Sokszor hallottuk már, hogy az első lemez volt az igazi. Az adott rendező első filmje sikerült igazán jól, azóta mélyrepülésben van, már csak árnyéka önmagának. Ez a jelenség a sorozatok frontján sincsen másképpen. A Dark alkotói egy olyan komplex és szövevényes történetet alkottak meg a Dark-sorozattal, amely egy klasszikus, reális alapokon nyugvó drámából indult, a 2. évadra egy komplex időutazós „science fiction”-né bővült, és a harmadik évadra egy spirituális művészeti alkotássá vált. Ez egy három műfajon átívelő mestermunka, amellyel versenyezni szerintem maguk a készítői sem tudnak.
Pont emiatt nem is voltak irreálisan magas elvárásaim a Dark producerei által fémjelzett Tribes of Europa azaz „Európa a jövőben” című sorozattal kapcsolatban. Nem is szeretném a Darkkal összehasonlítani, inkább teljesen függetlenül próbálok erről az évadról írni, de a cikk végén még kifejtem ezzel kapcsolatban a gondolataim.
Miről is szól ez a történet? A nem túl távoli jövőben járunk, ahol a mai korunk Európája gyakorlatilag megsemmisült. Az általunk ismert országok már a múltba vesztek, és az emberek visszazuhantak a törzsi létezésbe. Ezek a törzsek különböző elvek szerint élnek és különböző technológiai fejlettséggel rendelkeznek, és mindegyikük próbál életben maradni ebben a posztapokaliptikus világban. A történet középpontjában három testvér áll: Liv (Henriette Confurius), Kiano (Emilio Sakraya – 4 Blocks, Rock My Heart), és Elja (David Ali Rashed), akik mind az Origine törzs ifjú tagjai. Az Origine egy periférián élő törzs, amelynek a fejlettségi szintje nem túl magas, leginkább a régi nomád népekhez állnak a legközelebb, az alapvető elvük az „élni és élni hagyni”. Nem szeretnének különösebben beavatkozni más törzsek konfliktusába.
Ám az egyik nap lezuhan táboruktól nem messze egy rejtélyes űrhajó, amellyel azonnal az események középpontjába kerülnek, hiszen Elja (a legfiatalabb testvér), mikor megnézi a roncsokat, rátalál az űrhajó sérült pilótájára, aki rábízza a rejtélyes „Cube”-ot, amelyet élete árán is meg kell védenie. (Egy sci-fi Rubik-kockát kell elképzelni) Nem szükséges különösebben jósnak lennünk, hogy tudjuk, más törzsek számára jóval fontosabb ez a tárgy, és így ismerjük meg a Varjak törzsét, akik könyörtelen gyilkosok és megtámadják az Origine törzset, hogy megszerezzék a „Cube”-ot. Könyörtelenül lemészárolnak mindenkit, a három testvér útja szétválik és három különböző szálon indul el a cselekmény.
Kianot foglyul ejtik a Varjak, elhurcolják és rabszolgaként tartják fogva. Rajta keresztül nyerünk betekintést a Varjak különösen fasisztoid belső világába. Liv túléli az ütközetet és egy rejtélyes lázadó alakulathoz csatlakozik, akiknek a fejlettségi szintje nagyjából a jelenkori amerikai hadsereg szintjére tehető. Eljáé a legizgalmasabb szál, akinek sikerül megszöknie a rejtélyes tárggyal, és útja során találkozik a sorozat legjobb karakterével, Moses-szel (Oliver Masucci, a Darkban Ulrich karakterét játszotta). Kettejük dinamikája a sorozat legjobban sikerült pontja.
Ami miatt érdekes lehet ez Európa a jövőben sorozat, hogy a különböző technológiai szintek találkozásával képesek egyfajta történelmi időn átívelő világot megjeleníteni. Ez egy eléggé komplex lehetőség, amit lehet jól és rosszul használni. Mondjuk, egyből felmerül a nézőben a kérdés, hogy vajon milyen esélye van az Origine törzsnek a lándzsáival, nyilaival egy átlagos gépfegyveres alakulattal szemben. Hát nem sok.
