péntek, december 1, 2023

Jurassic World: tényleg nem lesz vége?

Évekig úgy szólt a hivatalos fáma, hogy az új Jurassic World trilógia méltó lezárása lesz a sorozatnak az első trilógia után, azaz a hamarosan látható Jurassic World: Világuralom az utolsó darab.

Most viszont a főszereplő Chris Pratt belengette, amit néhányan eddig is rebesgettek, hogy a stúdió nem fogja elengedni egyik legértékesebb tulajdonát, lesznek még folytatások, amikben természetesen Pratt is szeretne benne lenni. Nem meglepő módon a konkurens Marvel Cinematic Universe példáját hozta fel, amely végtelennek tűnő történetfolyam új karakterekkel és cselekményszálakkal. „A Bosszúállók esetében is egyre újabb filmek készülnek, a főkaraktereknek megvan a maga saját trilógiája, és az egész összefügg. Egyre csak jönnek az újabb és újabb filmek, és egyik esetében sincs olyan érzése az embernek, hogy ezzel már befejezték. Ugyanezt meg lehet csinálni a dinókkal is” – magyarázta Pratt.

Hasonló véleményen van a Jurassic World-filmek rendezője, Colin Trevorrow is, aki azt mondja, szeretné látni, fiatalabb rendezők mit tudnak kihozni a franchise-ból, és szerinte a közönség sem gondolja, hogy a dinózásnak valaha vége lesz.

Jurassic Park hihetetlen sikere után a kilencvenes években többször is próbáltak dinós tévésorozatokaz összehozni, épkézláb ötletek híján sikertelenül, de igaza lehet a rendezőnek abban, hogy másfél nemzedékkel később, sokkal fejlettebb technológiával egy új filmes generáció talán le tud tenni valamit az asztalra, persze mozifilmek formájában.

Friss

Diószegi Vilmos fotói a Néprajzi Múzeumban

Sokan tanulmányozták és tanulmányozzák ma is a régi magyarok hitvilágát. Ezek egyike Diószegi Vilmos...

Star Wars: Egy még újabb történet

Ahsoka Tano, Plo Koon, Darth Plagueis, Darth Bane, Kylo Ren, Cad Bane, Trilla Suduri,...

Harc a fronton és a hálószobában: Napóleon (Napoleon, 2023) kritika

Ridley Scott a korához képest igen termékeny rendezőnek számít Hollywoodban. A múltban több, ikonikus...

A legkeményebb pap – A pápa ördögűzője (The Pope’s Exorcist – HBO Max – 2023) kritika

A pápa ördögűzője, annak a Gabriel Amorth atyának az életútjából merített inspirációt, aki a...
Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.

Hasonlóak

Barbie, a diadalmas

Vajon ki 2023 legnagyobb, legerősebb, legvonzóbb mozilénye? Hát egy tágra nyílt szemű, vékony, szőke...

Ott ér véget, ahol elkezdődött – Insidious – A vörös ajtó holnaptól a mozikban!

Az immár legendás Insidious horrorfranchise záródarabjában a teljes eredeti stáb visszatér, hogy újabb hátborzongató, álomszerű vízióval...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...