Ennek számos oka lehet. Az egyik biztos az, hogy az Izlandon forgatott film egész egyszerűen túlvilági. Ritkán látunk olyan történetet, mely egy folyamatosan működő vulkán tövében játszódik hamuesővel, pernyeforgataggal és füstfüggönyökkel. Már ezért is mindenképpen érdemes megnézni a tíz részt, már amennyiben érdekel minket Izland fura világa.
Aki viszont pörgős akciókra vágyik, attól el kell tanácsoljam az alkotást. Itt ugyanis semmi sem történik gyorsan. Az izlandi sorozatipar feljövőben van. Nem egy ígéretes sorozatot láthattunk már ettől a kis országtól (Csapdában, Gyilkosság Reykjavíkban, Walhalla gyilkosságok). Általános jellemzőjük a „hóban sétálok és időnként történik valami” történetvezetés, mellyel az égvilágon semmi probléma nincs, ha a néző mindezt tolerálja. Aki igen, azt könnyedén elringatják az események, és hirtelen azon kapja magát, hogy bizony van itt történés dögivel, csak rá kell hangolódni a ritmusra. Egy meglehetősen lassú ritmusra.
A Katla hamisítatlanul hozza ez az északi „zsánert”, megspékelve egy kis helyi folklórral. Izland egy távoli csücskében kitör a Katla vulkán. A helyiek elmenekülnek, szellemfaluvá válik a közeli település, ahol csak a tudósok és egy-két helyi erő tartózkodhat. Egy éve tart a kitörés, amikor váratlanul a vulkán felől megjelenik egy sárral borított, mezítelen alak. Hamarosan kiderül, hogy az illető nemhogy él, de duplán él. Az előkerült személy ugyanis valakinek a másolata.
Anélkül, hogy túl sokat árulnék el a történetből, nem folytathatom. A lényeg: lesznek még többen is. És kész! A sorozat valójában erről szól. Ennyi benne a misztikum, mely tulajdonképpen nem is misztikum, hanem valami, egy jelenség, mellyel meg kell küzdeniük a helyieknek. Mit szólnánk, ha most saját magunk bekopogtatnák magunkhoz? Sokunkat kitörne a frász. És? Az első évad tíz része alatt ez az „és” nem megy tovább. Valójában nincsenek megoldások, nincsenek feltáruló titkok. Megjelenő emberek vannak és a velük felbukkanó problémák.
Azonban mégsem mondanám a sorozatot „se füle se farkának”. Ugyanis a tizedik rész végére, éppoly lassan és fű alatt, mint maga a sorozat, valójában megszületik valamiféle megoldás. Nem is kis üzenettel tárul elénk, melyet könnyen félreérthetünk, ha arra várunk, hogy mikor jönnek már végre a testrablók, vagy az ufók, vagy legalább egy normális szörny. Ha erre várunk, akkor csalódni fogunk, bele sem érdemes kezdeni. Azonban ha valami halványan megfogható üzenetre vagyunk kíváncsiak, azzal a sorozat alkotói bizony szolgáltatnak nekünk. Komoly üzenetet adnak át.
A Katla tehát jó sorozat. És egyben pocsék is. Különös, de bizonyos értelemben se eleje, se vége. Misztikus, de nincs benne misztika. Félelmetes, de egyszer sem lehet megijedni benne. Feszültséggel teli, de ez a feszültség csak úgy lebeg ott a háttérben, mint egy szélben vitorlázó sirály. Egy biztos: ez a sorozat „izlandi”, és ez az állítás tényleg igaz.
Hogy mit hoz a jövő a Katla tövében? Úgy vélem, ki fog derülni még ez-az, mert bizton számítok egy második évadra, mely könnyen lehet, hogy sokkal több megoldást hoz, mint kérdést.
