Ez a film vicces. Sok oka van ennek, és nem csupán az, hogy a jól bevált vicces-kémes toposzokkal dolgozik. Mert látványosan azokkal dolgozik. Ha nem látnánk, hogy kik a szereplők és hol játszódik a történet, akkor azt hihetnénk, hogy Leslie Nielsen Csupasz pisztoly-sorozatának valamelyik opuszát látjuk. Sőt, a film során felbukkannak más, főként amerikai filmes utalások. Átahallást érzünk Steve Carell Zsenikémjéből, Mr. Bean Johnny English-éből, de kis morzsákban ott van Charlie Sheen Nagy durranása és egyéb más ikonikus mozi is. Szóval az alkotók nem hagytak ki semmit. Viszont ez itt nem hiba, hanem egyszerű stratégia. Akarsz egy vicces filmet? Használd fel a régieket, ültesd rá egy történetre és forgasd le.
Moszad: Tsahi Halevi, mint Guy Moran és Tal Friedman, mint Aaron Rahamim / Kép: HBO
A film tehát vicces és pikáns. Hiszen mikor láttunk utoljára olyan zsidó filmet, mely a saját politikai környezetében játszódva a végtelenségig cikizi halálra saját titkosszolgálatát? Szerintem alig-alig. Már ezért is megéri megnézni ezt a kis alkotást.
Adott egy rendkívül bénácska titkosügynök, akit egy rosszul sikerült akció után ugrálóvárőrzővé fokoztak le. Aztán adott egy komoly, természetesen közel-keleti konfliktus (dugig etnikai és történelmi utalással), majd adott egy helyes, amerikai ügynöknő, aki persze szuperügyes. És a történet a szokásos forgatókönyv szerint zajlik Johnny English-esen, zsenikémesen, Frank Drebin-esen, az ember pedig röhög.
Moszad: Adi Himelbloy, mint Sharon Sattelberg / Kép: HBO
Nem tud mit tenni. Pedig a film akár gagyinak is tűnhet. Néha az is. Nem mozifilm formátumú, a CGI betétek többnyire csapnivalók, a poénok időnként laposak, de mégis van benne valami, amitől az ember azt mondja, hogy ez vicces. Egy-egy jól ült poén, gesztus tovább görgeti az eseményeket, és persze mindig ott van az a hang, mely hátul suttog az ember agyában: te most egy zsidó filmet nézel, amiben minden egyes Moszad kém tökéletesen hülye.
Moszad: Shlomi Koriat, mint Charlie; Dvir Benedek, mint Shuki és Efrat Dor, mint Linda Harris / Kép: HBO
Ez a film tehát, ismét mondom: vicces. Nem jó, de mégis az. Aki szívesen nézte Frank Dredint vagy bármelyik fent említett alkotást, az nem fog túl nagyot csalódni ebben sem. Talán az sem, akit csupán filmtudományos szempontból érdekel, vagy olyan utalásokra vadászik, amit csak az érthet meg, aki Izraelben él. Még nekik is adhat valamit egy ilyen unikális, érdekesen bolond, semmitmondó alkotás.
Én nevettem rajta, és reményeim szerint más is fog. Karácsony táján ennél többet aligha várhat az ember egy borús délutántól.
