kedd, március 19, 2024

Outer Range és Night Sky 1. évad kritika (Amazon Prime Video – 2022): Hasadékok az amerikai álom szövetén

A címben mindjárt két sorozatcím is szerepel, örömmel zavarom össze tehát az olvasót egy harmadikkal: szigorúan a saját, külön bejáratú véleményem szerint a téridő-kapus sorozatok etalonja a német Dark (Netflix), amely mind a világépítés, mind a történetvezetés és feszültségfokozás, mind karakterek és kapcsolataik ábrázolása terén szinte hibátlant alkotott. (Eltekintve a nagydózisú energiaital-bevitel nélkül szinte követhetetlen záró évadtól.)

Az Amazon – számomra kissé homályos logikával – néhány héten belül két gyakorlatilag azonos témájú, bár eltérő hangulatú Dark-klónt tálalt fel a kedves nézőknek, melyek azt a minimum érdekes kérdést boncolgatják, hogy mi történik az amerikai átlagnyugdíjassal, ha a kertje végében talál egy más világokba vezető átjárót.  Az egyikben egy igencsak fickós agg kovboj a főszereplő, a másikban egy irodalomtanár néni és egy asztalos bácsi. Az egyik harsány, nagyívű, iszonyú nagyot akar mondani és épp csak kezet nem csókol saját magának a fantasztikus csodálatosságáért, a másik kedves, emberközpontú és visszafogott. Az egyik az Outer Range, a másik a Night Sky.

Outer Range és Night Sky 1. évad kritika
Outer Range: Josh Brolin, mint Royal Abbott. Kredit: Karen Kuehn/ Amazon Studios

Míg a wyomingi cowboy (Josh Brolin) egy szép napon egy feneketlen lyukat talál a ranch egyik távoli szögletében (aztán apránként kiderül, hogy ez nem is okozott akkora meglepetést az öregnek, mint elsőre gondolnánk), a nyugdíjas illionoisi házaspár (J. K. Simmons és Sissy Spacek) már évek óta tud a pincéjükben lévő dimenziókapuról, ahol egy ismeretlen bolygó égboltjában gyönyörködhetnek, ha épp nincs semmi a tévében. A cowboy és a házaspár családja egyaránt tragédiákkal és feszültségekkel terhelt, melyek apránként bontakoznak ki előttünk, ahogy a szépkorúak lazán beintenek a természetfelettinek.

Mindkét sorozat a tűrőképességem határán egyensúlyozva vontatott, megengedve természetesen, hogy nyugdíjas főszereplőkkel ritkán csinálnak fergeteges, túlpörgetett ritmusú akciófilmeket, és a merengés egy adott kor felett az élet természetes velejárója. Amíg viszont a Night Sky legalább eljut valahova a maga kontinensek szétválását idéző tempójában, az Outer Range gyakorlatilag helyben jár, de ott aztán hatalmasakat dobbant a lábával. Utóbbiban a legelső perctől a legutolsóig terjedő több mint 8 órában gyakorlatilag semmi, de semmi nem derül ki a lényegi kérdésekkel kapcsolatban, eltekintve attól, hogy valahol a vége felé lerántják a leplet arról az ilyen filmekben kötelezőnek számító, egy időben két példányban jelen lévő karakterről, akiről amúgy kb. a harmadik rész után bántóan nyilvánvaló volt, hogy ő lesz az. (A Dark ezt a katarzist azért jóval elegánsabban adagolta).

Outer Range és Night Sky 1. évad kritika
Night Sky (B-J): J.K. Simmons, mint Franklin és Sissy Spacek, mint Irene York. Kredit: Amazon Studios

A Night Sky sztorijának igazándiból csak az egyik fele működik: ahol Néni, Bácsi és Szomszéd (utóbbi egy igazság szerint eléggé felesleges és irritáló karakter) dimenziókapuhoz való viszonyát elemzik, de ezt is inkább a színészi játék, mintsem a briliáns történet adja el. A titokzatos jelenség mögött felsejlő titokzatos társaság és annak minden konfliktusa fájóan sablonos, és igazság szerint dögunalmas, pedig azon a vonalon lőnek is meg hasonlók. Mondjuk, ha valaki nem akarja az egész sorozatot végignyűglődni, annak bátran ajánlom a Juan José Campanella által rendezett első részt, ami a filozofikus sci-fi legjavához tartozó gyöngyszem, és a folytatás nélkül, önmagában is megáll. 

