A Jeges pokol hozza azt, amit a címe ígér. Van jég, van pokol és minden, ami egy átlagos színvonalú akciófilmbe kell. Elő a receptet, és már mehet is a forgatás.
A történet szerint fent, északon, egy bányában baleset történt, és az életmentő felszerelést csak és kizárólag befagyott tavak jegén lehet elszállítani a bajba jutott telepre. Három kamion indul útnak. Az egyiket Mike (Liam Neeson) vezeti. A kérdés, hogy odaérnek-e, és ha nem, akkor miért? Mintha minden összeesküdne ellenük.
A felvetés nem rossz, és a kivitelezés sem. Neeson hozza azt, amit az Elrabolva 1-től el is várunk tőle. Teszi a dolgát tisztességesen. A többiek sem maradnak le mellőle. Ezért aztán a film nézhető. Nincsen benne túl sok valóságtól elrugaszkodott jelenet, de vannak benne kiszámítható izgalmak. És persze Laurence Fishburne is ott van a vártán (vártán? az mi?). De ne üljünk fel a plakátnak: nagyjából annyit szerepel benne, hogy fel lehessen tenni a nevét Neeson mellé. Nagyjából olyan sokat van a vásznon, mint amennyit Steven Seagal szerepelt a Tűzparancsban (1996).
Ez a film semmit nem ad hozzá a „küzdünk akkor is a nemes célért, amikor már semmi remény sincs” akciófilmekhez. De nem is vesz el belőle semmit. Minden fordulat, esemény, gesztus, mondat a helyén van, pont ott, ahol számítunk rá.
Talán a környezet az egyetlen, mely kissé megmozgatja a fantáziánkat. Hiszen a Discovery és egyéb ismeretterjesztő csatornák adásaiból tudjuk, hogy tényleg vannak tó jegén húzódó kamionutak, ahol minden kilométer istenkísértés. Nem tudunk nem arra gondolni, hogy bizony a film írója is nézte ezeket az adásokat. Innen jött az ötlet. Ha előbb látja a rákhalászokról szóló epizódokat, akkor most „jeges rákok” lenne a mozi címe, de ő a kamionosokat nézte. Mindegy. A további részleteket meg kiböngészte a „hogyan csináljunk akciófilmet” kézikönyvből.
Mindazonáltal a film nézhető, ha nem keresünk benne semmit, ami nem egy átlagos minőségű moziba való. Köszönhető ez annak, hogy Jonathan Hensleigh, a film rendezője eddig inkább forgatókönyvíróként volt ismert (Die Hard, Jumanji, Armageddon), és főleg rövidfilmeket rendezett. Valószínűleg nem akart, vagy nem mert eltérni a jól bevált módszerektől. Nem is tette. Sőt, szerzett néhány ismert nevet is a történethez, így az egészből kikerekedett egy feledhető, de azért nézhető akciófilm, mely, ha nem sajnáljuk időnket és pénzünket egy kis átlagos mozira, még átlagos módon szórakoztathat is minket.
