A Filmarchívumot működtető Nemzeti Filmalap tíz évre szóló digitalizálási programot indított el a magyar filmörökség felújítására, melynek keretében évente 15 klasszikus film kockáról-kockára történő restaurálása valósul meg annak érdekében, hogy a legkiemelkedőbb magyar filmek kiváló képi és hangminőségben kerülhessenek ismét a közönség elé. A program a magyar és az egyetemes filmművészetre egyaránt hatással lévő rendező, Fábri Zoltán életművének – azon belül is talán az egyik legismertebb filmjének, az 1967-es A Pál utcai fiúk-nak – a restaurálásával indult. A bemutatóra a rendező születésének 100. évfordulóján került sor az Uránia Filmszínház dísztermében, melyen a Filmarchívum digitalizálást vezető filmtörténésze Fazekas Eszter, a rendező unokája, és egyben a hagyatékát kezelő Fábri Péter, valamint a filmben a fiatalabb Pásztor-fiút alakító Jancsó Nyika is részt vettek, akik egy rövid beszélgetésben engedtek betekintést a forgatás és a restaurálás műhelytitkaiba. A szélesvásznú technikával készült film – és különösen az éjszakai jelenetek – digitalizálása igazi kihívást jelentett a laborosoknak, akiknek munkáját az azóta operatőrként is ismertté vált Jancsó Nyika segítette.
Talán nincs is olyan ember aki ne ismerné töviről-hegyire a két pesti diákcsapat harcát a történet középpontjában lévő darabka földterületért, a hazát szimbolizáló grundért. Az itthon és külföldön is közkedvelt regény Puskás Ferenc mellett az egyik legismertebb magyar „exportcikk”. Ezidáig több mint harminc nyelvre lefordították, Olaszországban 13 kiadást is megért, és állítólag még a japán császárné is azt kérdezte magyarországi látogatásakor, hogy „Ugye a magyarok mind olyanok mint a Pál utcai fiúk?”. Milyen érdekes, hogy nem a Nobel-díjas kutatóink, művészeink a legismertebb magyarok a világban, hanem Boka és Nemecsek. A Pál utcai fiúk népszerűségét talán az indokolja, hogy az élet minden fontos momentuma megtalálható benne: iskola, játék, barátság, árulás, hűség, önfeláldozás, összetartozás, egészen a halálig. Mindezt a gyermekek szemén és szívén keresztül látjuk és talán éppen emiatt olyan átélhető a történet a XXI. században éppúgy mint születésekor, minden generáció számára.
A számos kiadást megért kortalan történet népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több külföldi országban is kötelező vagy ajánlott olvasmány, számtalan feldolgozásban láttuk már színpadon – jelenleg musicalként fut nagy sikerrel a Vígszínházban – és időről-időre a filmvilágot is megihleti: ezidáig öt filmfeldolgozása készült belőle. Az első Balogh Béla 1929-es némafilmje, mely a külföldi társszervekkel való együttműködésnek köszönhetően 2007-ben került elő a belgrádi filmarchívumból. Ahogy növekedett a regény népszerűsége országhatáron kívül is, a megfilmesítési jogokra Hollywood is bejelentette az igényét. Frank Borzage, Hollywood első nagy eltökélt antifasisztája vitte filmre Amerikában a Pál utcaiak történetét, amely ekkor került első ízben mozivászonra. A pályája során végig az erőszak ellen állást foglaló rendező szokatlanul érzékenyen mutatja be a háborúskodás értelmetlenségét és a gyermekkor fájdalmát az 1934-es, No Greather Glory című szimbólumokkal és metaforákkal túlzsúfolt feldolgozásában. Eredetileg ifjúsági filmnek készült, mégis több annál, mert a nagy világválság idején a készülő európai háborúk árnyékában hitet tesz a követendő emberi értékek mellett. Ennek ellenére átütő sikereket nem ért el.
