Psycho 60 – Tisztelgés Hitchcock előtt

Ugyan mi csak 1972-ben nézhettük meg moziban, de a New York-iak már 1960. június 16.-án megborzonghattak a Psycho befejező képsorain. Hitchcock nagyon sok óvintézkedést tett, hogy a legtöbb érzelmet váltsa ki filmjével mit sem sejtő nézőiből.

Először is, külön felmondott egy szöveget, amiben mindenkit megkért, aki kifelé tartott a moziból (egy erre külön kialakított kijáraton, hogy ne találkozzanak a befelé tartó nézőkkel), hogy ha egy mód van rá, ne árulják el a film végét.

Bizony, már Hitchcock is megfogalmazta 1960-ban, hogy a spoilerezés a 8. főbűn!

De már a film gyártása közben is tett lépéseket, hogy minél megdöbbentőbb legyen majd a végkifejlet mindenkinek, hiszen felvásárolta Robert Bloch összes, még piacon lévő 1959-es regényét.



Már ezek is rettentően innovatív és vízionárius megoldások voltak az amúgy is sajátos technikákat előszeretettel alkalmazó Hitchcocktól, de Végh Vozó Zoltán nem véletlenül dönthetett úgy, hogy a klasszikus film zuhanyjelenetét újraforgatva tiszteleg a rendező zsenialitása előtt a film 60. születésnapján.

Ezt a jelenetet ugyanis anno a direktor 77 különböző szögből vette fel 6 napon keresztül, és több, mint 50 vágás található benne. Nem csoda, hogy Végh képes volt 60 különböző nagyszerű színésznővel újraforgatni ezt az ikonikus jelentet.
Hogy csak pár nevet említsünk a teljesség igénye nélkül: Hámori Gabriella, Szulák Andrea, Péterfy Bori, Tóth Enikő, Trokán Nóra, Gubás Gabi, Ónodi Eszter, Döbrösi Laura, Pásztor Erzsi, és egy rövid kép erejéig Törőcsik Mari is. <3

Ezúton gratulálunk a teljes csapatnak!

Az előd nagyságához mérhető a végeredmény, le a kalappal ezelőtt a főhajtás előtt!

A teljes kisfilm:

 

Ha belelesnél, hogy mennyire összetett egy 3 perces filmjelenet leforgatása, akkor ne hagyd ki az Így készültet sem:

 

Psycho remake 1960-2020 side by side:



 

 

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Gerzsenyi Bettika
Gerzsenyi Bettika
H’ellőke, Bettika vagyok, első ezen a néven! Bárki mást állít.. az rosszul tudja. Engem 36 éve hív így a nagymamám, szóval én nyertem! Édesanyám 5-6 évesen faragott belőlem filmrajongót. Kár, hogy a 6. életévemet megfelelőnek találta arra, hogy megnézzük a Rémálom az Elm utcában-t.. szánja-bánja, instant karma volt neki a 2 évig wc-re kísérgetésem, szóval ne bántsuk érte! De mondjuk utána már meg sem kottyant a kultikus „Get away from her you bitch!” mondat és a Boszorkányokat is végig tudtam nézni a moziban, míg más gyerekeket ki kellett kísérni. Nem rossz ez egy óvodástól, azért nah! Szóval nem sok mindentől lehet eltántorítani - na jó, a Szürke 50 árnyalata már sehogy sem csúszott - és 30 év izmos filmfogyasztásával a hátam mögött véleményem van kérem, s nem félek használni. Ennek az eredménye, hogy ezt a bemutatkozót ki kellett izzadnom magamból. Enjoy! #kattadióda

Hasonlóak

Barbie, a diadalmas

Vajon ki 2023 legnagyobb, legerősebb, legvonzóbb mozilénye? Hát egy tágra nyílt szemű, vékony, szőke...

Ott ér véget, ahol elkezdődött – Insidious – A vörös ajtó holnaptól a mozikban!

Az immár legendás Insidious horrorfranchise záródarabjában a teljes eredeti stáb visszatér, hogy újabb hátborzongató, álomszerű vízióval...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...