Box Office: A Joker jobban nyithat, mint az Aquaman

Habár elsőre mi is szkeptikusan fogadtuk és teljesen feleslegesnek tartottuk a DC szóló Joker filmjét, ami semmilyen szinten nem kapcsolódik majd a 2013-ben útjának indított moziuniverzumhoz. Aztán a szállingozó hírek és Joaquin Phoenix szerződtetése után egyre jobban elkezdtük várni. Az teaser előzetes pedig végképp meggyőzött minket arról, hogy a Joker egy igazi csemege lesz a képregények, valamint a karakter rajongói számára. És úgy tűnik ezzel nem vagyunk egyedül, ugyanis az előrejelzések szerint a korhatáros képregény adaptáció jobban nyithat az amerikai mozikban, mint a Shazam! és az Aquaman.

A Box Office Pro felmérése és becslése szerint a Joker nem kevesebb, mint 77 millió dollárral kezdheti meg pályafutását a tengerentúli mozikban. Ez pedig egészen elképesztő összeg, hiszen kereken 10 millióval lenne több, mint a DCEU eddigi legsikeresebb filmjének, vagyis az Aquamannek a nyitó bevétele. Az idén bemutatott Shazam!-ra pedig még ennél is többet, közel 23 millió dollárt verne rá az első hétvégén. Sőt! Ha valóban bebizonyosodnak az előrejelzések, akkor a Venom októberi nyitány rekordját (80 millió dollár) is igencsak megszorongathatja. Ilyen starttal jó eséllyel a Joker megsem áll majd legalább 400-500 millióig világszinte, ami a relatíve alacsony költségvetést (50 millió dollár) és a korhatárosságát figyelembe véve hihetetlen bravúr lenne!

Friss

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....

A száműzött maffiózó – Tulsa királya 1. évad (Tulsa King Season 1, 2022 – SkyShowtime) kritika

A veterán akciósztár Sylvester Stallone összeállt Taylor Sheridannel, - aki a Sicario írója, valamint...

Branagh, Poirot és a kisértetek – Szeánsz Velencében (A Haunting in Venice, 2023) kritika

Poirot, Kenneth Branagh jóvoltából most Velence csodálatos kulisszái között nyomoz miközben néha a nézők...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

A Pókember – Nincs hazaút rekordokat döntve érkezett a hazai mozikba!

Az új Pókember-film érkezését hatalmas várakozás előzte meg, és ez a várakozás a premier...

Tarolt a magyar mozikban a Venom 2. – Vérontó

Megjött a szörny, és nyomot hagyott a világon. Múlt csütörtökön került sor a Venom...

Nagyon úgy néz ki, hogy kifizetődő volt a Mulan-t streamingre küldeni

Sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon jó ötlet -e a Disneytől az, hogy...