Sandman – Az álmok fejedelme 1. évad kritika (The Sandman, 2022 – Netflix)

Olyankor szoktam magamat fiatalosnak gondolni, mikor a gyerek rákérdez, hogy mit nézek, aztán a) sápítozni kezd, hogy miért fogtam bele nélküle, vagy b) sikoltozva elköltözik otthonról két hétre, nehogy elspoilerezzem, amit három hónapja készül megnézni a barátaival. A Sandman kapcsán volt itt sápítozás is, sikoltozás is, olyannyira, hogy már-már felmutattam az igazolványomat a kasszás hölgynek, mikor kimentem sörért. Annál nagyobb volt a meglepetésem, mikor kiderült, hogy a történet alapját képző képregény a késő nyolcvanas és a kilencvenes években készült, vagyis a gyerek a baráti körével egyetemben egy több mint harminc éves sztorira csápol esze nélkül.

A Sandman-sorozat sokáig volt a „megfilmesíthetetlen” kategória klasszikus képviselője. Neil Gaiman, a képregények írója (valamint többek közt a zseniális Csillagpor és Coraline szerzője is) első körben leginkább Terry Gilliam-et (Gyaloggalopp, Brazil, A halászkirály legendája) tudta volna elképzelni a lehetetlen feladat kivitelezőjeként. Csak egyetérteni tudok vele: a Sandman-ből az utánozhatatlan stílusú rendező valószínűleg valami nagyon emlékezeteset csinált volna. De nem csinált. A Warner Bros. házi forgatókönyvírói meg addig csiszolgatták szegény Sandmant meg az ő világát a közelebbről meg nem határozott „fizetőképes közönség” igényeihez, míg Gaiman-nek elege nem lett az egészből, és le nem jegelte az egész ötletet, mondván (teljes joggal), hogy inkább soha ne legyen film a képregényből, mintsem hogy valami agypusztító tinitápot csináljanak belőle. A koncepció tehát a mozik helyett a tévében landolt, ahol is első nekifutásból a jól ismert Lucifer sorozatnak adott életet (Lucifer a Sandman-képregények egyik mellékkaraktere volt). Ennek ugyan nem volt fájóan sok köze Gaiman eredeti ötleteihez és hangvételéhez, de legalább az író nem küldte el az alkotókat túl hangosan az anyukájukba, tehát volt némi remény. Végül hosszas küzdelem után 2019-ben a Netflixhez került a labda (ekkorra Joseph Gordon-Levitt nélkül, pedig ő a produceri teendők mellett Sandman szerepét is magára osztotta eredetileg), és ennek az eredményét láthatjuk most.

Sandman 1. évad kritika
Sandman: Az álmok fejedelme (B-J): Jenna Coleman, mint Johanna Constantine és Tom Sturridge, mint Álom/Morpheus. Kredit: Liam Daniel/Netflix © 2022

A Sandman-sorozat 10 epizódja inkább kevésbé, mint többé alkot koherens történetet. Az első három rész után az ember még abban a hitben ringatózik, hogy egy átlagos fantasyt lát („menj el, keresd meg, mentsd meg vele a világot”), iszonyú menő látványvilággal nyakon öntve. Ezek a részek arról szólnak, hogy a testet öltött emberi fogalmak (halál, vágy, kétségbeesés stb.) egyikét, az Álmot (Tom Sturridge) csapdába ejti egy mágus (Charles Dance). A mágus ugyan a Halállal szeretett volna üzleti megbeszéléseket folytatni, de az a kár, ami melléesik. Szegény Álom 100 évig sínylődik a gonosz bácsinak és változatos rokonainak fogságában, míg végre kiszabadul, ekkor viszont vissza kell szereznie hatalmi jelvényeit (a homokot, az álarcot és a rubint), melyek nélkül csak minimális erővel bír. Már itt megjelenik egy nagyon erős moralizáló-népmesei vonal, mely aztán a negyedik epizódtól kezdve fősodorrá válik, és kapunk néhány klasszikus emberi dilemmákon rágódó, elgondolkodtató, bájos történetet életről, halálról, örömről, bánatról (meg a világegyetem meg minden). Ezeknek gyakorlatilag nulla közük van a sorozat elejéhez, és még annál is kevesebb a végéhez, viszont önmagukban igazi kis gyöngyszemek. A hetedik részben aztán felbukkan Rose, egy vadi új szereplő (Kyo Ra), akinek jelenléte értelemszerűen világvégével fenyeget. 

