Az Örökkévalók idén a harmadik Marvel mozi, és a második, ami teljesen új karaktereket helyez a történet középpontjába. Ugyan Thanos után az MCU visszavett a tempóból és újra személyes, karakterközpontú sztorikat akar mesélni, Chloé Zhao (A nomádok földje) filmje mégis kozmikus léptékű grandiózusságot ígért.
Ez azonban nem egy fekete-fehéren beváltott ígéret, hiszen hiába a kozmikus szintű fenyegetettség, mindeközben az új Marvel film a friss, kisebb léptékű narratívába is próbálja belepaszírozni magát. Ez a kettősség pedig megmarad a film első pillanatától a legutolsóig.
Az Eternals karakterei érinthetetlen hősök, szobrok, akik haloványan próbálnak valamiféle személyiségtípust megtestesíteni, mégis a film vége tájékán roppant érdekes döntéseket hoznak. Ezek működnének is, ha Zhao-nak sikerült volna mélyebben ábrázolni legalább néhány karaktert.
Ajak (Salma Hayek) és csapata a mozi jelenében már 7000 éve a Földön tartózkodnak, azzal a céllal, hogy megvédjék a bolygón az intelligens életet a Deviánsoktól. Ezek a szörnyek amolyan csúcsragadózók és erre a film tesz is egy nagyon szép utalást a kezdő képsorokban, még azelőtt, hogy egyáltalán megjelennének. Magában ez a felütés egy faék egyszerűségű szuperhős mozit ígér, azonban a forgatókönyvíróknak sikerül kétszer is nagyot rántania a cselekményen és meglepni a nézőt. A második csavar talán kiszámíthatóbb, ugyanakkor szépen megtöri a karakterekről felálított egydimenziós képet, ráadásul a rendezőnő mert olyan áldozatokat hozni, amit mondjuk az első Bosszúállók vagy A Galaxis Őrzői messze elkerültek.
Zhao egyébként remekül bánik a színészeivel. Karakterei hiába laposak, ügyesen és erőlködés nélkül helyezi háttérbe Salma Hayeket és Angelina Jolie-t (Thena) a fiatalabb színészek javára. Csakhogy sajnos ők, vagy inkább maga a forgatókönyv nem tud élni a lehetőséggel. Richard Madden (Ikaris) kb. robot módjára hozza az olcsó Supermant (ezen pedig a szinkron mérföldeket ront), a béna dialógusaival mégis hozzá köthető az egyik nagyobb fordulat. Ez pedig jobban ütne, ha többet érzékelnénk belőle, minthogy morcosan bámul és nagyon béna párbeszédekbe elegyedik. Ellenben Gemma Chan (Sersi), Ma Dong-Seok (Gilgamesh) és Kumail Nanjiani (Kingo) mind üde adalékai a castingnak.
Szerencsére a marketing kampány ellenére a diverzitást kifejezetten szépen és gusztusosan sikerült tálalni. Mindenki egyszerűen emberinek hat és nem kell öt percenként a néző szájába rágni, hogy melyik karakter mivel él együtt és miért fontos, hogy szerepel. Remélhetőleg ez a fajta megjelenítés utat tör magának a filmek világában és újra embereket nézhetünk a filmekben, anélkül, hogy ki kéne sarkítani a mondanivalót arra, hogy bármilyen kisebbségben élő csoport megjelenik.
