13.8 C
Budapest
hétfő, október 26, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Kritikák A jófiú (The Good Son – 1993): Kritika

A jófiú (The Good Son – 1993): Kritika

Létezik vajon olyan, hogy valaki a természeténél fogva gonosz? Hogy egyszerűen csak a génjeiben hordozza valaki ezt a tulajdonságot, és nem igazán kell mélyebben elemezni, ok-okozati összefüggéseket keresni a viselkedésében, hanem csak be kell látni, hogy ő bizony így született?

Erre a kérdésre valószínűleg a pszichológusok tudnának csak kielégítő választ adni, viszont az biztos, hogy a filmvásznon számtalan ehhez hasonló karaktert láthattunk már, akár valós, akár fiktív történetbe ágyazva. Mivel a sok horrorfilm, vagy éppen sorozat szinte futószalagon készül, így a nézők kissé immunissá válhattak az ilyen gonosz karakterekre, és nem igazán gondolnak bele, hogy az adott negatív karakter tettei milyen lelki okokra vezethetők vissza. Talán kivételt képeznek azok a filmek, ahol a gonosz szerepében gyermekeket látunk. Ugyanis, ha ránézünk egy gyermekre, akkor a legalapvetőbb dolog, ami eszünkbe jut, az a gyermeki ártatlanság.

A jófiú
Forrás: IMDb

Ezeknél a filmeknél, ahol gyermekek vannak rosszként beállítva, valószínűleg azért hat ránk jobban, mert róluk nehezebben tudjuk elképzelni azt, hogy rosszat tegyenek vagy bántsanak másokat. A filmvásznon számos alkalommal lehettünk már szemtanúi démoni gyermekeknek, gondoljunk csak akár az Ördögűzőre, A körre vagy a Kedvencek temetőjére. Azonban ha olyan filmeket nézünk, ahol kizárjuk az előbbi alkotásokban jelenlévő természetfeletti komponenst, akkor még hatásosabb lehet a dolog, hiszen sokkal reálisabb, hétköznapibb lesz az élmény. Az 1993-as A jófiú című filmben pedig minden adott ahhoz, hogy egy ilyen, első ránézésre ártatlannak tűnő gyerektől borzongjunk.



A beteg édesanyját nemrég elvesztő Mark (Elijah Wood – A Gyűrűk Ura) élete teljesen felfordul. Édesapja szeretne mellette lenni ebben a nehéz időszakban, viszont kénytelen elmenni egy kéthetes üzleti útra, ezért a fiút testvérére és annak családjára bízza. Ez azonban nem tűnik tragikusnak, ugyanis egy festői környezetű vidéken található a családi ház, ahol minden megvan, amire Marknak szüksége lehet. Egy anya, apa és két gyerek. Ebbe a látszólag harmonikus családba kerül be Mark, és a kezdeti megilletődöttség után egész jól is érzi magát, így kicsit elterelve a gondolatait az anyjával történt tragédiáról. Kiderül azonban, hogy ezt a családot sem kerülte el a balsors, ugyanis nemrégen halt meg a legkisebb fiúgyermek egy otthoni baleset következtében.

A jófiú
Forrás: IMDb

Ez a tragédia pedig érezhetően megrázta a családot, különösképpen az anyukát. Mark napokon belül egészen jól beilleszkedik a családba, és ideje nagy részét Henryvel (Macaulay Culkin – Reszkessetek, betörők!) tölti, aki megmutatja neki a környéket és azt, hogy ő mivel tölti ott a mindennapjait. Ez a látszólag idilli barátságnak induló illúzió azonban hamar elillan. Mark napról napra rájön, hogy Henry nem olyan, mint egy átlagos kissrác, ugyanis egyre szörnyűbb dolgokat követ el, és azt gondolja, hogy a fiú számára nincsen határ, aki akár még a saját családját is képes lenne bántani.

A film kiválóan járja körbe azt a kérdéskört, hogy vajon lehet-e valaki eredendően rossz, vagy kell valami törés ahhoz, hogy elinduljon a gonoszság lejtőjén. A film erre egyértelmű választ nem ad, viszont sejtet bizonyos dolgokat, amikről el tudjuk képzelni, hogy azzá tették Henryt, akivé vált. Véleményem szerint a legvalószínűbb ok a szeretethiány lehet. Henry a család három gyermeke közül a legidősebb, és nagyon kis korkülönbséggel követték egymást a gyermekek, így elképzelhető, hogy Henry sosem kapta meg azt az egyedüli, kizárólagos figyelmet, amire esetleg szüksége lett volna.

A jófiú
Forrás: IMDb

Természetesen azokat a szörnyű tetteket, amiket elkövet, semmi nem indokolja, viszont el tudjuk képzelni, hogy ez ilyen mély, negatív nyomott hagyott benne, ami miatt hiányzik belőle a szeretet és az empátia. Markhoz hasonlóan mi, nézők is csak pislogni tudunk a tettein, hiszen teljesen idegennek érezzük azt, hogy ezekre a szörnyűségekre egy gyermek képes lehet. És ez az, ami végig fenntartja a feszültséget a film során. Markkal együtt mi is egyre jobban belátunk Henry álarca mögé, és realizáljuk, hogy mennyire gonosz és manipulatív.

Valószínűleg a színészek nélkül nem működött volna ilyen jól ez a mozi. A felnőtt színészek rendkívül jól és korrekten játszottak, ám a fókuszban a két srác volt mindvégig. Markot Elijah Wood, míg Henryt mindenki Kevinje, Macaulay Culkin keltette életre. Mindketten zseniálisan játszanak, de összességében, a karakterből kifolyólag mégiscsak Culkin az, aki ellopja a showt, hiszen minden egyes vásznon töltött pillanatában meghökkentően hitelesen hozza a démoni kiskölyköt. Nem csoda, hogy a 90-es években ennyire keresett gyermekszínész volt Culkin. A magyar szinkron pedig véleményem szerint csak hozzáad az élményhez, főleg Henry esetében, akinek a hangjában végig érezhetjük az érdektelen, az empátia hiányában szenvedő, manipulatív természetet.

A jófiú
Forrás: IMDb

A film egyetlen hibájaként azt tudnám megemlíteni, hogy kicsit rövid. A kevesebb, mint másfél órás játékideje miatt helyenként túlságosan gyorsan, hirtelen történnek a dolgok, ezért a feszültség nem tud néhol igazán kiteljesedni.

Összességében A jófiú egy végtelenül feszült, izgalmas kis film, mely – főleg amiatt, mert egy gyermek a negatív karakter – még inkább elszörnyülködteti a nézőt. Mindvégig lélegzetvisszafojtva nézzük azokat a szörnyű tetteket, amiket Henry elkövet, és titkon reméljük, hogy minket soha nem hoz össze a sors egy olyan gyermekkel, akinek az angyali, mosolygós arca mögött ilyen sötét és gonosz lélek lakozik.



Nagy Norbert
Nagy Norbert
Hello, Norbi vagyok! Kiskorom óta rajongok a filmekért, sorozatokért. Műfajtól függetlenül, bármit megnézek, és szeretem utána kifejteni a véleményem róluk. Kritikáim írásban és videó formájában is megjelennek általában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Hírdetés

KI NE HAGYD!