Szurcsik József képzőművész kiállítása a Műcsarnokban látható. Címe: A varázsló kertje. A címadó képet a művész 1995-ben festette. Színes, de furcsa és melankólikus, szürreális világba csöppenünk, és Szurcsik szemszögéből látjuk mi is ezt a ligetet.
A festmény buja színei ellentétben állnak a rosszkedvű, száját lebiggyesztő varázslóval. Aki talán nem is
csak egyszerű varázsló hanem isten is. Janus jut eszembe, a kétarcú, ókori Rómában imádott teremtő úr,
aki egyben volt a kezdet és a vég. De a be- és kijáratok isteneként is imádták. A mágus tulajdonképpen egy tölcsér, vagy tál formájú fejjel rendelkezik. Beláthatunk az agyába. És hogy ebben az agyban mi foroghat, arra választ kapunk a következő termekben.
A művész, Szurcsik József egyszerre nyit ajtót külső és belső világra. A lelkire és az anyagira. Láthatjuk, hogy a teremtő erő skizofrén lehet. Két énnel rendelkezik, és szürreális világot hozott létre. A művész titokzatos univerzumot mutat nekünk, melybe talán mind beletartozunk. Ki így, ki úgy fogja fel a történéseket.
Szurcsik évtizedek óta amolyan kocka fejeket rajzol. A kockát magát, mint formát az ókori görögök már
jól ismerték. Platón a kockát a föld őselemhez viszonyította. Ha ezt az ismeretet hozzá adjuk a képekhez,
sok mindenre rá lehet jönni. Negyven év termése táplálkozik ezekből a geometrikus formákból. Bár a fej általában a gömb formához áll a legközelebb, a művész megfogalmazásában legtöbb esetben szögletes formák kelnek éltre, mintha egy börtönbe lenne a szabadnak született szellem, az agy bezárva. Ez a bezártság sugárzik a képekről.
Négy teremben láthatóak művei, ezek határozottan elkülönülnek egymástól.
A Rendszerváltó panoptikumnak elnevezett teremben vannak kiállítva a legkorábbi művek, például sok
grafikai megbízás és hajdani munka. A panoptikum egyfajta látványosságot, cirkuszt, vagy múzeumot
jelent itt, mely inkább csak az elmúlt idők megfagyott és a jövőnek megőrizendő, időhurokban létrejött,
mozdulatlanná fagyott változásnak ad helyet.
A lélek geometriája nevű terem a művész igazi arca látható, benső világát mutatja be, mely gyötrelmes.
A fekete – fehér kor nevű terem szintén a politikával foglalkozik. A Bestiárium Humanum tükrözi az
emberek állattá lealacsonyodott énjeit. Történeteket lehet alkotni ezekből az állatias emberekből.
A társadalmi változások tehát ismét megihlették a festőt.
A nyugtalan idők termében a jelenkor – szerintem egyébként legszebb – tájképeit láthatjuk. Ezek inkább pokoli helyekre utalhatnak, hiszen a sok tűz, az égő házak, különböző égi látomások képi megjelenítése, illetve a Haláltánc rajzok azok, melyek azt közvetítik: porból lettél és porrá leszel. Vagy a Bibliai végítélet próféciája elevenedik fel így, mintegy jelszerűen, hogy erre a törékeny világra vigyázni kell. Ez a „kert parti„ végzetes lehet mindnyájunk számára.
A végére hagytam egy pár gondolatot: Ha meg szeretné valaki változtatni a társadalmat, akkor legyen művész. Mert nemcsak a politikus hat az országra, az is hat a társadalomra, amit az ember olvas, vagy lát, és hall.
És hogy a szóban forgó varázsló isteni vagy ördögi személy? Ezen el lehet gondolkodni, miközben
végigmegyünk a tárlaton, majd hazamegyünk.