A Pál utcai fiúk legnagyobb külföldi rajongói az olaszok, akik kétszer is megfilmesítették a történetet. De bár ne tették volna. Sajnálatos módon ugyanis egyik filmben sem tudták megragadni annak igazi mondanivalóját. A regényből nem ismert figurák beépítésével, és a szereplők mögé kreált rettenetes családi háttérrel a súlypontok igencsak eltolódtak. Az első olasz feldolgozást – I ragazzi della via Paal – két húszéves egyetemista, a későbbi sikeres filmrendező Mario Monicelli és a későbbi olasz kiadó Alberto Mondadori készítette, közösen írták meg a forgatókönyvet és egy argentin kiadóval, a Caesar Civitával együtt rendezték. A film az 1935-ös velencei keskenyfilm-fesztiválon nyert díjat. 2003-ban Maurizio Zaccaro dolgozta fel a Pál utcai fiúkat – szintén I ragazzi della via Paal címen – televíziós regény formájában, mely inkább csak a körülötte kialakult botrány miatt került be a köztudatba. Horváth Ádám rendező ugyanis – aki Molnár Ferenc színpadi művei feletti jogokkal rendelkezik – komolyan fontolóra vette, hogy pert indít a filmet a MediaSet megbízásából készítő Rizzoki Audiovisi olasz cég ellen. A feldolgozás szerinte a világszerte ismert mű megcsúfolása, ami nem is csoda, ha csak arra gondolunk, hogy ebben a változatban Nemecsek anyja házasságtörő volt, Janó szeretőt tartott, Boka apja pedig bordélyházba járt. Ráadásul az alkotók és a Molnár Ferenc szellemi hagyatékát gondozó ügyvédi iroda közötti szerződésben szó sem volt az eredeti mű megváltoztatásáról. Mindazonáltal Horváth Ádám, miután konzultált a Molnár-hagyatékot kezelő amerikai Lisa Alterrel, úgy döntöttek, hogy nem perelnek, mert legfeljebb a cím és szereplők nevének megváltoztatását kérhették volna az olasz bíróságtól és a hosszú jogi procedúra anyagi terheit pedig nem tudták volna vállalni. Nem mellesleg a pereskedés esélyét az is rontotta volna, hogy az ifjúsági regény filmváltozatának elkészítését maga az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi vállalta. (A történethez az is hozzá tartozik, hogy A Pál utcai fiúkhoz kapcsolódó jogok érvényesítése az író örökösei számára azért is különösen nehéz, mert a kiadói jogokat Molnár már a mű megszületése előtt eladta a Franklin Kiadónak, így az attól kezdve gyakorlatilag önálló életet élt.)
Ami viszont nem sikerült sem az olaszoknak, sem az amerikaiaknak, az sikerült Fábri Zoltánnak 1967-ben. Az eredetivel azonos, A Pál utcai fiúk című magyar-amerikai koprodukció – melynek forgatására maga Molnár Erzsébet, az író húga is ellátogatott 87 évesen – Fábri bevallása szerint éppen azért született, mert egészen addig a regény híréhez és népszerűségéhez méltatlan, silány filmfeldolgozások készültek. Fábri filmje viszont megható egyszerűséggel adja vissza a grundért harcoló iskolások kalandjait és valamennyi generáció által élvezhető módon elevenednek meg a regény világhírű figurái.
A film egyik különlegessége, hogy ún. szélesvásznú rögzítési technika (cinemascope), melyet a francia Henri Chrétien professzor mutatta be először az 1937-es párizsi világkiállításon. A rendszer lényege a különleges, hengeres felülettel határolt lencséket tartalmazó anamorph optika. (A szélesvászon ugyanis nem azt jelenti, hogy a film aljára és felső részére raknak két fekete csíkot, az ugyanis a kitakart részeken lévő képpontok elvesztésével és az optikai hatás torzulásával járna.) A cinemascope 1:2,35 arányú képmezőt állít elő a hagyományos 35 mm-es filmtekercsen úgy, hogy a felvett jelenet vízszeintes-függőleges arányát a felvételkor vízszintesen összeszűkíti, a vetítőoptika lencséje pedig egy ellentétes irányú torzítást hoz létre és így állítja vissza az alakok eredeti arányait. A cinemascope optika persze igen drága, a magyar filmgyártás tulajdonában soha nem is volt ilyen, ezért külföldről kellett kölcsönözni a forgatásokra. Az első ilyen magyar film Az aranyember volt 1962-ben és a hatvanas években több klasszikus magyar film is készült ezzel a technikával, a hetvenes évektől azonban már csak elvétve találkozunk vele.
A másik érdekes kihívás A Pál utcai fiúk nem kevés éjszakai jeleneteinek rögzítése volt, melyre az akkori technikának megfelelően nappal került sor, az éjjeli hatást pedig szűrőkkel és megvilágítással érték el. Aki VHS-en látta először a filmet, az bizonyára emlékszik rá, hogy ezeknél a jeleneteknél inkább csak sejteni lehetett mint látni, hogy mi történik a képernyőn. A digitalizálás során azonban ezt a problémát is kiküszöbölték, gyönyörűen kivehetők lettek a sötétebb filmkockák. A hangosítás viszont kevésbé sikerült, néha annyira bántóan erős volt, hogy az ember önkéntelenül is a halkító gombot kezdte keresni a moziban.
