2015-ben került a képernyőre az HBO Magyarország akkorra már 3. saját készítésű sorozata (Társasjáték és Terápia után), Aranyélet címmel. Maga a történet egy remake, mely a finn Helppo elämä (Könnyű élet) című sorozatot vette alapul a „magyar valóságba” átépítve. 2015. május 14-én jelentette be az HBO Europe, hogy készülni fog egy ilyen sorozat, de akkor már javában ment a forgatás. Tasnádi Zoltán (Made in Hungária) volt a vezető forgatókönyvíró, mellette Zombárcz Virág és Bárány Márton vettek részt a forgatókönyvek megalkotásában. Míg a rendezői széket Dyga Zsombor és Mátyássy Áron foglalták el közösen.
Ahhoz, hogy egy ilyen sorozatot elkészítsenek, előtte végeztek egy közvéleménykutatást is a nézők között, hogy milyen típusú, saját gyártású sorozatra lenne leginkább igény. Így került a választás egy bűnügyi történetre, krimire. Már 2015. november 8-án meg is kezdték a vetítést, mely összesen 8 részt foglalt magában és epizódonként 50 perces műsoridővel számoltak. A készítők véleménye szerint az Aranyélet maximum az első részben ismerhető fel a finn eredetiben, de utána, főleg a második résztől kezdve már egy saját útját járó alkotásról beszélünk. Az HBO addigi legdrágább saját produkciója volt az Aranyélet.
A történet szerint a Miklósi család mindennapjaiba láthatunk betekintést. Miklósiék viszont az átlagtól eltérő életet élnek. Külsőleg a pompa, a fényűzés és dolce vita jellemzi életüket. Viszont ennek az életszínvonalnak a fenttartásához nem igazán a tisztességes utat választotta a család. A családfő Miklósi Attila (Thuróczy Szabolcs – Valami Amerika, Drakulics elvtárs, Társas játék) kisebb nagyobb svindlikből próbálja előteremteni a „luxusra valót”, míg a felesége, Janka (Ónodi Eszter – Valami Amerika, Pánik, Seveled, stb.) inkább egy urizáló luxusfeleség képét kelti életre. Míg két gyermekük közül a rapkarrierről álmodó, dörzsölt tini Márk (Olasz Renátó) az, akiben a legtöbb potenciál van apja nyomdokaiba lépni, illetve ott van még a család (kezdetben úgy tűnhet) legkonszolidáltabb és egyben legfiatalabb tagjának, Mirának (Döbrösi Laura) a karaktere – aki nem mellesleg osztályelső -, családja életvitele nem könnyíti meg hétköznapjait. És nem beszéltünk még Márk keresztapjáról, a maffiózó Endréről (Anger Zsolt – Brazilok, A martfűi rém, stb.), aki a hazai filmgyártás bünőzői között TOP3-as kategóriába lehetne sorolható ügyeit tekintve. Az ő főszereplésükkel mutatja be ez a sorozat azt a „magyar valóságot”, mely hűen tükrözi azt a világot, mely szinte körülöleli a társadalom mindennapjait, mégis csak kevesen látnak bele mélyebben.
Rajtuk kívül minden évadban több híresebb és (eddig) kevésbé rivaldafénybe került magyar színészt/nőt is láthatunk kisebb-nagyobb szerepekben. Ilyen tekintetben is igazi kuriózum ez a sorozat. Minden egyes résznek megvan a maga alcíme, mely valamilyen módon utal az adott epizód tartalmára, mégsem lövi le a lényeget. Nagyszerű zenei aláfestéssel adja meg a sorozat hangulatát, főleg a rázósabb jeleneteknél és minden egyes részt úgy próbál zárni, hogy az ember ne bírja ki, hogy ne indítsa el a következő epizódot. A képi vágások, a kamera mozgatása és szöge mind hatással vannak a nézőre. Hol alulról látjuk, hol felülről a szereplőt, még inkább közelebb hozva az adott szituációt, mintha részesei lennénk.
Míg az első évad bár tartogat pár erősebb jelenetet, mégis a 3 széria közül a „legenyhébb”. A képi világa végig szürkés, borongós, mint az a sok téma, amit érint és feldolgoz, ebben az évadban nem merül el még a földi mocsokban annyira, mint a következő két szériában. Mindhárom évadnak megvannak a maga „főszereplői”. Az első periódusban leginkább a jó útra térni kívánó családfőre, Attilára helyezi a hangsúlyt, de közben szépen lassan megismerjük a többi karakter izgalmas jellemvonásait is. De, már itt is láthatjuk a korrupció, a lopás, a csalás és zsarolás, illetve gyilkosságok, valamint a politikai hatalom sötét erejét. Végig leköti a néző figyelmét és sok olyan igazság hangzik el bennük, mely a filmtől függetlenül is megfogalmazódik azon emberek fejében, akik nyitott szemmel járnak a világban.
