A DCEU leggyengébb nyitányával, de az élre varázsolta magát a Shazam!

A Shazam!, a DC Comics egyik kevésbé ismert hőse, ezért már az előrejelzések is némiképp visszafogott nyitányt jósoltak neki pár héttel ezelőtt. Az akkori becslések 50-55 millió közötti összegről szóltak, ami be is jött, mivel a DC filmes univerzumának hetedik alkotása 53.4 millió dollárral kezdte meg mozis pályafutását. Ez összeségében ugyan a leggyengébb a DCEU eddigi filmjei közül, de koránt sem vészes a helyzet, mivel a Shazam! költségvetése “mindössze” 90-100 millió körüli összeg volt, a stúdió átlag 150-170 milliót kóstáló DC adaptációhoz képest. És már csak azért sem kell szomorkodnia a producereknek, mert tavaly az Aquaman is 70 millió alatt nyitott, de végül több, mint 1 milliárdot fialt. A Shazam! Amerikán kívül további 102 milliót gyűjtött össze első hétvégéjén, így összesen már 155.4 millió dolláros bevételre tett szert.

A második helyet a Stephen King regénye alapján készült, Kedvencek temetője című horror film csípte meg 25 millióval. Ezzel a 21 milliós büdzsé már meg is térült, a többi piacról befolyt 17.3 millió dollárral pedig már némi profitot is termelt. 60%-os eséssel a múlt heti első helyről a harmadikra csúszott vissz a Dumbó élőszereplős adaptációja, ami számokban kifejezve 18.2 millió dollárt jelent. A tengeretúlon így 76, világszinten pedig 213 milliónál jár a nagyfülű elefánt történetét feldolgozó mozi, ami szokatlanul alacsony összeg egy Disney adaptációtól, főleg úgy, hogy a Dumbó körülbelül 170 millióból készült, amire még rájött nem kevés marketingköltség is, tehát, ha ilyen tempóban csökken a nézőszám, akkor nem könyvelhet el majd túl nagy bevételt a stúdió.

13.8 millióval a negyedik lett Jordan Peele horror filmje, a Mi, ami összetettben már 213 millió dollárnál jár. Az ötödik helyezett Marvel Kapitány pedig ötödik hetében sikeresen átlépte az egymilliárd dolláros álomhatárt, hetedikként a Marvel-moziuniverzum történelmében. A TOP 10-be sorban az alábbi mozik jutottak még be: The Best of Enemies (4.5 millió), Five Feet Apart (3.7 millió), Unplanned (3.2 millió), Csodapark (2 millió), Így neveld a sárkányodat 3. (1.9 millió).

Friss

Kurosawa és társai: A 20 legjobb szamurájfilm, amit muszáj megnézni legalább egyszer

A japán történelem mindig is lenyűgözött. Mondhatni abba a korosztályba tartozom, akiknek gyerekként a...

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

A Pókember – Nincs hazaút rekordokat döntve érkezett a hazai mozikba!

Az új Pókember-film érkezését hatalmas várakozás előzte meg, és ez a várakozás a premier...

Tarolt a magyar mozikban a Venom 2. – Vérontó

Megjött a szörny, és nyomot hagyott a világon. Múlt csütörtökön került sor a Venom...

Nagyon úgy néz ki, hogy kifizetődő volt a Mulan-t streamingre küldeni

Sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon jó ötlet -e a Disneytől az, hogy...