péntek, április 19, 2024

A MonsterVerse legalacsonyabb összegével, de az élen nyitott a Godzilla II. – A szörnyek királya

Az Aladdin mindössze egy hétig tudta uralni az amerikai bevételi listákat, ugyanis a szörnyek királya, Godzilla jött, látott és győzött. A MonsterVerse harmadik felvonása a tengerentúlon 49 millió dollárral kezdte meg pályafutását, ami aggodalomra adhat okot, főleg a 200+ milliós büdzséhez mérten. Továbbá ez a Warner szörnyuniverzumának leggyengébb nyitó összege is. Összehasonlítás képpen, a Godzilla öt évvel ezelőtt 93 millió, a Kong: Kopony-sziget pedig 63 millió dollárt gyűjtött össze első hétvégéjén. A világ többi részéről egyébként további 130 millió dollár folyt be, amivel jelenleg 179 milliónál tart a Szörnyek királya, így szinte egész biztos, hogy az összbevétel nem fogja meghaladni a 350-400 millió dollárt, ami azért elvárható lett volna. A Kong vs. Godzilla már készülőben, de, ha a csökkenő tendencia továbbra is folytatódik, akkor hamar búcsút inthetünk ennek a franchise-nak.

42.3 millió dollárral a második helyre csúszott vissza az Aladdin, ami 53.7%-os visszaesést jelent a múlt heti eredményéhez képest. Világszinten ezzel már 445 millió dollárnál tart a Disney legújabb élőszereplős adaptációja. Harmadik helyen, 25 millió dollárral nyitott az Elton John életét feldolgozó Rocketman, ami jócskán elmarad a Bohém rapszódia 51 milliójától, de a 40 milliós költségvetéshez mérten szép teljesítmény ez is, főleg, ha azt is hozzávesszük, hogy egy korhatáros filmről beszélünk. 18 millióval csak a negyedik helyen nyitott a Blumhouse legújabb horror filmje, a Mami. Ez a stúdióhoz mérten némiképp szerény, de mivel csak 4 milliót költöttek rá, már most sikernek mondható.

A Top 10-be sorban a következő alkotások fértek még be ezen a héten: John Wick – 3. felvonás: Parabellum (11 millió), Bosszúállók: Végjáték (7.8 millió), Pokémon: Pikachu, a detektív (6.7 millió), Éretlenségi (3.7 millió), Brightburn – A lángoló fiú (2.4 millió) és a Csaló csajok (1.3 millió).

Friss

City scape, avagy Budapest sokféle arca: Az Álmatlanság című kiállításon jártunk a Zikkurat galériában

Alvászavar, insomnia, alvásképtelenség. Sokan küzdenek ezzel a problémával. A Zikkurat galériában olyan képzőművészek alkotásait...

Horrortörténeti remekművek részhalmazait kombináló alkotás: Szeplőtlen (Immaculate – 2024) kritika

Sydney Sweeney az Eufória óta az egyik legnépszerűbb színésznővé vált egy olyan filmipari közegben,...

ARA San Juan: Az eltűnt tengeralattjáró minisorozat (ARA San Juan: The The Submarine that Disappeared limited series, 2024 – Netflix) kritika

Ha hirtelen össze kell foglalnom, mit gondolok összességében a Netflix ARA San Juan: Az...

A művész és a társadalom – Szurcsik József: A varázsló kertje című kiállításán jártunk

Szurcsik József képzőművész kiállítása a Műcsarnokban látható. Címe: A varázsló kertje. A címadó képet...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

A Pókember – Nincs hazaút rekordokat döntve érkezett a hazai mozikba!

Az új Pókember-film érkezését hatalmas várakozás előzte meg, és ez a várakozás a premier...

Tarolt a magyar mozikban a Venom 2. – Vérontó

Megjött a szörny, és nyomot hagyott a világon. Múlt csütörtökön került sor a Venom...

Nagyon úgy néz ki, hogy kifizetődő volt a Mulan-t streamingre küldeni

Sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon jó ötlet -e a Disneytől az, hogy...