Az első szám, amit tőlük hallottam, az I’m Ready volt, amit akkor se tartottam jónak, amikor új volt, de most még rosszabb, mint amilyenre emlékszem. Nulla érzelem, egyáltalán nem odaillő dubstep elemek és semmi mondanivaló. De lássuk, mennyit fejlődtek az utóbbi nyolc évben.
Az album címe a Radiohead mára már klasszikus OK Computer-ére utal. Hogy miért? Ötletem nincs. És idén nem is ez volt az első, a Weezer Ok Human-ével ugyanez volt a helyzet, bár ott legalább érthetőbb volt a döntés a téma miatt.
Az albumot az OK Overture nyitja, ami egybekever néhány később elhangzó dalt, de nem igazán értem, hogy ennek mi értelme. Ki az, aki inkább meghallgat egy félperces részletet egy számból ahelyett, hogy az egészet hallgatná? Egyszerűen nem értem, kinek készült ez a dal, és ha valaki hallgatja, miért? Teljesen értelmetlen szám, semmi oka nincs itt lenni. De akkor térjünk rá a többire.
Az itt hallható számok nagy része olyan, mintha reklámokhoz készültek volna. Semmi újat nem mutatnak; sekély, unalmas pop dalok rosszabbnál rosszabb szövegekkel.
A Bummerland első verzéje borzalmas:
„Ebben a hónapban
Hétszer mentem fodrászhoz
És most már nincs hajam
Szomorú, de
Már túl régóta vagyok egyedül
Szóval egyfolytában fodrászhoz megyek”
A 3 O’clock Things-ről nem is beszélve:
„Vicces, hogy fizettem az egyetemet
Mikor a Youtube-ot is választhattam volna
De akkor azzal kellett volna töltenem
A legjobb éveimet
Hogy átugrom a reklámokat és kommenteket olvasok
És mikor lettek a reklámok ilyen jók?
Olyanok, mint a kábítószerek
Szóval most minden pénzemet elköltöm
Amit az egyetemre kellett volna költenem”
És ez csak az első két szám. Később se lesz jobb a helyzet, a Joe például az énekes általános iskolás zaklatójához szól, akire „soha nem is gondol”, de azért egy egész számot írt róla, és a refrén végén még megkérdezi, hogy szerinte menő-e már?
Egyszerűen egy szöveg nincs az egész lemezen, aminek lenne valami mélyebb tartalma, vagy legalább azt mondhatnám, hogy jól vagy érdekesen vannak megírva. A legtöbb még csak nem is hangzik dalszövegnek, inkább olyanok, mintha csak beállt volna az énekes a mikrofon elé és bármiféle terv vagy ötlet nélkül elkezdett volna mondani dolgokat. Zeneileg a legtöbb dal teljesen ártalmatlan és unalmas, de van néhány érthetetlen döntés. Az 808-ek például szinte az összes számon jelen vannak, pedig egyrészt nem illenek szinte egyikhez se, másrészt iszonyúan túl vannak tolva.
Valószínűleg nem az az AJR célja, hogy rossz zenét csináljanak, de valamiért nem akarnak több időt belefektetni se a szövegeikbe, se a zenéikbe. Ha van is egy-egy jó ötletük, azt is elrontják öt borzalmas ötlettel. Az pedig, hogy több millióan hallgatják őket, érthetetlen. Az egyetlen ok, amiért ezt lehetségesnek látom, az az, hogy az embereket nem érdekli. Csak menjen valami pörgős, aztán senkit nem érdekel, hogy teljesen sekélyes az egész. Az AJR tehát azoknak csinál zenét, akik utálják azt, ezt pedig negyedszerre is bebizonyították ezzel az albumukkal.