A film további sajátossága, hogy a főbb szereplőket egy londoni gyermekszínészképző iskolából válogatták össze, akikkel angolul forgatták le a jeleneteket és később szinkronizálták őket. Még a magyar színészek sem használhatták az anyanyelvüket, ami az angolul egy szót sem tudó Törőcsik Marinak volt a legnehezebb, azonban a fiát, Nemecseket játszó Anthony Kemp sokat gyakorolta vele a kiejtést, így az utószinkron munkák nála voltak a legegyszerűbbek. Sokan nehezményezték akkoriban is és most is, hogy külföldi színészek játsszák el a legendás magyar karaktereket, azonban azt nem lehet eltagadni, hogy a a szereplő válogatás szinte tökéletesen sikerült. Bár egy népszerű könyv megfilmesítőjének szinte sosincs könnyű dolga, a rendező rendkívül körültekintően, a regény karakterleírásainak szem előtt tartásával választotta ki a színészeket, akiknek – különösen Anthony Kemp és a Bokát alakító William Burleigh – szuggesztív játékával szinte életre keltek a józsefvárosi fiatalok.
Fábri nemcsak a szereplők, de a forgatási helyszínek megválasztásánál is törekedett a regényhűségre. Mivel az eredeti grundot – ahogy azt a könyvből is tudjuk – már beépítették, a XIII. kerületi Visegrádi utca és Gogol utca sarkán építették fel a filmbeli grundot, melyet egy 105×2 méteres maketten terveztek meg. Akkoriban a környékbeli utcák burkolata még macskaköves volt, az épületeken pedig homlokzatátalakításokat végeztek, korabeli cégtáblákat raktak ki és kirakatokat rendeztek be, valamint pótolták a hiányzó szecessziós stukkókat. Szomorú, de ahogy a regénybeli, úgy filmbeli grund helyén is nagy, sokemeletes ház szomorkodik tele lakóval, akik közül talán egy se tudja, hogy ezen a darabka földön filmtörténeti klasszikus született. A filmet ugyanis 1969-ben a „legjobb idegennyelvű film” kategóriájában – első magyar filmként – Oscar díjra jelölték. Fábri Zoltán ekkorra már olyan nemzetközi elismeréseket gyűjtött be, mint a Körhinta, az Édes Anna és a Dúvad című filmek Arany Pálma-jelölése, továbbá a Húsz óra című rendezése is a velencei fesztiválon versenyzett. Az Oscar jelölést azonban nem sikerült díjra váltani, bár nagy esélyesnek tartották. Ennek több oka is lehetett. Egyrészt az, hogy a nyugati országokban, így Angliában, Franciaországban és Amerikában nem volt igazán népszerű a regény. A szirupos hollywoodi filmekhez szokott közönség ugyanis túl tragikusnak találta a végét. Sőt! Franciaországban az 1934-es feldolgozást be is tiltották túlzott pacifizmusa miatt. A másik pedig, hogy a riválisok közt ott volt többek között Milos Forman Tűz van babám! című klasszikusa is, bár a díjat végül egy másik adaptáció, Szergej Bondarcsuk habos-babos, már-már giccsbe hajló Háború és békéje happolta el. Ez utóbbi – a Variety által a kilencvenes évek végén felállított toplista szerint – a minden idők legdrágább mozija, mely akkori léptékkel mérve olyan filmeket utasított maga mögé, mint a Titanic vagy a Waterworld. Így a két film gyakorlatilag mint Dávid és Góliát nézett szembe egymással a ’69-es díjátadón.
