Film/sorozat házasoknak vagy házasodni vágyóknak Ingmar Bergman – Jelenetek egy házasságból

A Bergman-rajongóknak bizonyára nem újdonság, hogy a svéd filmrendező tévésorozatot is rendezett és nem is akármilyet. Ebből a mini-sorozatból filmváltozat is készült, s ha valakinek szimpatikusabb a napjainkban divatos bindge-watching (egy sorozat minden epizódjának egyszerre történő végignézése), akkor inkább ajánlom azt a változatot.
A történet egy jómódú, polgári házasságot mutat be, annak minden középszerűségével. Marianne (Liv Ullmann) és Johan (Erland Josephson) évek óta élnek együtt és talán mondhatom, hogy egymást jobban ismerik, mint önmagukat. Kissé megkopott házasságuk, annak vélhetően járulékos hozadéka a szerető(k) felbukkanása és az ebből adódó konfliktus(ok).

A cselekmény azonban mégsem redukálható egyszerű szappanoperává, s ez már önmagában, a rendező nevével szemben is tiszteletlenség volna. Ez a film két ember kapcsolatának, és a köztük lévő szeretet megjelenésének, kifejeződésének vagy éppen annak hiányának eshetőségeiről szól.
Akit megfogott az alkotás, annak örömmel írhatom, hogy Bergman könyvben is kiadta a Jelenetek egy házasságbólt, így az olvasásra is fogékonyak, kisebb utánjárással könnyen beszerezhetik a papírváltozatot is. Bergman a könyv előszavában és a Képek című memoárjában is így ír erről az alkotásáról: „Három hónapig írtam ezt a könyvet, de egy fél élet tapasztalatai sűrűsödnek benne…” – szerintem jól hangzik!

A filmet nem a Bergman-rajongóknak ajánlom (hiszen ők már amúgy is valószínűleg megtekintették), hanem sokkal inkább azoknak a filmrajongóknak, akik egy kicsit nyitottak a művész-filmekre, de még félve vagy fenntartással keresgélnek a filmipar ezen alkotásai között. Illetve a már főcímben említett életüket összekötni-vágyó vagy azon már túllévő, de abban megrekedt férfiaknak és nőknek egyaránt. Tanulságos, szerethető és – még ha néhol nehezen is -, de azért igazán emészthető Bergmani műalkotás.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....

Hasonlóak

Kurosawa és társai: A 20 legjobb szamurájfilm, amit muszáj megnézni legalább egyszer

A japán történelem mindig is lenyűgözött. Mondhatni abba a korosztályba tartozom, akiknek gyerekként a...

Katonadolog, avagy a kutya, amelyik se nem ugat, se nem harap: Katonadolog (Dog, 2022 – United Artists Releasing) kritika

"Egyszer a kutya és/vagy az izmoscsávó miatt megnézhető, gyerekeknek a kutya ellenére nem ajánlott..." Holivúd...

Tisztítótűz: Akik az életemre törnek (Those Who Wish Me Dead, 2021 – New Line Cinema) kritika

Februárban a hazai HBO Go-ra is megérkezik Taylor Sheridan (Wind River - Gyilkos nyomon)...