Outer Range és Night Sky 1. évad kritika
Outer Range: Josh Brolin, mint Royal Abbott. Kredit: Richard Foreman/ Amazon Studios

Josh Brolin kiválóan alakítja a kőből faragott arcú (és hasonló műszaki eljárással készített szívű) cowboyt, a Nyugat nemes hagyományainak utolsó szűkszavú őrizőjét. Az ő játékán tényleg nem múlik semmi. Jó és hihető körülötte a család is (főleg a famíliát vasmarokkal összefogni igyekvő, macsó vadnyugati férfiak hülye húzásait kétségbeesetten korrigálni próbáló mama, vagyis Lili Taylor), de a karakterek viszonyai a fővonal döglődése miatt nagyon nehezen állnak össze. (Pedig nincsenek is sokan, pl. a Darkkal összehasonlítva, ahol az alkotók rengeteg idősíkon egyszerre dolgozva hátborzongató eleganciával szövögetik vagy három tucat főbb szereplő elképesztően komplex kapcsolati hálóját). Az Outer Range koncepciója addig oké, hogy maradjon csak a hardcore időutazás az életképtelen sci-fi rajongó kockák ópiuma, helyezzük inkább előtérbe a családi drámát, a generációk konfliktusát, a könnyfakasztóan csodálatos tájakon hagyományőrző tevékenységeket folytató öregek és a büdös nagy semmiből a városba vágyó fiatalok, vagyis az amerikai álom és az amerikai valóság közti feszültséget. De akkor, könyörgöm, helyezzük. A szociológiai eszmefuttatásba az időkaput, mint izgalmas, többjelentésű motívumot bele lehet szuszakolni. Az iszonyatosan rosszul animált időutazó beszélő medve bármiféle konkrét magyarázat nélkül azért kicsit sok. A kedves mackó meg az ő halott gyermeke (a kulcsfontosságú jelenetekben kivétel nélkül mindig, időnként sajnos elég röhejes módon felbukkanó bölénnyel egyetemben) nyilván nagybetűs SZIMBÓLUM. De az Outer Range úgy igyekszik szimbolista lenni, mint a lánglelkű költő, aki bemegy az művészboltba szimbolát venni (részleges copyright by Rejtő Jenő).

Outer Range és Night Sky 1. évad kritika
Outer Range (B-J): Morningstar Angeline, mint Martha Hawk és Tamara Podemski, mint Joy Sheriff helyettes. Kredit: Richard Foreman/ Amazon Studios

A seriff például egészen érdekes karakter is lehetne, ha az alkotók nem próbálták volna meg erre az egy szerencsétlenre ellőni az összes PC puskaport. A seriff ugyanis nő, indián és leszbikus (tényleg csak azon csodálkoztam, hogy ezek mellett mondjuk nem autista vagy kerekesszékes), amivel sem külön-külön, sem egyszerre nincs gond, ha a történethez bármelyik, bármilyen formában hozzájárul. De nem járul. Százegyedik háttérvonalként fut a helyi tök érdektelen seriffválasztás, néha megjegyzik, hogy hajjajaj, de nehéz is egy nőnek/indiánnak/leszbikusnak helyt állni itt a nagy amerikai prérin, de kb. ennyi.

Outer Range és Night Sky 1. évad kritika
Night Sky (B-J): J.K. Simmons, mint Franklin York és Sissy Spacek, mint Irene York. Kredit: Chuck Hodes/ Amazon Studios

