Kimondottan sikeres és viszonylag eredeti cápás film kettő volt szerény megítélésem szerint a filmtörténelemben: az egyik a Steven Spielberg nevével fémjelzett 1975-ös Cápa, a másik pedig az 1999-es Háborgó mélység. Mindkét alkotás ismertebb színészekkel készült, akikkel be tudták csábítani az embereket a mozi termekbe. Vajon a Meg – Az őscápa névre hallgató film követi elődjeit és megüti a várt színvonalat? Első körben, minden előzetes és ajánló nélkül azt gondolná az ember, hogy egy igen izgalmas, érdekes tudományos filmről lesz majd szó a későbbiekben. Miután rákattintunk az előzetesekre vagy a promó képekre, azonban felfedezhetünk olyan neveket, mint Jon Turteltaub (A nemzet aranya 1-2, A varázslótanonc, Last Vegas), vagy Jason Statham (Mobil, Blöff, A mestergyilkos, A szállító 1-2). Ezekután kezdhet körvonalazódni, hogy itt bizony egy kőkemény bolckbusterrel lesz dolguk. Vagy csak egy nyári limonádéval?
A regényadaptáció története szerint Jonas Taylor (Jason Statham) a haditengerészet visszavonult és leszerelt különleges búvára maroknyi kis csapatával lemerül a mélybe, pontosabban a Mariana árokba hogy az eddig csak legendának és mesének hitt őscápával, a Megalodonnal felvegye a küzdelmet. A több millió éves ragadozó elméletileg kihalt faj, de valahogy abban a különleges óceáni környezetben túlélt mindent és újra támad. Életre kel és nagyon éhes. Ha pedig ez nem lenne elég, keresztüljut egy olyan tengeri sávon, ahol kedvére mazsolázgathat a fürdőzők között. Nagyjából ez az alaptörténet. Nem túl kidolgozott a forgatókönyv, legtöbbször kiszámítható és a karakterek is elég sablonosak.
Statham most is hozza a tőle elvártat és megszokottat. Kemény macsó férfi, aki marha keveset beszél, de hatalmas szíve van. Semmi extra, mondhatnánk így első blikkre. Ellenben kapunk igazán szórakoztató jeleneteket és személyeket is rajta kívül. Ott van például a sunyi milliárdost, Jack Morris-t alakító Rainn Wilson (Office sorozat) akiről sokáig nem tudjuk eldönteni, hogy a saját élete fontosabb vagy a hírneve és a hihetetlen felfedezés, amibe a pénzét fektette. Említésre méltó még a Suin lánya, Mij-Jing is, a nyolc éves okos és igen érdeklődő kislány, aki mindent megjegyez, és vannak szituációk, ahol jobban és gyorsabban vág az agya, mint a felnőtteké. Nem kiemelt karakter, de az amúgy sem túl erős történetbe kis színt és humort csempésző DJ (Page Kennedy), az informatikus. Színes bőrű, és sokszor próbálja oldani a helyzetet saját maga rasszista vicceivel. Ő ebben a filmben a szerethető, humoros, de gyáva nagymackó.
A látványvilág számomra lenyűgöző volt. 3D-ben meg pláne. Sőt! Elsődlegesen ajánlott ebben nézni a filmet! A zene viszont nekem egyáltalán nem jött be. Mondhatni semmitmondóan elsiklott az egész film nézése közben. Ötvözték a kínai poppot az amerikai muzsikával a jelenetek alatt, de jobban jártak volna, ha maradnak egyfajta nemzet zenéjénél. Amit nagyon sajnálok, mert sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből az alkotásból, az a gyerekbarát korhatár besorolás. A kellően feszült és izgalmas jeleneteket ezáltal teljesen kiherélték, mert ugye nem lehetett közelről mutatni, ahogy a Megalodon szétmarcangolja a kis ámbráscetet vagy egy másik cápát, embereket. Az ilyenkor durván folyó vérről és belsőségekről nem is beszélve.