Bár az Oscaron végül alulmaradt, Fábri Zoltán filmjét így is az egész nemzet a szívébe zárta. Hiszen nemcsak szövegében törekedett arra, hogy hűséges legyen a regényhez, hanem az összes feldolgozás közül a legjobban adja vissza a múlt századelő Budapestjének hangulatát. Van azonban egy pontja a filmnek, ami érdekes módon amennyire tetszett kamaszként, annál kevésbé felnőttként. Talán az egyik legfőbb eltérés a regény és a film között, az az árulóvá lett Geréb sorsa. A regényben Gerébet közlegényként ugyan de visszafogadják régi barátai, a filmben viszont ez a feloldozás nem történik meg, Boka végleg bezárja mögötte a grund ajtaját. Azért van egy kissé keserű szájízem ennél a jelenetnél, mert A Pál utcai fiúk által közvetített értékeknek ugyanúgy része a megbocsátás, mint a barátság, önfeláldozás, becsület és hazaszeretet. Arról nem is szólva, hogy a gyermeki lélek tisztaságának talán egyik legszebb megnyilvánulása, hogy – a felnőttekkel ellentétben – még a legsúlyosabb bűnt is meg tudják bocsátani. Mindazonáltal a film szépen és sallangmentesen ábrázolja a regény fő mondanivalóit és vezet vissza minket egy olyan korba, melynek néha jó lenne újra a részesévé válni. A mai ember – kinek lelkét többek között egy Trianon, egy Holokauszt és egy ’56 eseményei is nyomják – számára ugyanis már nem az a legfőbb kérdés és tragédia, hogy volt-e értelme Nemecsek önfeláldozásának, hanem az, hogy hová menjen az ember ha nincsen többé grundja? Mert valahová mennie kell. Mit csináljon a nemzet, ha meghaltak a Nemecsekjei? Mert valahogy tovább kell élni… És közben egy kicsit visszasírjuk a saját gyerekkorunkat is, azt az édes és tudatlan állapotot a ráeszmélés fájdalma előtt.
Érdekességek a regényről és a filmről:
A Pál utcai fiúk nyomtatásban először a Tanulók Lapja című ifjúsági folyóiratban jelent meg folytatásokban 1905 októberétől 1906 tavaszáig, míg Molnár Ferenc a New York kávéház karzatán ülve szövögette mintegy ujjgyakorlat-szerűen a mára kultikussá vált művét. Érdekes, hogy a regény alig pár hét alatt, szinte roham tempóban készült a sürgető lapzárta miatt, így utólagos csiszolására nem nagyon maradt idő. Ehhez képest csak viszonylag kevés apróbb bizonytalanság maradt a regényben, mint például a golyózásnál és a kalapzsír vizsgálatnál is feltűnő Kende, aki vélhetően Barabással azonos, azonban az író minden magyarázat nélkül is Kendének nevezi.
Könyvként először 1907-ben jelent meg kétféle, egy illusztrált és egy képek nélküli kiadásban. Akkoriban még nem tartották remekműnek, pusztán Budapest egy letűnt korát látták benne, hiszen a gyerekek a rohamos építkezés miatt már ekkor sem a grundra jártak, hanem moziba. Az író ismertségével együtt nőtt a Pál utcai fiúk népszerűsége és 1910-ben már angol és német nyelvre is lefordították.
A szerző még a mű megszületése előtt, már 1905. februárjában eladta a jogokat a Tanulók Lapját működtető Franklin Kiadónak, mindössze 1000 koronáért, ami a regény utóéletét ismerve nevetségesen alacsony. (A szerződés eredeti példánya a Nemzeti Levéltárban tekinthető meg.) Az akkori szerzői jog még nem ismerte az ún. bestseller-klauzulát, ami tulajdonképpen a bevétel-arányos díjazást jelenti a szerző érdekeinek a védelmében. A szerződés megkötésekor ugyanis általában még egyik fél sem látja, hogy mekkora lesz a felhasználással elért bevétel, ezért újabban nem konkrét összegben, hanem százalékos arányban állapítják meg a jogdíjat, a bestseller-klauzula révén pedig a kiadói szerződés bíróság általi utólagos módosításának lehetősége nyílik meg abban az esetben, ha a mű felhasználása iránti igény a szerződés megkötését követően oly mértékben növekszik, hogy emiatt feltűnően naggyá válik a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti értékkülönbség. Érdekes belegondolni, hogy ha ezek a szabályok már a száz évvel ezelőtti szerzői jogban is éltek volna, vajon mennyit jövedelmezett volna a nemzetközi népszerűségre is szert tevő regény a szerzőnek, illetve örököseinek.
A Pál utcai fiúk 2005-ben második helyezést ért el a Nagy Könyv versenyen. Török Ferenc és Geszti Péter még egy filmetűdöt is készített a könyv népszerűsítésére, de az első helyet végül az Egri csillagoknak sikerült megcsípnie.
A regény kiadásának századik évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum egy időszakos kiállítást szervezett, melyen számtalan érdekességet lehetett megtudni a műről és feldolgozásairól. A kiállítás megnyitója alkalmából Geszti Péter írt egy képzeletbeli levelet Nemecsek Ernőnek, amelyben tovább gondolja a regény szereplőinek életét a XX. században.
