A filmesek mindig is szerették kiparodizálni és pengeélre állítani a diktátorokat és rendszereiket. Az utóbbi időben ez a téma azonban felkapottabb lett. Emlékezzünk csak például olyan mesteri filmekre, mint a Sztálin halála vagy a Diktátor.
Will Tracy ezt a hullámot igyekszik meglovagolni szatirikus sorozatával, amelynek a kiindulóhelyzete az, hogy Elena Vernham kancellár (Kate Winslet) egy kitalált közép-kelet európai ország teljhatalmú diktátora, már-már uralkodója. A csapból is ő folyik és az állami médián keresztül leuralja a közbeszédet, és mindenhol arról számol be, hogy jólét van, és a gazdaság kikezdhetetlen miközben a külső elsősorban nyugati ellenségek és a baloldali ármánykodók mindenáron megakarják őt akadályozni abban hogy tovább fejlessze az országot. Tehát minden adott egy jó szatírához, és egy humoros sorozathoz.
Ráadásul az alapok nagyszerűen vannak felépítve, hiszen a Vernham rendszert szemmel láthatóan rengeteg valós példa inspirálta. Elena rendszere külsőségeiben talán leginkább Ceausescu Romániájára hasonlít, lévén a diktátornő a Kárpátok géniusza nevet viseli, és még a parlamentje is mutat hasonlóságokat a már említett ország parlementjével. Emellett Vernham a hatalmat észak-koreai módra édesapjától örökölte, akit tartósítva, lezárva tart egy búra alatt, akárcsak Lenint az oroszok. A Vernham rendszerben pedig a modern áthallásokat is meg lehet találni, hiszen Elena hipochondriája és paranoiája nagyban hasonlít az orosz elnök viselkedéséhez is.
Ezentúl az is kiemelendő, hogy a diktátornő még sejpít is és hát mindezek az alapok nagyon erősek, ahhoz, hogy egy igazán jó sorozatot lehessen rájuk építeni, hiszen amellett, hogy a diktatúrák a terror és a félelem légkörét megteremtve uralkodnak az emberek felett, valahogy természetüknél fogva abszurdak és morbid módon nevetségesek lehetnek. A diktátorok legtöbbje egyfajta orwelli paradoxonban éli le az egész életét, hiszen egyszerre retteg a külső ellenségektől és a nép haragjától miközben biztos abban, hogy az ország imádja és mindenki az ő pártját fogja. Emellett mindenhol ellenséget lát még a saját támogatói között is. Ez a skizoid paranoia szélsőséges viselkedésekhez, radikális lépésekhez és nevetséges szokásokhoz vezet. Esetünkben Elena Vernham annyira retteg a penésztől, hogy egy külön embert rendel maga mellé, akinek feladata a páratartalom mérése. Ez a személy pedig nem más, mint Herbert Zubak tizedes (Matthias Schoenaerts) akit a nép csak „böllér”-ként ismer.
Az igazság az, hogy azonban ő a sorozat gyengepontja is egyben. Hiszen bár az első rész erősen indít és a diktátornő abszurditást, nevetséges szokásait és tébolyultságát helyezi a középpontba, utána viszont egy iszonyatosan mély gödörbe kormányozza a sorozatot az, hogy ahelyett, hogy a Winslet által játszott Elena Vernham lenne a középpontban, sokkal inkább Zubak tizedest teszi meg főszereplőnek a forgatókönyv. Ezt követően pedig a kettejük romantikus, de toxikus viszonya kerül a középpontba, ahol Vernham úgy rángatja Zubakot mint egy rongybabát. Ennek a kapcsolatnak az egyetlen pozitívuma az, hogy kiválóan ábrázolja azt egy kapcsolaton keresztül, hogy a diktátorok mennyire zseniális manipulátorok és, hogy egyben mennyire mentálisan sérült és töredezett személyiséggel rendelkeznek. A sorozat komikus élét azonban teljesen elveszi és ahelyett, hogy egy szatirikus diktatúrákat és diktátorokat kiparodizáló és kiforgató alkotást látnánk kapunk inkább egy toxikus kapcsolatot, amely szatírának humortalan, de drámának viszont rendkívül kínos.
Az alkotás szerencséje, hogy rövid vagyis összesen hat átlagban ötven perces epizódból áll és az ötödik, valamint hatodik rész mindent megtesz azért, hogy mentse a menthetőt. Az ötödik rész nagyszerűen ábrázolja egy totális álomvilágban élő, elborult diktátor karácsonyozását miközben dúl a polgárháború, és a hőn szeretett népe épp megdönti a rendszert. Ez a rész nagyszerűen ábrázolja egy elborult diktátor uralmának bukását, miközben ő sem akarja elhinni azt, ami körülötte történik és csak a tizedes segítségével menekül el a forradalmárok elől. A hatodik rész ezt követően bemutatja a menekülést, és egy felelősségre vonási kísérletet, ami csúfos bukásba torkollik, hiszen a gazdasági erő, vagyis a vagyonát féltő az országban uralkodó iparmágnás megmenti az egykori diktátort, majd egy olyan rendszert hoz létre, amely a nyugattal együttműködve egyfajta fékek és ellensúlyok taktikával új rendszert teremt, amely elszakad a kelettől és ehhez kell egy szimbólum és egy uralkodó. Az uralkodó Elena lesz, aki így visszakerül a hatalomba a szimbólum pedig Zubak a meggyilkolt böllér, akinek „uralma” csúfos véget ér. Ezzel bezárul a kör és bár ez a lezárás hordoz tanulságot, mondván mindent a hatalom, a „nagyobb hal” és a pénz vagy gazdasági érdekek irányítanak, de a sorozat mégis oda jut vissza ahonnan elindult. Teszi mindezt úgy, hogy jelentős tanulságot, értelmet, rendszerkritikát vagy pozitívumot csak kis mennyiségben tud felmutatni miközben a néző végig szenvedte magát egy nagyjából öt órás toxikus szappanopera jellegű kapcsolaton. Pedig a színészeken semmi nem múlt. Winslet gyönyörű és fantasztikusan hozza ezt a mentálisan teljesen megbomlott diktátort és Schoenaerts szívét lelkét beleteszi ebbe a szerepbe és viszi a sorozatot a hátán a böllér szerepében, úgy, hogy maga a koncepció teljesen elhibázott. Hugh Grant pedig epizódszerepben is parádés.
