Friends Reunion – Jóbarátok: Újra együtt (Friends Reunion Special, HBO – 2021) kritika

(The One With Awkward Talkshow and Stuff)

Jó így újra együtt!

Meg nem is.

Mint vérbeli Jóbarátok-rajongó – persze ha Fruzsi barátnőmet kérdeznétek, biztos, hogy azonnal megfosztana ettől a címtől, mert imádom a szinkronját és még sosem néztem végig eredeti hanggal. De tervezem! Benne van az 5 éves tervben, jó!? – elképesztően vártam ezt az együttállást, ami a mai napon bekövetkezett.

Be kell vallanom, már a trailer megtekintése után elmorzsoltam pár könnycseppet és csalódottnak is éreztem magam egyszerre.

Ez a végleges produktum megtekintése után sem változott.

Jóbarátok
Jóbarátok: Újra együtt. Fotókredit: Terence Patrick

Technikailag nézve, úgy érzem, hogy szedett-vetett, összefércelt, úgy dobál ide-oda, mint a film elején a kamera, a jóbarátok érkezésekor. Persze ettől még nem lehetett könnyű munka, de akkor is. Gyerekek. Szedjük össze magunkat, ne essünk szét rögtön az elején!

Aztán mikor ez a hat ember együtt van, tényleg történik valami. Van valami megfoghatatlan, ami megtölti élettel azt a díszletet, ott a Warner stúdiójában. Basszus, ők tényleg együtt dolgoztak 10 éven keresztül. Nekik tényleg erről szólt az életük. Elhiszem nekik, hogy ha valahol összefutnak, el tudnak beszélgetni órákon keresztül. 

Jóbarátok
Jóbarátok: Újra együtt. Fotókredit: Terence Patrick

De a népnek show kell.
Vagy legalább is a producerek ezt feltételezik. Azt gondolják, hogy kell a csinnadratta. Kell Cara Delevingne talpig rózsaszínben, kificcenő piros bugyiban. Meg karácsonyi tatu és burgnyik jelmez.
Azt gondolják, hogy kell megannyi vendégszereplő. Cserébe egyikőjük sem kap annyi képernyőidőt, hogy ne érezzek instant szekunder szégyent. „Gyere, ülj ide, állj ide, van két mondatod, mehetsz.” 

Hellokaaa, nosztalgiázni jöttünk! Szívesen hallgatnám Jack és Judy Geller mondandóját hosszabban. Vagy Janice nevetését és emlékeit. 

Jóbarátok
Tom Selleck a Jóbarátok: Újra együttben. Fotókredit: Terence Patrick

Az, hogy átcsillog az izzadság az egész műsoron a menetrend betartásának érdekében, az senkit nem zavart a készítők közül. Sajnos engem viszont sokszor kirántott az elérzékenyülés kellemes pityergéséből a Matthew Perry arcán végig megpihenő „ezért fogytam vagy 15 kilót b+!?” mosoly.
Na meg valahogy ő volt most a legelhanyagoltabb és legsértődöttebb jóbarát, akit könnyedén ki tudna engesztelni a másik öt, de rohadt nehéz meló ez, míg mindenkinek az élére állított ütemezésre kell koncentrálnia. 

DE!

S ez egy hatalmas de! Mert 99 percből legalább 25 olyan akadt, amikor elszorult a torkom. Amikor őszinte interakciókat láttam. Amikor tényleg felülhettem a nosztalgiavonatra és nem lökött le onnan egy ripacskodó James Corden. Amikor nem kellett Lady Gaga agyonfrazírozott előadásában meghallgatni az örök listavezető Büdös macskát.
(Úgy érzem, Lisa Kudrow sokáig nem tudta eldönteni, hogy megtiszteltetésnek vagy sértésnek vegye az „egy kanapén Lady Gagával” intermezzót.)
Amikor úgy éreztem magam, mint a 10 évad alatt végig… hogy egy vagyok a jóbarátok közül. Mert elkezdtek beszélgetni, élményt megosztani, nosztalgiázni. 