Szintén a századik évforduló alkalmából került sor a Pál utcai fiúk ötalakos szobrának felavatására a Práter utcai iskola előtt 2007. szeptemberében. Szanyi Péter munkája a regény egyik leghíresebb jelenetét ábrázolja, az „einstandolást”, amikor a vörösinges Pásztor fiúk a falnak dőlve figyelik a Múzeumkertben üveggolyózó Pál utcai fiúkat. A szoborcsoport bronzból készült, mert Szanyi Péter szerint ez a fém a helyszín kopottságával együtt tökéletesen visszaadja a századforduló hangulatát.
A centenárium alkalmából dr. Csáki György, a Magyar Posta Zrt. igazgatója ünnepélyes keretek között bocsátotta útra 2007. április 10-én – a magyar költészet napján – a Pál utcai fiúk egy-egy mozzanatát, szereplőjét ábrázoló, négy darabból álló bélyeg kisívet. Ezzel a Magyar Posta követte azt a régi hagyományt, hogy bemutassa a világnak azt, amire mi magyarok büszkék lehetünk, ugyanis a régi mondás szerint a bélyeg oktat és nevel, sok ismeret és tárgyi tudás szerezhető meg általa. A bélyeg kisív Benedek Imre grafikus művész tervei alapján 200.000 példányban készült a Pénzjegynyomdában. Össznévértéke 700,- Ft, ami négy darab 160,- Ft-os címlet árából és 60,- Ft bélyegfelárból tevődik össze.
Az, hogy a mai napig mennyire része a gondolkodásnak és a mindennapoknak a több mint száz éves regény, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2007-ben több éves tervezés és előkészítés után a VIII. kerület Tömő utca 4. szám alatti telken megnyitotta kapuit a 800 négyzetméteren elterülő GRUND nevű játszótér, ahol egyben megtalálható hazánk legnagyobb egyedi fajátéka is.
Mind az eredeti helyszínek, mind Fábri Zoltán filmjeinek forgatási helyszínei pontosan visszaazonosíthatók. A regénybeli grund a Pál utca 6. szám alatti hosszú épület helyén volt. Nemecsekék lakása, a Rákos utca 3. ma a Hőgyes Endre utcában van, az unitárius templom helyén, Boka pedig az ezzel párhuzamos Kinizsi utcában lakott. A Fűvészkert a mai Klinikák metróállomástól kifelé kezdődött és a Szigony utca, Üllői út, Korányi Sándor utca, Illés utca, Tömő utca által határolt, mára nagyrészt beépített területen volt. Ennek a Tömő utca felé eső hátsó részén volt az üvegház. A tó helyszínét pedig Fogarassy Miklós irodalomtörténész azonosította: az Üllői úti klinikák közül a mai Természettudományi Múzeum felé eső tömböket csak a Millenium után építették meg, így vélhetően ezeknek a területén lehetett a tó. Az iskola, amelybe a Pál utcaiak jártak, a Lónyay utca 4-6. szám alatt található, annak idején Református Gimnázium, melynek a regény cselekményének idején a szerző maga is diákja volt. Ennek közelében volt a Köztelek utcában az 1910-ig működő Ferencvárosi Dohánygyár. A Vörösingesek a Józsefvárosi Reálgimnáziumba járta, ami a mai Vörösmarty Mihály Gimnázium a Horánszky utca 11. szám alatt. A filmbeli grundot a Visegrádi és a Gogol utca sarkán építették fel. A közeli panelház-építkezést kifejezetten a két hónapos forgatás kedvéért szüneteltették. Nemecsekék szobája és a tanári szoba műteremben volt berendezve. A kültéri felvételeken Nemecsekék lakása az Erkel utca 18. szám alatt található, a régi bérház épületet azonban 2016-ban sajnálatos módon lebontották. A grundon folyó harcot néző fiúk mögött a Visegrádi utca 62. és 64. számú épületek láthatóak, az előbbi házból szemlélik a lakók is az összecsapást. A Fűvészkertben játszódó kültéri jeleneteket pedig a Vácrátóti Albórétumben vették fel, az üvegháziakat pedig az Amerikai úti kertészetben. Az iskola épülete a Tavaszmező és a Szűz utca sarkán állt.
