Míg a mozik szépen lassan visszatérnek a régi kerékvágásba, addig a Netflix folyamatosan tolja az arcunkba újabbnál újabb sorozatait és filmjeit. Ezt nevezhetnénk egyfajta mentsvárnak, amiben nyugodtan megbújva élvezhetjük ezeket az olykor üdítő, olykor pedig mélybe taszító alkotásokat. Ahogyan a nagy Hollywoodi filmgyártó cégek, úgy a Netflix sem tökéletes és bár próbálja a nagyvászon szintjére emelni filmjeit, ez persze nem mindig sikerül. A mostani kínálatból az Euroviziós Dalfesztivál járt hasonló cipőben, aminek az előzetese talán jobb volt, mint a film maga, de vegyes fogadtatással érkezett még az Utolsó akarat is, ami jelenlegi 4.2-ás állásával az IMDB-n kicsit se bíztató. Megijedni viszont aligha érdemes, ugyanis igazi ékszerek is leleddzenek a palettán, beszéljünk itt akár a Ha tudnád-ról vagy a Tyler Rake: A kimenekítésről. Utóbbi erősen hajaz mai filmünkre, nem csak közegében, de hangulatában is.
A halhatatlan gárda nem egy tényleges fikció, ugyanis már 2017-ben képregénybe fűzték ezt a sztorit, így is juthatott el egészen a Netflix kezéig. A képregénynek még idén is jelentek meg számai, de ezt talán betudhatjuk az óriási nagy hype vonatnak.
Adott egy 4 tagból álló csapat, akik előszeretettel harcolnak a jóért, mentik meg a világot, tudjátok igazi képregényes fröcsögés. A gárda azonban nem csak egy egyszerű alakulat, hanem, mint ahogyan a címből is kiderül, egytől egyig halhatatlanok. Egyfajta kis családként tisztelik egymást, mégis csak a közös bandázás és lövöldözés köti őket össze. Az igazi veterán Andy azonban elég régóta nyomja az ipart és legszívesebben már nyugdíjas éveit élvezné egy szigeten, azonban mint tudjuk egy kerek egész történethez ez így nem teljesen elegendő.
Photo Credit: AIMEE SPINKS/NETFLIX ©2020
Rögtön egy bevetéssel kezdünk, ehhez pedig egészen Marrakeshig utazunk, amit egy rövid túra után bejárva jól el is feledünk, ugyanis hőseink egy „felfoghatatlan” csapdát követően életüket vesztik. Pontosabban szitává lövik őket, majd természetesen felkelnek és lemészárolják az ellent. A több, mint két órás játékidő azonban csavar még egy picit azon a történet fonálon és megjelenik a színen egy új halhatatlan. Innentől kezdve pedig a film klisét klisére halmozva halad a végzetébe. Andy anya szerepet öltve óvja az új jövevényt, eközben pedig vagy hússzor hőseink életére törnek. Itt leszögezném, hogy a film már majdnem körbeutazza a világot. Nem ragadunk le egy-két országban, városkában, sőőőt még kontinenst is váltunk. Egyszer Marrakeshben vagyunk, majd Afganisztánban (itt nincs megjelölve város), majd egy jó kis London, ezután pedig Franciaország (szintén város nélkül). Ez lehet csak számomra volt zavaró, de az biztos, hogy nem a legelegánsabb megoldás.
Bárhogy is nézzük, azért nem szabad a végletekig ócsárolni ezt a filmet. Elég pofont kaphat a hibáiból, de hál istennek azért kellő simogatásban is van része. A halhatatlanság szisztémája ugyanis talán még soha nem volt ilyen drámai. Minden egyes szereplő kellően felépített karaktert képvisel, mindenki más-más céllal vezérelten éli halhatatlan éveit. Az élet ugyanis múlandó, még ha számukra nem is, kedveseiknek, barátaiknak, hozzátartozóiknak annál inkább. Ezt az utat, viszont alig ha lehet játszi boldogsággal képviselni, ezért is válik olykor olyan erőssé a karakterek közti kémia. Charlize Theron (Atomszőke) a fő mozgatórugója a sztorinak, próbálták köré építeni a történetet, mégis a többi halhatatlannal együtt alkot igazán remek egyveleget. Matthias Schoenaerts (Vörös veréb) és Chiwetel Ejiofor (12 év rabszolgaság) hozzák a szokásos lubickolást a szerepükben, de talán a legnagyobb meglepetést Marwan Kenzari (Jafar az Alladinból) és Luca Marinelli szállítja, ugyanis párosuk az egyik legjobb kapcsa a filmnek. Az új padawanról (KiKi Layne–Elrabolt világ) inkább nem zengenék ódákat, eléggé feledhető karakter lett. Ott volt a lehetőség, sőt, mint egy újonc kapott teret a történetben, mégis mintha nem élvezte volna kellően a forgatást, ezáltal pedig unalmas, vontatott karaktert tárt elénk.
Manapság minden film akciói John Wick sémára akarnak épülni, mert hát az milyen menő, milyen jó. Az csak ezzel a baj, hogy míg Chad Stahelskinél ez működik is, addig más filmekben aligha. Itt pont azzal van a baj, hogy hiába jól megkoreografáltak a harcjelenetek, ha egyszerűen stílustalan, elcsépelt, dinamikátlan marad. Az első nagyobb csetepaténál például alig látunk valamit, mert a terem negyede van csak megvilágítva. Ha már akciók, ne gondoljátok, hogy annyira grandiózus lövöldözések és robbantások tarkítják majd a filmet, mert nem! Összesen 4 közepes nagyságú golyóröptébe keverednek hőseink és bárhogyan nézzük, ez baromi kevés. Nem is beszélve a végső leszámolásról, ami egyenesen ótvar. Ugyanígy a lezárás is eszméletlen elcsépelt. Spoilerek nélkül, ez a film végi cliffhanger valami képregényes behúzó próbálkozás lehetett, de nem, hogy nem pörget fel és várod a kövi részt, de inkább kikapcsolod a tévét és gyorsan IMDB-n leértékeled a filmet.
Sajnos nem lett az év filmje a Halhatatlan gárda, de valamiért nem is annyira vártuk ezt tőle. Képregény vonalon lehet, megállja a helyét, de filmes fronton borzasztóan félre lépett.
