A mai világban az internetes társkeresés lassan nagyobb teret hódít magának, mint a személyes kontaktokon alapuló ismerkedés. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy szinte alig van olyan hely, ahol normálisan lehet ismerkedni. A régi időkben erre voltak különböző létesítmények, mint például a táncházak, vagy a klubok. Ezzel szemben mára már szinte csak az üvöltő zenéktől hangos heringpartik maradtak. A másik fő oka, pedig a rohanó világ és a technika rohamos fejlődése. Egyszerűbb (főleg a félénkebbeknek) tehát a monitor, vagy a telefon előtt jobbra-balra húzogatni az embereket. Sokan gondolják, hogy így időt, és energiát spórolhatnak, pedig lehet, hogy ez pont a visszájára sül majd el. Az emberek ugyanis annyira belemerülnek az online ismerkedésbe, hogy zombiként ki sem látnak a virtuális világ mögül. Az internetes társkeresésnek másik nagy hátránya, hogy a gép túloldalán bárki lehet, hisz csak pár képből és írásból próbáljuk leszűrni kivel is van dolgunk. Bárki bármi lehet, a hiszékenyebbek, akik ebben látják az utolsó mentőövet arra nézve, hogy rátaláljanak a szerelemre, pedig hajlamosak akár figyelmen kívül hagyni az árulkodó jeleket.
Juliette Binoche (Csokoládé, Az angol beteg, Páncélba zárt szellem) legújabb, Szerelemre kattintva című romantikus drámája is ezt a témát járja körbe annyival kiegészülve, hogy más tartalmi mondanivalót is magába foglal. Ez pedig az idősödő nők bekategorizálása. Hiszen nekik is ugyanolyan joguk, de főleg vágyuk van a szerelemre, egy társra, törődésre. Ennek ellenére mégis feszélyezve érzik magukat, pont a társadalom buta beskatulyázása miatt. A történetben egy ötvenes éveinek elején járó, elvált, két gyermekes irodalom professzort, Claire-t ismerhetjük meg, aki miután szakított vele fiatal udvarlója, arra ösztökéli magát, hogy egy kamuprofilon keresztül, Clara néven megismerje volt szeretője lakótársát, Alex-et (Francois Civil – Szerelem második látásra, Tökös ötös). Clara és a fiatal fotós között pedig egyre mélyebb vonzalom, majd szerelem alakul ki úgy, hogy személyesen még nem is találkoztak.
A 101 perces mozi túlmutat egy egyszerűnek nem mondható szerelmi történet elmesélésén. Abban különbözik ez a film egy átlagos romantikus alkotástól, hogy több aspektusból meg lehet közelíteni az üzenetét. Nem egy dologról szól, sőt akár egyénenként mást és mást adhat a nézőknek. Hisz nem csak azt meséli el, hogy egy csalódott, ötvenes éveiben járó nő, kezdi úgy érezni, hogy ha már nem fiatal, dögös huszonéves, akkor nem fog kelleni senkinek. De, a már említett netes társkeresés veszélyeire is felhívja a figyelmet. Safy Nebbou (Dumas, Gyermekkorok) rendező, aki egyben társforgatókönyvírója is a filmnek egy újságcikk révén szerzett tudomást Camille Laurence, azonos című regényének tervezetéről. Miután felvette a kapcsolatot az írónővel, még a mű megjelenés előtt alkalma nyílt arra, hogy elolvashassa azt, miután elhatározta, hogy elkészíti a könyv filmadaptációját. A rendező elmondása szerint a főszerepet külön Binoche-ra írta, aki hol kislányos bájjal, hol pedig komoly drámai átéléssel alakítja a cselekmény főszereplőjét.
A Szerelemre kattintva igazi gondolatébresztő alkotás, ami után joggal merül fel az a kérdés, hogy kialakulhat-e igaz szerelem két olyan ember között, akik csak virtuálisan kommunikálnak egymással minden fizikai kontaktus nélkül? Aki ismerkedett már Interneten, annak ez a film talán hozhat némi nosztalgikus érzést kortól és nemtől függetlenül pár momentumából adódóan. Ennek köszönhetően a néző, még inkább azonosulni tud a film mondanivalójával. Ha egy témában érintettek vagyunk, akkor a moziélmény is máshogy hat ránk, mint mikor csak külső szemlélőként tekintünk az eseményekre. Ez is ad az alkotásnak egyfajta pluszt, ami sok romantikus moziban nem mindig van meg. A Szerelemre kattintva nem siklik át ezeken a kérdéseken, próbál mélyen belemenni azokba, így egy érzelmektől, szenvedélytől és nem kevés drámától átitatott műről beszélhetünk.