Csak úgy mint az eredeti helyszínek, a cselekmény szereplői is visszaazonosíthatóak, ugyanis nagyrészt a diáktársait mintázta meg az író. A Lónyai utcai gimnáziumból előkerült évkönyvekből kiderül, hogy az író osztály- és iskolatársai között volt Kolnay, Barabás, Leszek, Weisz, Csonaky, Pásztor, Cseley, Ács, így innen is nyilvánvaló, hogy Molnár a saját életéből, ismerőseiből, barátaiból merítette az ihletet. 1895-ben az író és néhány barátja alapítottak egy társaságot, akik aztán 10 évente rendszeresen összejöttek a József körúti Brandl vendéglőben: .„1895-ös kötelezvény – Pollák (Pásztor) Berczi, Koréh Tatay Endre, Neumann Ferenc (az író korábbi neve) Róth Samu, Ligenfeld Miklós 1895. június 22-ei dátummal becsületszavukat adják, hogy amennyiben lehetséges 1905 júniusában megtartják a tízéves találkozójukat.” Ez a társaság később több taggal is bővült és a Pál utcai fiúk asztaltársaságának nevezte magát, úgyhogy vélhetően ennek tajgai voltak a regényhősök fő ihletadói. Az utolsó Pál utcai fiú Ágoston Dezső volt, akiről úgy tudni, Geréb mintaadója volt.
Az egyre sikeresebbé váló regényről köztudott volt, hogy szereplői valóságos emberek voltak, aligha volt elkerülhető, hogy sorra bukkanjanak fel a Nemecsekek és a Bokák. Nemecsek eredeti alakját illetően is sok mende-monda keringettígy a regény népszerűségét meglovagolva több ál-nemecsek is feltűnt. A leghíresebb ál-Nemecsek botrány 1962-ben indult, mikor Hollós Korvin Lajos író egy glosszát jelentetett meg, melyben megpróbálta bebizonyítani, hogy a magát Nemecseknek kiadó, és az Úttörő áruházban buzgón dedikáló Jazsek-Jósika Ferenc nem lehet a regényből ismert vézna, törékeny szőke kisfiú és nem csak azért nem, mert még a hetvenes éveiben is szálas nagydarab ember volt. A papucskészítőként dolgozó Jazsek-Jósikának – aki egyébként akkorra már egy lakást is kisírt az illetékes hatóságoktól mondván, hogy társbérletben csak nem fogadhatja a rajongókat – finoman szólva nem jött jól ez a cikk, mely veszélyeztette a kiegészítő jövedelmét, ezért ellentámadásba lendült, és fura módon ő maga kezdeményezte azt a pert, ami később az „ál-nemecsek pereként” vált híressé. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez hiba volt. 1963. március 13-án hosszú sor állt a Fővárosi Bíróság előtt, állítólag a teremőrök – addig példátlan módon – még jegyeket is osztogattak. Itt elég rövid idő után kiderült, hogy az „ál-nemecsek” – bár a regényt kívülről tudta – arról nem tudott számot adni, hogy honnan ismeri az írót és hogy az ő gittegyleti pecsétnyomóján miért szerepel az 1903-as évszám, mikor a regény cselekménye 1889-ben zajlott, arról nem is beszélve, hogy miért nem vett részt soha a Pál utcai fiúk asztaltársaságának találkozóin és miért csak az utolsó Pál utcai fiú, Ágoston Dezső halála után lépett színre. Ezzel szemben az ellenfél nehéztüzérséggel vonult fel, többek között Molnár Erzsébetet is megszólaltatták, aki vallomásában azt mondta, hogy az igazi Nemecsek az író osztálytársa és barátja, Feiks Jenő volt. Ez után a per kimenetele nem volt kétséges, nehéz volt azonban elégedett embert találni, ugyanis úgy érezték, hogy az ítélet egy legendától fosztotta meg őket.
Sokan tudják, hogy a mű címe egy manapság népszerű könnyűzenei formációt is megihletett. A zenekar tagjai először azt tervezték, hogy minden rendezvényre más nevet találnak ki, így került a szórólapjukra akkoriban a „Csak ma”, a „Szabadidő központ”, vagy a rejtélyesen csengő „WKPT”. Az egyik alkalommal Pál utcai fiúk néven szerepeltek és végül ez az elnevezés maradt.
És a végére egy kis bulvár: a Nemecseket játszó angol színész, Anthony Kemp – aki a fura módon Magyarországon híresebb mint hazájában – a Pál utcai fiúk után három évvel az Obi Van Kenobiként is híressé vált Alec Guinness oldalán is feltűnt a Cromwell című filmben. Azután viszont felhagyott a filmmel és mára elismert lakberendező Londonban, még Elton Johnnal is dolgozott együtt.
