Abban, hogy létezik egy film, ami kiérdemelné a világ legjobb filmje címet, erősen kételkedem. Mégis, ha döntenünk kell, este mit vegyünk elő, rengetegszer az IMDb szubjektív értékelésekkel felállított listájához nyúlunk, és általában 7-től felfelé válogatunk. A csoda azonban időnként ott rejlik, ahol valójában sosem kerestük volna. Én nem hiszek a kiválóságban, én az egyediségben és a művészi kifejezőerőben hiszek. Egy filmnek nem kell kimagaslónak lennie ahhoz, hogy emlékezetes legyen, viszont egy emlékezetes film számomra már valahol igenis kimagasló. Filmek terén nem vagyok szőrösszívű, ami megragadott bennem valamit, vagy elkísért egy különleges utazásra, az már számomra, még ha szakmailag hibákkal teli is, jó filmnek számít. Ebben a rovatban hétről hétre összegyűjtök egy kosárral az IMDb méltatlanul alulértékelt gyöngyszemei közül. Megnézni őket ér! Jó szemezgetést!
Valerian és az ezer bolygó városa (Valerian and the City of a Thousand Planets, 2017) (6,5/10)
Luc Besson nagyszabású sci-fijében a két különleges ügynök, Valerian (Dane DeHaan) és Laurelin (Cara Delevingne) egy az univerzumot fenyegető veszély feltárására indulnak az Alpha névre hallgató intergalaktikus városba. Kalandjaik során nemcsak számos új világot, de millió különleges fajt és életformát fedeznek fel. Luc Besson nem fukarkodik a látvánnyal, és olyan gyönyörű képekkel tölti fel az alkotást, hogy az egyik legtöbb titkot és felfedezni valót rejtegető univerzumot tárja elénk. Nyomozásuk során találkoznak a fenyegetett sorsú Mül bolygó extravagáns lakóival. Az alkotás egyébként egy jól megírt és összerakott science fiction regény hangulatát idézi, egy kicsit Stanisław Lem jut eszembe róla. Filozófiai mélysége hasonló, azonban humorossága túllép Lem komoly hangvételű írásain. Alapjáraton véve egy, mondhatni már ismert formulákkal operáló kalandfilm, űropera, de annak ellenére egy szórakoztató és elgyönyörködtető alkotás, mely rejteget azért izgalmakat. Aki kedvet kapott hozzá, hogy megtekintse, az a Netflix kínálatában könnyen megtalálhatja.
Az ígéret (The Promise, 2016) (6,4/10)
A Hotel Ruanda író-rendezőjének (Terry George) legújabb filmje az 1914–17-es örmény genocídium időszakát dolgozza fel, egy fiatal örmény diák, Mikael Boghosian (Oscar Isaac) szemszögéből. Mikael a konstantinápolyi egyetem orvosi karának hallgatója, ahol megismerkedik Emre-vel és a fiatal, Párizsban nevelkedett örmény származású lánnyal, Ana-val (Charlotte Le Bon). A lány és Mikael vonzódnak egymáshoz, azonban Ana férjezett asszony és hitvese nem más, mint az elismert amerikai újságíró, Chris Meyers (Christian Bale). A háború kitörése után Mikael török barátját, Emre-t a seregbe szólítják, de Mikael elkerüli a besorozást. Miután a török sereg az örmény nép ellen fordul, Mikaelnek menekülnie kell. A film nagyot bukott a pénztáraknál, de Terry George szándéka nem a profit, hanem a figyelemfelhívás volt, hiszen a törökök a mai napig nem ismerik el hivatalosan, hogy akkor népirtás történt volna. A körülmények adta szörnyűségek miatt adott a súlyos drámaiság. Nem viszi túlzásba azonban a felkavaró képeket és az üldöztetés borzalmas érzését, de így is bele tudja képzelni magát az ember, hogy milyen rettenetes szörnyűségeket kellett megélniük az örmény embereknek. A színészi alakítások kiemelkedőek, a történet egy percig sem lesz klisés, az utolsó pillanatokig tartogat váratlan fordulatokat. A tisztesség, a becsület és az emberi erények mind megpróbáltatásra kerülnek Terry George megtörtént eseményeken alapuló filmjében. A film a Netflix kínálatában megtekinthető.