Jóbarátok
Jóbarátok: Újra együtt (balról, jobbra haladva): James Corden, Jennifer Aniston, Courtney Cox, Matthew Perry, Lisa Kudrow, David Schwimmer és Matt LeBlanc. Fotókredit: Terence Patrick

Szerettem volna még egy közös élményt velük. S ilyen volt az a hozzávetőleg 25 perc.
Az az egy epizódnyi őszinteség, amit a szórakoztatni vágyás mögött láttam, az megérte a várakozást.

Azzal egyet kell értsek, hogy ebben nem volt több potenciál.
Valóban nem lenne jó újabb konfliktusokat generálni, csak hogy mi megnézhessünk még egy filmet, vagy még egy évadot. 

Hagyjuk meg minden szereplő happy end-jét és búcsúzunk el méltósággal, ahogy azt már egyszer meg is tették 2004-ben.

Nekünk meg megmarad a 10 évad ledarálása újra és újra és újra és újra…

Friss

Gerlóczy Sári: Társas mező című kiállításán jártunk a Fugában

Gerlóczy Sári ecsettel a kezében mutatja meg mindennapi gondjait és problémáit. Az emberek társas...

Tom Cruise ritka szerelmi jelentben szerepel a Top Gun: Maverickben

A Top Gun elképesztő légi felvételeivel lett kultuszfilm 36 évvel ezelőtt, de sokat lendített rajta Tom Cruise híres...

Olescher Tamás: Az igazságnak és a szeretetnek című kiállításán jártunk

Olescher Tamás festő, népművelő emlék kiállítását a Műcsarnokban láthatjuk. A tárlat körülbelül harminc éves...

Repülj vissza az ókori Rómába – Thermae Romae Novae 1. évad kritika (2022 – Netflix)

A Netflix manapság elég híres arról, hogy szinte ontja magából az animéket, a lehető...
Gerzsenyi Bettika
Gerzsenyi Bettika
H’ellőke, Bettika vagyok, első ezen a néven! Bárki mást állít.. az rosszul tudja. Engem 36 éve hív így a nagymamám, szóval én nyertem! Édesanyám 5-6 évesen faragott belőlem filmrajongót. Kár, hogy a 6. életévemet megfelelőnek találta arra, hogy megnézzük a Rémálom az Elm utcában-t.. szánja-bánja, instant karma volt neki a 2 évig wc-re kísérgetésem, szóval ne bántsuk érte! De mondjuk utána már meg sem kottyant a kultikus „Get away from her you bitch!” mondat és a Boszorkányokat is végig tudtam nézni a moziban, míg más gyerekeket ki kellett kísérni. Nem rossz ez egy óvodástól, azért nah! Szóval nem sok mindentől lehet eltántorítani - na jó, a Szürke 50 árnyalata már sehogy sem csúszott - és 30 év izmos filmfogyasztásával a hátam mögött véleményem van kérem, s nem félek használni. Ennek az eredménye, hogy ezt a bemutatkozót ki kellett izzadnom magamból. Enjoy! #kattadióda

Hasonlóak

Nincs ki a négy kereke, de nem baj: Álom két keréken (Along for the ride, 2022 – Netflix) kritika

Ismét egy fiatalokról szóló, klasszikus történettel állt elő a Netflix, hogy megpróbálja kielégíteni egyre...

Multiverzumos túra Dokival: Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness – 2022) kritika

A Marvel legújabb fázisának célja egyértelmű az Endgame óta. Bevezetni a nézőket a Multiverzumba...

Egy kedvelt műfaj sótlan tálalása: Ördög a részletekben (The Little Things – 2021) kritika

https://www.youtube.com/watch?v=9nLP4sGsWuw&t=2s A kilencvenes években kétségtelenül a thriller műfaj reneszánszát tapasztalhatták meg a filmrajongók. Szinte egymást...