A „Tóhoz” című orosz sorozat mindenképpen megéri, hogy leüljünk a tévé elé. Persze legyinthetünk, hogy na, ez is egy zombis világvége sorozat, de akkor nincs igazunk. Ugyanis itt nincs világvége, csak egy járvány, amiben az emberek meghalnak. Nem lesz belőlük zombi, csak sima halott. Akkor mi is itt nagy truváj? Hát éppen az, hogy egy nem kezelhető fertőzés is elég nagy világvégét okozhat. Ezt saját bőrünkön tapasztaljuk manapság, de a sorozat ennél tovább lép. Megmutatja, hogy mi lenne, ha lezárnák a városokat, ha katonai erők vennék át az uralmat és ez elég téma ahhoz, hogy egy jó sorozatot össze lehessen hozni.
A történet a járvány kirobbanásával kezdődik. Szergej és második felesége úgy dönt, hogy menekül a Moszkva környéki gyönyörű házából. Apja jön el értük, hogy elvezesse őket a tóhoz, fel északra, ahol van víz, hal, és nincs ember. Főhősünk tehát elindul, de előtte még be kell jutnia Moszkvába, hogy kimenekítse első feleségénél lakó fiát. Persze nem lövöm le a történéseket, mert izgulja végig mindenki saját maga. A lényeg, hogy már a második rész végére egy kis csapat elindul a tó felé. És a sorozat azután roadmovie-vá válik. Láttunk már ilyet, persze. De ez orosz roadmovie, és ettől pikáns. Máshogy mutatja a katonaságot, az útonállókat, a falvak népeit. Itt minden orosz.
Egy személyes vallomással tartozom: én nem szeretem a szentimentális, érzelemtől csöpögő alkotásokat. Az orosz filmek pedig derekasan át vannak itatva ezzel a vastag, szirupos, csöpögős érzelmi töltettel, és ettől számomra nézhetetlenné válik a legtöbb film és sorozat. De ezt megnéztem, mert csak nyomokban fedeztem fel benne a régóta beidegződött lelki juharszirupot. Ez a sorozat pergő volt, néha jobb volt nem oda nézni, de mindvégig európai maradt, mégpedig orosz-európai, ami csak ízt adott a jelenteknek és nem mázat.
Örömmel pergettem végig a tíz részt, ahogy a sokszor kifejezetten antipatikus főhősök derékig gázolnak az orosz télben, miközben a tó felé hajtanak, menetelnek, küszködnek. És persze kicsit bosszankodtam, amikor úgy lett vége, hogy persze, lesz második évad, de közben örültem, hogy visszatért az életembe az orosz filmgyártás, amit Tarkovszkijnál konzerváltam magamban. Persze ez a sorozat nem egy Solaris vagy egy Stalker, de attól még nézhető, izgalmas, orosz, és nincsenek benne zombik.