Az évadzáró epizód megtekintését követően ugyanúgy nem tudok határozott véleményt formálni a Sandman-ről, mint az első rész után.

Sandman 1. évad kritika
Sandman: Az álmok fejedelme – David Thewlis, mint John Dee. Kredit: Liam Daniel/Netflix © 2022

Két dolog mindenképp a sorozat mellett szól:

1. Csodaszép. Szinte az összes vizuális ötletről, effektről, tájról, lényről stb. lerí, hogy apait-anyait beleadva, pénzt és időt nem kímélve alkották meg. Teljes univerzumot teremt, számos világot bemutat (ezek közül nekem nem is az elképesztően részletgazdag, már-már túlságosan színes-szagos Álombirodalom tetszett a legjobban, hanem a szerényebben ábrázolt, mégis nyomasztó Pokol, illetve Vágy alvadt vérből és/vagy rúzsból épült kastélya).

Sandman 1. évad kritika
Sandman: Az álmok fejedelme (B-J): Gwendoline Christie, mint Lucifer Morningstar és Tom Sturridge, mint Álom/Morpheus. Kredit: Netflix © 2022

2. A karaktereket a brit színjátszás színe-virága alakítja, a kisebb szerepekben is olyan örök kedvencekkel, mint David Thewlis (akinél senki nem tudja jobban megformálni a kedvesnek tűnő, de totál bomlott agyú, és nem mellesleg valamilyen kellemetlen szuperképességgel megáldott kispolgárt), a Trónok harca Brienne-jeként világhírűvé vált Gwendoline Christie (mint Lucifer…), a már említett Charles Dance vagy épp Stephen Fry. (De amerikai közreműködőket is láthatunk-hallhatunk, ki más lehetett volna például a beszélő Halloween tök hangja, mint Mark Hamill…) Álom szerepére 1600 jelentkező közül Gaiman és a stáb egyhangúlag Tom Sturridge-et választotta. A felismerhetetlenül goth-ra maszkírozott, és ebben a formájában az Alkonyaton szocializálódott szüzek legmerészebb nedves álmait is felülmúló Sturridge nekem személy szerint nem tűnt elég erősnek a meglepően komplex főszerep megformálásához (bár az is igaz, hogy az ő neve nálam sajnos kitörölhetetlenül összeforrt a Rockhajó kedvesen pipogya Ifjú Carljával). Ami magát a karaktert, az istenként induló, de az emberek iránt egyre nagyobb érdeklődést mutató, jéghidegen mérlegelő, mégis morális problémáktól gyötört, érthetetlenül idegen, ugyanakkor mélyen emberi Álmot illeti: sajnálattal kell közölnöm, hogy ennek a motívumnak az igazi mestere nem Neil Gaiman, hanem kollégája és jó barátja, a szintén brit Terry Pratchett (sajnos már nincs köztünk). Hogy ki kitől merített, az kiváló kérdés, hiszen párhuzamosan alkottak (sőt, időnként együtt, ld. az Amazonon nagyot futó Elveszett Próféciák alapjául szolgáló Good Omens című regényt).

Két másik dolog ellenben fura utóízt hagy maga után:

Sandman 1. évad kritika
Sandman: Az álmok fejedelme – Boyd Holbrook, mint a Korinthoszi. Kredit: Liam Daniel/Netflix © 2022

1. Gaiman ott lebegett az egész filmgyártási folyamat horizontján, mint egy idősödő, kócos démon, és az ég adta földön mindenbe beleszólt. Így megmaradt valamennyi a képregények eredeti hangvételéből (hála istennek), viszont olyan csavarok is bekerültek a filmsorozatba, amik papírra rajzolva tökéletesen működnek – de csak ott. Valószínűleg miatta volt, hogy az írók (a Blade trilógiát, a Sötét Lovag trilógiát és ezernyi mást jegyző David S. Goyer és a Wonder Woman kapcsán ismert Allan Heinberg) nem tudták volna eldönteni, hogy egy 10 epizódon átívelő, összefüggő sztorit akarnak, vagy ugyanazokkal a szereplőkkel teljesen független történeteket. Megcsinálták tehát egyben a kettőt, szemlátomást tök random felbukkanó és eltűnő karakterek és sztoriszálak tucatjaival, ami igen kretén ötletnek bizonyult. A hangvétel is meglehetősen vegyes. Vannak tiszta, akciózó-látványkodó fantasy részek, keserédes, melankolikus izék nulla történettel, illetve a horror határát leginkább a túloldalról súroló epizódok, megevett szemgolyóval meg asztalhoz szögezett kézzel.

