Már első hétvégéjén hatalmasat kaszált a Marvel Kapitány!

Nem meglepő módon a Marvel legújabb és egyben idei első filmje végzett az amerikai bevételi listák élén ezen a hétvégén. A Marvel Kapitány már a csütörtöki, premier előtti vetítések alkalmával 20.7 millió dollárral gazdagította a stúdiót, ami nem mellesleg minden idők második legjobb márciusi nyitó napi eredménye a Batman Superman ellen 27 milliója után. Továbbá a MCU ötödik legjobb csütörtöki eredménye. Ezek után pedig már nem meglepő, hogy a Brie Larson és Samuel L. Jackson főszereplésével készült szuperhős mozi végül 153 millió dollárt gyűjtött össze első hétvégéjén a tengerentúlon. A világ többi részéről ehhez további 302 millió folyt be, amivel 3 nap után a Marvel Kapitány máris átlépte a 455 millió dollárt, ami egészen elképesztő. Olyannyira, hogy a Bosszúállók: Végtelen háború után ez a második legtöbb első hétvégi bevétellel büszkélkedhető szuperhős film all time! A 153 millió dolláros amerikai nyitány egyébként az MCU hetedik legjobbja. Továbbá 455 milliójával már most túltett a Hihetetlen Hulk, az első Thor és az első Amerika Kapitány film teljes bevételén is. Az egymilliárd így szinte már most grantált!

14.7 millió dollárral a második helyre esett vissza az Így neveld a sárkányod széria harmadik felvonása, ami Amerikában 119.6, világszinten pedig 435 millió dolláros összbevételnél tart. Ez egyelőre a franchise leggyengébbje, és nem is valószínű, hogy beéri a első rész 495 és a második rész 621.5 milliós bevételét. Több, mint 55%-os visszaesést produkálva a harmadik helyet csípte meg Tyler Perry legfrissebb vígjátéka, az A Madea Family Funeral. A Lego-kaland 2 stabilan tartja negyedik helyét, őt követi az Alita: A harc angyala, a Zöld könyv, az Isn’t It Romantic, a Családi bunyó, a Greta, és végül az Apollo 11.

Friss

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....

A száműzött maffiózó – Tulsa királya 1. évad (Tulsa King Season 1, 2022 – SkyShowtime) kritika

A veterán akciósztár Sylvester Stallone összeállt Taylor Sheridannel, - aki a Sicario írója, valamint...

Branagh, Poirot és a kisértetek – Szeánsz Velencében (A Haunting in Venice, 2023) kritika

Poirot, Kenneth Branagh jóvoltából most Velence csodálatos kulisszái között nyomoz miközben néha a nézők...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

A Pókember – Nincs hazaút rekordokat döntve érkezett a hazai mozikba!

Az új Pókember-film érkezését hatalmas várakozás előzte meg, és ez a várakozás a premier...

Tarolt a magyar mozikban a Venom 2. – Vérontó

Megjött a szörny, és nyomot hagyott a világon. Múlt csütörtökön került sor a Venom...

Nagyon úgy néz ki, hogy kifizetődő volt a Mulan-t streamingre küldeni

Sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon jó ötlet -e a Disneytől az, hogy...