Hadd kezdjem rögtön az elején egy kis népszavazással (ingyenes!). A kérdés a következő:
Szerette volna Ön, ha a Resident Evilből tinisorozatot csinálnak?
- Nem
- Dehogy
- Jézusom, mi van?
- Frásztot
Hajlandó vagyok elismerni, hogy a kérdésfeltevés esetleg nem teljesen objektív, mondhatni, sugalmazza a választ, mindenesetre meggyőződésem, hogy ezt a koncepciót az alkotók egy kicsit elsiették. De ha szépen, lassan csinálták volna meg, valószínűleg akkor se lett volna túl sok értelme.
2022-ben és 2036-ban járunk, mert azt a Westworld óta tudjuk, hogy a két időszálon futó történet állati menő (csak mondjuk Westworldék ehhez azért értettek is). A főhősnő mindkét vonalon Jade Wesker (Ella Balinska – Charlie angyalai) a hírhedett Umbrella Corp. egyik tudósának (Lance Reddick – John Wick filmek) a lánya. 2022-ben még épp csak ki akar törni az apokalipszis, egyelőre annyit lehet tudni, hogy a fejlesztés alatt álló antidepresszáns gyógyszercsoda a legrosszabbat hozza ki emberből és állatból egyaránt. Egy balul sikerült állatmentő akció során Jade húga (Siena Agudong – Halálos iramban 9) is megfertőződik. 2036-ra már beütött a ménkű, hogy finoman fogalmazzunk. Jade a zombik megfigyelésével foglalkozik, miközben a maradék lakosságot átalakult emberek és állatok ritkítják szorgalmasan (időnként gigászi zombipókok és élőhalott csimaszok is felbukkannak a nagyobb repedésekből), és az Umbrella is igen gonoszul viselkedik az eleve nem túl boldog lakossággal.
A kilencvenes évek kultikus játékának elkötelezett rajongói annak idején nagyon utálták Paul W.S. Anderson Resident Evil filmjeit. A kellemes esti agymosásra vágyó átlagnéző ezzel szemben rájuk legyintett, hogy „csak a szokásos baromság”, voltak zombik meg puskák meg Milla Jovovich, este 10 után a vászon/képernyő előtt félálomban a kutya se vágyik többre. A Netflix (bár senki nem kérte) a vállára vette azt a keresztet, hogy a játékosokat és a nézőket egyformán és demokratikusan boldoggá tegye, vagyis elővette Albert Weskert, a világ egyik legismertebb és legkirályabb főgonoszát, befestette feketére, csavart egyet az egész karakteren (nem akarnám elspoilerezni a RENDKÍVÜL komplex történetet) és adott neki egy családot két tinilány személyében, hogy a fiatalabbak is legyenek szívesek letenni azt a közösségi médiában elpunnyasztott hátsójukat a tévé elé. Közben Andrew Dabb (akit a Supernatural producereként ismerhetünk) sajnos kicsit elfeledkezett a zombikról, meg a lövöldözésről, meg egyáltalán arról, hogy ennek az egésznek Resident Evil a címe, de sebaj, mert a koncepció sikeresnek bizonyult, csak nem úgy, ahogy elgondolták. Az új termék nagyon egyformán és nagyon demokratikusan mindenkit boldogtalanná tett.
A főszereplők (vagyis a tinilányok) elviselhetetlenül ellenszenvesek, felszegett állal, az egész világgal büszkén dacolva csupa olyan döntést hoznak, melyektől egy közepes értelmi képességű csivavát is elfogna a szekunder szégyenérzet. Az emberek csak úgy hullanak körülöttük (amire a standard reakciójuk kb. a „hoppszika-bocsikácska” és ennek szóbokra), de aki véletlenül életben marad, azt aztán kíméletlenül lehülyézik. A történet fő íve olyan feszült és izgalmas, mint egy iskolatáskában felejtett kéthetes margarinos kenyér, legfőképp egyébként azért, mert a főszereplők 2022-ben pontosan ugyanolyan idióták, mint 2036-ban, ezért igazából a (zombi)kutyát se érdekli, hogyan jutottak el A-ból A-ba. A zombik (abban az összesen úgy 50 másodpercben, amit a teljes első évadban kapnak) elég jól néznek ki, és hozzák a kötelező Resident Evil köröket, de a CGI kutya például kritikán aluli. Egy alaposan kisminkelt dobermannal sokkal jobban jártak volna (de akár azzal a bizonyos szekunder szégyenérzettől eltorzult pofájú csivavával is.) Az Angliában játszódó jelenetekben kapunk valamennyit abból, amiben mindig is az angol poszt-apokaliptikus filmek (28 nappal később, A tűz birodalma stb.) voltak a legjobbak, vagyis a „hogyan boldogul az átlag állampolgár, ha kihúzzák alóla a 21. századot” életképekből, de megint csak nem eleget ahhoz, hogy egy igazán meggyőző világ épüljön fel a szemünk előtt. (Pl. az öreg néni, aki macskákkal eteti a gondosan leláncolt zombi-nagypapát, valóban zseniális). Az egyetlen dolog, ami tényleg jól működik, az Lance Reddick, Wesker szerepében. Félelmetes a pasas, isten bizony megérdemelt volna egy normális történetet. Ja, és nagyon dicséretes és modern az ún. fiatalos zenék bátor beemelése a sorozatba, csak a nettó végeredmény olyan, mintha a kilencven éves anyám neccharisnyát húzott volna. Csak úgy a poén kedvéért idebiggyeszteném a végére azt a motívumot, amivel engem újabban bármilyen filmről, a világ legkényelmesebb mozijából is ki lehet zavarni: VAN a szörnyeknek királynője. Innen szép nyerni, gyerekek.
A Netflixen a fentiek ellenére nagyon nagyot megy a sorozat, gondolom a címe miatt, meg azért, mert a türelmesebbek akár 2-3 epizódot is hajlandóak megnézni, mielőtt feladják. Én a negyedik rész után döntöttem úgy, hogy nincs az az isten, hogy folytassam, vagyis pont ott, ahol elvileg a történet isten igazából nekilátna kibontakozni.
