A sorozatnak minden esélye megvolt, hogy ezzel a jól időzített és hibátlan társadalmi reflektálással bekerüljön minden idők legjobb MINIsorozatai közé, de beleesett a Trónok harca hibájába. A regényben az alkotó látványvilága és cselekményvezetése rengeteg támpontot ad a forgatókönyvíróknak, azonban mikor már nincs irodalmi alapanyag, a történet belassul és a karakterek felemelkedésére vagy leépülésére helyezik a hangsúlyt. Margaret Atwood 1985-ös diszkópiáját iszonyat erőteljesen kreálta meg az első évad, a második már egyet hátrébb lépett, viszont a harmadik évad már olyan, mintha magzat pózban az ágyra kuporodott volna és várja, hogy feltétel nélkül élvezzük a már jól bejáratott brandet. Ez azonban nem így lett.
Az idei évad két alappillérre lett felépítve: June (Elisabeth Moss még mindig zseniális, de bosszantóan sokat mérgeskedik a kamerába, de erről később) megpróbálja kimenteni Gileádból a gyermekeket, ahol borzasztó sors várna rájuk. A másik pedig Waterfordék köré szerveződnek, akik igyekeznek visszaszerezni gyermeküket, Nicole-t Kanadából, ahol June férje, Luke és a férfi testvére, Moira vigyáznak rá. Az előző évad állandó vesszőparipáját idén a sorozat a csúcsra járatta, hiszen a még első évadban izgalmas macska-egér játék June és Serena (Yvonne Strahovski) között idén már fárasztóvá és kliséssé vált, szerencsére ezt az évad felénél az alkotók is megérezték. A másik hihetetlenül bosszantó dolog a vaktában tett ígéretek. Minden rész végén erősen a kamerába nézve a narrátori hangján June megígér valami óriási dobást a nézőknek, aztán a következő részben megint közbe jön valami, amiért nem tudja teljesíteni. Ezt most is folytatták és az erőltetetten gonoszul a kamerába nézésre már Amerikában ivós játékot is szerveztek, miszerint ahányszor June dühösen a kamerába néz, inni kell. Garantált a lerészegedés.
Az idei évad talán egyetlen pozitívuma, hogy végre valami történt az évadzáró részben és a rengeteg ígérete közül egyet sikerült beteljesítenie. A rengeteg kihagyott ziccer (pl. egy Néni megölése), June kimenekülése pedig mind-mind olyan felháborító visszatorpanás, ami nem azért idegesítő, mert nem történt meg, hanem így megint állunk egyhelyben és nem történik SEMMI. Mert ez az évad erről szólt. Valamint meg született a sorozat életének legkellemetlenebb epizódja, a kilencedik rész, ami végig egy kórteremben játszódik. A gond ezzel a résszel annyi volt, hogy egészen egyértelmű, mit akartakábrázolni: June megőrülését, bezártság érzetét ebbe a rendszerbe, tehetetlenségét és a fiatal lányok kiszolgáltatottságát, azonban egy ehelyett egy olyan epizódot kaptunk, ami semennyire nem vitte előre a cselekményt sem karakterileg, sem történetileg. Ugyanis anno a Breaking Bad emlékezetes „legyes” része kafkai magaslatokba emelte a szereplők személyiségét és kapcsolatukat, itt azonban ez a lírai átértelmezés nem jött létre, mivel az író (Lynn Renee Maxcy) nagyon kevés volt ehhez.
Továbbra sincs megindokolva June mindenhatósága, hiszen az első évadok arról szóltak, bármilyen konzekvensen elkövetett szabálysértés, ha nem is fellógatással, de börtönnel mindenképp jár. Itt vígan szervezkedik, manipulál (vagy csak próbál), de senki nem öli meg. Lydia néni tesz egy utalást, hogy felnéznek rá a lányok, de ez még mindig nagyon kevés ahhoz, hogy életben maradhasson. Így ennek egyedüli oka az, hogy ő a főhősnő. És emiatt nem fogják őt soha kiírni az alkotók Gileádból sem, csak ha már az alacsony nézettség miatt lehúzzák a redőnyt.
Az évadnak azonban voltak erős részei is. Lydia néni sorstragédiáját a rendszerváltás előtt nagyon izgalmas volt végig nézni, a Jézabelben történő konfliktus nagyon erős vállalás volt, valamint az utolsó rész történései is igen meghatóra sikerültek. Emily (Alexis Bledel-t végre jó nagyon komoly szerepben látni és ez most még jobban kiteljesedhetett) integrálódása szépen fel lett építve, azonban katartikus eseményeket ez sem tartalmazott, viszont szívesen láttam volna még részleteket erről a megterhelő folyamatról. A kanadai epizódok pedig mindig felüdüléssel töltöttek el, hiszen leginkább az itt zajló események emlékeztettek minket arra, mennyire embertelen, ami odaát folyik és itt érződött igazán, hogy miről is akar szólni ez a sorozat.