Zöld zóna (Green Zone, 2010) (6,8/10)
A Bourne-filmek atyjának, Paul Grengrassnak Matt Damon főszereplésével készült háborús filmje a 2003 iraki offenzívát dolgozza fel. A Rajiv Chandrasekaran könyve alapján készült forgatókönyv Brian Helgeland munkája. Roy Miller és egysége tömegpusztító fegyverek után nyomoz Bagdad orvlövészektől zsúfolt utcáin, de miután sokadszorra is hamis fülest kap, gyanút fog az informátorok hitelességével kapcsolatban. Önálló nyomozásba kezd, azonban amit talál, az az egész misszió létjogosultságát megkérdőjelezi. A Zöld zóna egy vérbeli háborús film, amely nem rejti véka alá véleményét az iraki háború kitörésének okait tekintve. Úgy merül alá a Közel-Kelet világának homoktól fuldokló tájaira, hogy az ember teljesen a katonák között állónak érzi magát, ehhez hitelessége és profi fényképezése is hozzátesz. Az akciójelenetek zűrzavara és az íróasztalok mögött ülő ingesek suskusa mind-mind erős atmoszférával teremti meg a konspirálgatós war-movie jelleget. Matt Damon végig hitelesen hozza karakterét, és mellette a CIA hírszerzőt alakító Brendan Gleeson is remekel szerepében. Azoknak, akik szeretik a katonatörténeteket és nem riadnak vissza az összeesküvésektől, azoknak baráti szívvel ajánlom ezt a mozit, nem fognak csalódni. Úgy látszik, ez egy ilyen válogatás, mert ez a film is elérhető a Netflix kínálatában.
Napsütötte Toszkána (Under the Tuscan Sun, 2003) (6,8/10)
Frances Mayes amerikai írónő azonos című életrajzi regénye alapján készült film Toszkána szőlős lankái és középkori városai közé kalauzolja el nézőit. Frances (Diane Lane) otthon, Amerikában elismert szerző, azonban miután házassága és élete darabokra hullik, úgy dönt, Olaszország szívében kezd új életet. Villát vásárol a történelmi Toszkána gyönyörű vidékén. Sorsa hatalmas fordulatot vesz, ahogy új kalandok, szerelmek és barátok lépnek be az életébe. Az alkotás hatalmas sikernek örvendett és azóta kultfilmmé vált, amiben Diane Lane élénk játékának is nagy szerepe volt. Olyannyira, hogy alakítása Golden Globe-jelölést ért. A film univerzális üzenetet hordoz. Még a legmélyebb szakadékokból is képesek vagyunk felállni, a szeretet és hitünk erejével. Önmagunk újrafelfedezéséhez és elfogadásához íródott szerelmeslevél, melynek érzelmi magasságai és mélységei melengetik a szívet. A Napsütötte Toszkána összességében egy gyönyörű film, mely lelkünk legmélyéből beszél hozzánk, és ígért egy olyan életet, amely mindannyiunk számára elérhető, ha hiszünk a szívtől szívig tartó szeretet erejében. A nagy kontúroktól az apró részletekig tökéletesen összerakott alkotás.
Éli könyve (The Book of Eli, 2010) (6,9/10)
Az Éli könyve egy posztapokaliptikus világba kalauzolja el nézőit, ahol az Éli (Denzel Washington) nevű titokzatos idegen egy szent könyvet igyekszik megvédeni, amely az emberiség megmentésének ígéretével kecsegtet. Martalócokon, útonállókon és csapdákon kell, hogy átverekedje magát a nukleáris pusztítás után maradt Amerika kietlen tájain. Társául szegődik hozzá egy hadúr sokat próbált leánya, Solara is (Mila Kunis). Az Éli könyve erősen kérdez. Még akkor is a kapzsiság és a hatalomvágy az úr, amikor a világ romokban hever? Éli ebben nem hisz, és igyekszik a birtokában levő szent könyvet eljuttatni egy gyűjtőhöz, aki az irodalom és a zene megmaradt remekeit gyűjtögeti. Világépítése profi, és bár kicsit hajaz a Mad Max-filmekben megismert elsivatagosodott szférára, mégis képes filozófiai mélységei miatt túlmutatni a posztapokaliptikus akciófilmek műfaján. Képi világa kitesz magáért, vezető operatőre (Don Burgess) nem kisebb filmeket jegyez, mint a Számkivetett, a Kapcsolat vagy a Forrest Gump. Attól nem kell félni, hogy ez az alkotás Az út című filmhez hasonló naturalistán durva képekkel fog operálni. Itt a hangsúly az akción és a filozófiai megközelítésen van inkább. Mind Denzel Washington, mind Mila Kunis nagyot alakít, és még Gary Oldman is leteszi a maga névjegyét. Aki kedveli a science-fiction disztópiákat és a filozófikusabb akciófilmeket, annak ajánlott darab ez a különleges road-movie.
