Azt nem lehet mondani, hogy a Netflix tartalmai egysíkúak lennének. Pár éve még eléggé megszokott volt, hogy a sorozatok minőségéhez képest a filmjeik többsége igen silányak voltak. Szerencsére az utóbbi időben a filmekre is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek, és sokszor Hollywoodi nagyprodukciókat megszégyenítő minőséget villantanak. A Vérvörös égbolt érdekes darabja a Netflix filmes gyárának, ugyanis alapvetően B-kategóriás filmről beszélünk, mégsem lehet rá azt mondani, hogy ne lehetne élvezni.
Egy New Yorkba tartó repülőgépen járunk, amit terroristák szállnak meg. Tervükbe azonban porszem kerül, ugyanis a kisfiával utazó Nadjaról kiderül, hogy vámpír. A történetről egyebet kár lenne elárulni, alapvetően a mozi kilencven százaléka a repülőn játszódik, és azt látjuk, ahogyan Nadja hagyja, hogy eluralkodjon rajta a másik énje, és megmenti az utasokat.
Nagyon érdekes érzéseim voltak a mozi közben. Összességében érzi az ember, hogy B-filmet indított el, mégis az alkotás első fele egészen jól építkezik, sokszor igen feszült pillanatokat tud teremteni. Aztán persze be-be csúsznak a viccesebb, kínosabb jelenetek, de így sem érződik rajta, hogy rossz film lenne. A problémák inkább a film második felével, különösen az utolsó harmaddal vannak.
Látszik a minőségen a költséghatékonyság, ám ezen alapvetően átsiklik az ember, ha maga a sztori és a hangulat viszi magával. Egész sok ponton megvolt ez itt is, ám sajnos, ahogy elszabadul a pokol a gépen, egyre többször éreztem azt, hogy önmaga paródiájává vált a mozi. Teljesen logikátlan döntések és sokszor inkább vicces, mintsem félelmetes jeleneteket kapunk, így gyakorlatilag pont emiatt a hullámzó minőség miatt nem lehet igazán komolyan venni.
Pedig az alapkoncepcióra még azt is lehet mondani, hogy egészen eredeti, és volt benne potenciál, amit sajnos csak részben tudtak kiaknázni. A vámpírok megjelenítésével nem volt igazából probléma, a büdzséhez képest teljesen korrektnek mondható.
Ami a B-filmek természetes velejárója, az a színészek korlátozott kvalitása, ami sajnos itt is jelen volt. A legnagyobb sztár kétségkívül Dominic Purcell, aki a Szökés óta nem igen vett részt nagysikerű filmes produkcióban, ám még így képes hozni egy egész magas szintet, így a jelenléte a többséghez képest üdítő volt. A főszereplőt alakító Peri Baumeister teljesen jól hozta mind az emberi, mind a vámpír énjét, és a fiát alakító színész is teljesen hiteles volt, még ha sokszor idegesítő is néhány cselekedete. Egyes karakterek, különösen a főgonosz vállalhatatlanul ripacs játéka végig irritált.
A Vérvörös égbolt kétségkívül másodkategóriás film, azokból viszont a jobbik fajta. Egyes részein egészen élvezhető és képes némi feszültséget és izgalmat teremteni, ám újra és újra előjönnek a B-filmes jegyek. Különösen a film utolsó harmada során, valamint a kicsit kínos befejezésnél, amik lerombolják az addig épített reményeket. Sokat ne várjunk tőle, ám egy esélyt megérdemel.