Van, aki nagyon kedveli ezt a fajta posztapokaliptikus képzavart (annak biztosan nagyon tetszeni fog a sorozat), mert ebbe integrálható a Varjak Szárnyas fejvadászt/Dark city-t megelevenítő sötét világa, az Origine törzs Horizon Zero Dawn videojátékot idéző ősi, archaikus világa, a régi, dicső Európát visszaállítani kívánó jelenkori militáns hadserege egy klasszikus Admirális karakterrel, meg egy kicsit a Mad Maxet megidézik Moses felspécizett Volkswagenjével. Eléggé kaotikus ez a kép. És képes ez a sorozat ebből a káoszból valami esszenciálisát kihozni? Talán, többé-kevésbé.
Kiano szálán keresztül, ahogyan írtam is, betekintést kapunk a Varjak fasisztoid világába. Kiano története arról szól, hogy hogyan tör meg a rendszer, hogyan hajlít magához, hogyan deformál és később olvaszt magába. Persze a sorozat egész végig, a „Gladiátor” című filmhez hasonlóan egy megistenülő eposz felé tart, végig Kianot kecsegtetve az elnyerhető szabadsággal, de itt a megistenülés nem jár ingyen, mindennek komoly ára van. Talán az ő szála a legkatartikusabb.
Elja története a legszórakoztatóbb, egyfajta apa-fia kapcsolat alakul ki Moses-szel, akinek tényleg van humora. Moses oldja ezt a búskomor atmoszférát, ő az a karakter, aki egy kicsit kívül van ezen az egész „Cube missziója” ügyön. Ő csak el akarja adni ezt a kacatot annak, aki a legjobban fizet, és különösebben nem érdekli, hogy kit mi és miért vezérel. Viszont erkölcsileg van benne valami nagyon stabil, ott nagyon mélyen, és mikor Elja bajba kerül, mindig kiáll mellette, és Moses hiába követ el minden allűrt, hogy alávalónak tűnjön, bizony ő a legigazabb ebben az erkölcs utáni világban.
Liv szála nekem a legkevésbé működött, bár ott is megvan a maga dinamikája. Az ő történetének a középpontjában a becsület és a bizalom kérdésköre áll, és az évad végére egy kisebb csavart tartogat az ő szála, de nem érzem kulcsfontosságúnak a másik két testvér mellett. Nem mondanám élvezhetetlennek, de nem nő fel a másik kettőhöz ennek a történetvezetésnek a minősége.
Akit még kiemelnék, az a Varvara úrnőt játszó Melika Foroutan. Az ő játéka rideg és metsző. Tökéletesen alakítja a kísértőt, és az irgalmat, kegyelmet még hírből sem ismerő megtorlót. Tényleg fantasztikus.
Összességében a sorozat feszes, nem sok üresjárat van. Viszont talán pont az évad végére kezdtem ráérezni a hangulatára, és akkor vége is lett. Lehet, hogy érdemesebb várni még a következő évadig és egyben megtekinteni, mert ha sokat kell rá várnunk, akkor könnyen kizuhanunk az élményből és nehéz lesz visszacsatlakozni a három testvér történetébe. Ha nem is egy mestermunka, mint a Dark, de korrekt, élvezhető és némi erkölcsi kérdést is érint a sorozat. A részek végén az aktuális zenék nagyon jó hangulatot kölcsönöznek a zárlatokhoz, talán az a része kiemelkedőbb egy átlagos sorozathoz képest.
Amit meg írtam a kritika elején, hogy miért nem szabad a Darkkal összehasonlítani. Amikor valaki alkot valamit, ami közel tökéletes, az olyan, mint egy hatalmas hegy. Hatalmas magasságba repíthet, de mégis hatalmas árnyékot vet a készítőre. Rendszerint az első alkotást egy komplett élet előzi meg, és annak az életnek a fő esszenciáját hordozza az a mű. A legjobb szövegeket, a legjobb történeteket, és a következő lemezig, sorozatig sokszor csak pár év telik el. Nem elvárható, hogy egy-két év kitermeljen olyan katarzist, mint odáig egy élet. Ha a Dark után csak nézhetetlen sorozatokat készítenének is, a Dark érdemei vitathatatlanok maradnának véleményem szerint.
