péntek, december 1, 2023

Hatalmasat ment a Pókember – Idegenben az ünnepi hétvégén

A héten volt Amerika egyik legnagyobb nemzeti ünnepe, a Függetlenség napja, ami a mozik számára is kiemelten fontos. A Marvel és a Sony tehát a lehető legjobbkor mutatta be az új Pókember mozit. Az ugyanis a hat naposra dúzzadt hosszú hétvége alatt nem kevesebb, mint 185 millió dollárt hozott a konyhára, ha csak a hagyományos három napos hétvégét nézzük akkor ez az összeg 93.6 millió dollár, ami a Transformers 3 (97.8 millió dollár) után a második legmagasabb olyan hétvégi bevétele, ami a Függetlenség napja utánra esett. A világ többi országából pedig még ennél is több, szám szerint 395 millió dollár folyt be, amivel a Pókember – Idegenben összesen már 580 milliónál jár, úgyhogy a milliárdos bevétel szinte borítékolható.

34.3 millió dollárral a második helyre csúszott vissza a Toy Story 4, ami ennek köszönhetően Amerikában átlépte a 300 milliós mérföldkövet, világszinten pedig már 650 milliónál tartank Woody-ék. Ezzel nem lesz akkora siker, mint a harmadik rész volt, de az első két felvonást már így is lekörözte. A bronzérmet, ahogy múlt héten úgy most is a Yesterday című zenés film érdemelte ki 10.7 millióval. A Pókember – Idegenben mellett egyedüli újoncként a Fehér éjszakák nyitott még ezen a héten, aminek 6.5 millió dollárt sikerült összeijesztgetnie három nap alatt. Ez pedig pont a fele a rendező első nagyjátékfilmjének (az Örökség) nyitó bevételének. Mivel alacsony volt a költségevetés, így az biztosan megtérül, de nem lesz akkora siker, mint az Örökség két évvel ezelőtt.

A Top 10-be sorban a következő alkotások fértek fel ezen a héten: Annabelle 3. (9.7 millió dollár), Aladdin (7.6 millió dollár), Fehér éjszakák (6.5 millió dollár), A kis kedvencek titkos élete (4.7 millió dollár), Men In Black – Sötét zsaruk a Föld körül (3.6 millió dollár), Bosszúállók: Végjáték (3.1 millió dollár), Rocketman (2.7 millió dollár).

Friss

Diószegi Vilmos fotói a Néprajzi Múzeumban

Sokan tanulmányozták és tanulmányozzák ma is a régi magyarok hitvilágát. Ezek egyike Diószegi Vilmos...

Star Wars: Egy még újabb történet

Ahsoka Tano, Plo Koon, Darth Plagueis, Darth Bane, Kylo Ren, Cad Bane, Trilla Suduri,...

Harc a fronton és a hálószobában: Napóleon (Napoleon, 2023) kritika

Ridley Scott a korához képest igen termékeny rendezőnek számít Hollywoodban. A múltban több, ikonikus...

A legkeményebb pap – A pápa ördögűzője (The Pope’s Exorcist – HBO Max – 2023) kritika

A pápa ördögűzője, annak a Gabriel Amorth atyának az életútjából merített inspirációt, aki a...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

A Pókember – Nincs hazaút rekordokat döntve érkezett a hazai mozikba!

Az új Pókember-film érkezését hatalmas várakozás előzte meg, és ez a várakozás a premier...

Tarolt a magyar mozikban a Venom 2. – Vérontó

Megjött a szörny, és nyomot hagyott a világon. Múlt csütörtökön került sor a Venom...

Nagyon úgy néz ki, hogy kifizetődő volt a Mulan-t streamingre küldeni

Sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon jó ötlet -e a Disneytől az, hogy...