A Bergman-rajongóknak bizonyára nem újdonság, hogy a svéd filmrendező tévésorozatot is rendezett és nem is akármilyet. Ebből a mini-sorozatból filmváltozat is készült, s ha valakinek szimpatikusabb a napjainkban divatos bindge-watching (egy sorozat minden epizódjának egyszerre történő végignézése), akkor inkább ajánlom azt a változatot.
A történet egy jómódú, polgári házasságot mutat be, annak minden középszerűségével. Marianne (Liv Ullmann) és Johan (Erland Josephson) évek óta élnek együtt és talán mondhatom, hogy egymást jobban ismerik, mint önmagukat. Kissé megkopott házasságuk, annak vélhetően járulékos hozadéka a szerető(k) felbukkanása és az ebből adódó konfliktus(ok).
A cselekmény azonban mégsem redukálható egyszerű szappanoperává, s ez már önmagában, a rendező nevével szemben is tiszteletlenség volna. Ez a film két ember kapcsolatának, és a köztük lévő szeretet megjelenésének, kifejeződésének vagy éppen annak hiányának eshetőségeiről szól.
Akit megfogott az alkotás, annak örömmel írhatom, hogy Bergman könyvben is kiadta a Jelenetek egy házasságbólt, így az olvasásra is fogékonyak, kisebb utánjárással könnyen beszerezhetik a papírváltozatot is. Bergman a könyv előszavában és a Képek című memoárjában is így ír erről az alkotásáról: „Három hónapig írtam ezt a könyvet, de egy fél élet tapasztalatai sűrűsödnek benne…” – szerintem jól hangzik!
A filmet nem a Bergman-rajongóknak ajánlom (hiszen ők már amúgy is valószínűleg megtekintették), hanem sokkal inkább azoknak a filmrajongóknak, akik egy kicsit nyitottak a művész-filmekre, de még félve vagy fenntartással keresgélnek a filmipar ezen alkotásai között. Illetve a már főcímben említett életüket összekötni-vágyó vagy azon már túllévő, de abban megrekedt férfiaknak és nőknek egyaránt. Tanulságos, szerethető és – még ha néhol nehezen is -, de azért igazán emészthető Bergmani műalkotás.