J. K. Simmons Night Sky-ban nyújtott színészi teljesítménye gyakorlatilag egyedül elviszi az egész sorozatot a hátán. Csodálatos élmény például, ahogy Simmons a flashback részekben mindössze néhány apró gesztussal és mozdulattal megfiatalodik, de olyan hatékonyan, hogy először fel se tűnt, hogy a gyengébbek kedvéért több hajat tettek rá, meg kicsit elkenték a ráncait. Sissy Spacekkel (akinek a karaktere a „szeretni valóan robbanékony, bár teljesen irracionális nő” motívumra van felépítve, helyenként inkább többé, mint kevésbé idegesítően) rengeteg érzelmi húron játszva teljesen hiteles párt alkotnak, minden egyes jelenetük díjat érdemelne. A Johnny Depp hasonmásverseny győztesének szerepében Chai Hansen ugyanakkor valahogy nem elég meggyőző, mint titokzatos, nem feltétlenül jó szándékú téridő-utazó. Az idős pár öngyilkos fia és annak lánya által képviselt vonal csak ballaszt, egyetlen említéssel fel lehetett volna dobni az öregek folyamatos szomorúságának hátterét.

Outer Range és Night Sky 1. évad kritika
Night Sky: Chai Hansen, mint Jude. Kredit: Chuck Hodes/ Amazon Studios

Mindkét sorozat igényesen van fényképezve, ezen a téren az Outer Range a bombasztikus wyomingi tájakkal és az időalagút menő effektjeivel nyilván viszi a pálmát (de az már említett hiperbéna CGI medvével valahol le is ejti szegény cserepes növényt). Ami a zenét illeti, az Outer Range bátrabban kísérletez, egészen lenyűgöző a merészség, ahogyan a zenei korszakokat és stílusokat keveri, miközben a Night Sky-ban egyszerűen csak elhangzik néhány jó szám.

Az Outer Range második évadát nem vagyok hajlandó megnézni, menjenek a fenébe a záró epizódjukkal együtt. A Night Sky évadzárója, ha katartikusnak nem is, de egészen érdekesnek bizonyult (még ha voltak is giccsbe hajló jelenetei), az első és az utolsó rész közti hatot meg majd elfelejtjük, miközben fennhangon tűnődünk azon, hogy miért pont nyolc rész az etalon a tévésorozatoknál, mikor a legtöbbjük mondjuk négyben simán lerendezhető lenne.

Friss

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...

Messiásmítosz csodálatosan kivitelezve – Dűne: Második rész (Dune: Part Two, 2024) kritika

Denis Villeneuve egy olyan adaptációt vállalt el, amely jó pár rendező számára csalódást keltett,...

A felszín alatt (Under the Skin – 2013) kritika

Jonathan Glazer videóklip- és filmrendező legújabb műve, az Érdekvédelmi terület 5 Oscar-jelölést kapott, így...

Megjelent Jurisits Tamás első lemeze a Connect The Dots

Elérhető és meghallgatható Jurisits Tamás Group: Connect The Dots című világszínvonalú fusion lemeze, mely...
Kovácsné
Kovácsnéhttp://kovacsne.blog.hu
Gyerekként szerény 19 alkalommal láttam a moziban a Piedone Egyiptomban című kultikus műremeket (többnyire jegy nélkül, de ez most nem tartozik ide). Azóta is próbálok rájönni, hogy bizonyos filmek bizonyos embereket miért fognak meg, miközben mások ugyanazt az alkotást nézhetetlen undormánynak tartják. Filmet elemezni matematikai módszerekkel nem tudok, vonatkozó szakképesítésem nincs. Írásaim ennek megfelelően egy szakfordító agrármérnök bevallottan szubjektív merengései egy-egy mozis élmény kapcsán (gyerekfilmek esetén a saját ivadékaim és szellemi holdudvaruk vonatkozó merengéseit is kötelességtudóan csatolom).

Hasonlóak

Van még elég erő a szuperhős sztorikban? – Mi lenne, ha…? 2. évad (What If…? Season 2 – 2023, Disney+) kritika

A 2023-as év filmes és sorozatos szinten egyaránt elég egyértelműen a képregényfilmes zsáner bukásáról...

Pluto minisorozat (Pluto mini series, 2023 – Netflix) kritika

Ennek az értekezésnek mindjárt az elején két dolgot szeretnék leszögezni:1. Igen, igen, tudom, hogy...

Szexguru és életguru tinédzserek Netflixen -Szexoktatás (Sex Education, 2023 – Netflix) kritika

Négy évad, huszonnégy rész, nyolc-tíz állandó karakter és egy nagyon hosszú és furcsa történet....