Sandman 1. évad kritika
Sandman: Az álmok fejedelme – Mason Alexander Park, mint Vágy. Kredit: Laurence Cendrowicz/Netflix © 2022

2. A Sandman hangvétele a szexualitást és minden egyebet tekintve a maga idejében korszakalkotóan modern volt. A sorozat viszont mintha átesne a ló túloldalára. Az, hogy a kertészinas szépen néz az úrifiúra, aztán 60 évig boldogan élnek, pont annyira életszerű, mint amikor a nagycsöcsű szőke királylány lekiabál a toronyból a fehér ló hátán zötykölődő pixelnyi alakra, hogy drágám, én olyan szerelmes vagyok, mint az állat, te leszel a férjem. Az, hogy minden egyes epizódban megjelenik egy-egy új meleg karakter, pont annyira értelmes a történet szempontjából, mint amikor minden epizódba kellett valami két szót beszélő estélyi ruhás/bikinis démon, akit meg kellett menteni valamitől. A baromi rossz klisék homoszexuális és nembináris relációban is baromi rossz klisék.

Sandman 1. évad kritika pontozó thumbnail
Sandman – Az álmok fejedelme 1. évad
Összességében
A Sandman különös, semmihez sem hasonlítható kaland, mindenképp érdemes megnézni. Messze nem tökéletes, biztos, hogy sokkal, de sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, de még így is kiemelkedik az átlagból. Aki megbocsátja a hibáit, azt garantáltan beszippantja, miközben kiváló kérdés, hogy lesz-e értelme még egy évadot csinálni belőle.
Rendezés
7
Színészi alakítás
10
Forgatókönyv
8
Fényképezés
10
Filmzene/Hang/Effektek
10
9

Friss

A szomorúság háromszöge kritika (Triangle of Sadness, 2022) – Mit tesz egy hajónyi gusztustalanul gazdag ember, amikor kitör a vihar?

Ha szatíra, akkor Ruben Östlund. A svéd rendező ismét odacsap egy kicsit a világnak...

Bosszúra készen kritika (Do Revenge, 2022 – Netflix): Van füle, meg farka, csak a törzse hiányzik

Nagyon sok jó vígjáték létezik, amit kár lenne kihagyni, de manapság már egyre kevesebb...

Ellenbacher Ibolya és Juhász Éva: Közel vagy című kiállításán jártunk a XV. Kerületi Kulturális Örökség Háza és Helytörténeti Gyűjteményben

A XV. Kerületi Kulturális Örökség Háza és Helytörténeti Gyűjtemény rendszerint időszaki kiállításokat is szokott...

Nincs baj, drágám kritika (Don’t Worry Darling, 2022) – Nem minden az, aminek látszik

A „Nincs baj, drágám!” című filmről, valószínűleg azok is hallottak, akiket annyira nem izgat...
Kovácsné
Kovácsnéhttp://kovacsne.blog.hu
Gyerekként szerény 19 alkalommal láttam a moziban a Piedone Egyiptomban című kultikus műremeket (többnyire jegy nélkül, de ez most nem tartozik ide). Azóta is próbálok rájönni, hogy bizonyos filmek bizonyos embereket miért fognak meg, miközben mások ugyanazt az alkotást nézhetetlen undormánynak tartják. Filmet elemezni matematikai módszerekkel nem tudok, vonatkozó szakképesítésem nincs. Írásaim ennek megfelelően egy szakfordító agrármérnök bevallottan szubjektív merengései egy-egy mozis élmény kapcsán (gyerekfilmek esetén a saját ivadékaim és szellemi holdudvaruk vonatkozó merengéseit is kötelességtudóan csatolom).

Hasonlóak

Sárkányok háza 1. rész kritika (House of the Dragon, 2022 – HBO Max)

A Trónok harca előzménysorozata, a Sárkányok háza augusztus 22-től lesz látható a magyar HBO...

Összezárva a szörnyeteggel: Fekete madár évadkritika (Black Bird, 2022 – Apple TV+)

Augusztus ötödike óta már megtekinthető az Apple TV+-on az év egyik, hanem a legmegrázóbb...

Resident Evil 1. évad kritika (Resident Evil, 2022 – Netflix)

Hadd kezdjem rögtön az elején egy kis népszavazással (ingyenes!). A kérdés a következő:Szerette volna...