Augusztusban debütál a Tenet

Megvannak a dátumok és a szerencsés országok!

Ahogy a pandémia közepette a külföldi jegypénztárak kezdenek életjelet mutatni, a Warner Bros. augusztus 26-tól több mint 70 országban készül bemutatni Christopher Nolan várva-várt Tenet-jét. A tervek szerint a vetítést Kanadában kezdik augusztus 27-én, még az USA-beli bemutatások előtt, utóbbiakra szeptember 3-tól, a munka ünnepe előtti héten szerdától kerül sor előre kiválasztott városokban, olyan helyeken, ahol a mozik nyitása biztonságosnak tűnik.

A Warner Bros. a korlátozottan rendelkezésre álló kapacitások és a lokális bemutatók miatt hosszú kifutást biztosít a filmnek. Bár Kína még mindig kivár, benne van a pakliban, hogy hamarosan ott is kitűzik a bemutató dátumát. Mindeközben folynak a munkálatok Nolan idén tíz éves Eredetének újra-bemutatásán is.



Hazánk a mázlisták között van, ugyanis az első eresztésben, augusztus 26-án több más európai országgal, illetve többek között Ausztráliával, Hong Konggal, a Távol-Kelet több országával együtt

Magyarországon is bemutatják.

A teljes kiadott lista:

Augusztus 26., szerda: Belgium, Bulgária, Horvátország, Dánia, Egyiptom, Észtország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Magyarország, Izland, Indonézia, Olaszország, Korea, Lettország, Litvánia, Portugália, Szerbia, Szlovákia, Svédország, Svájc, Törökország, Ukrajna, Egyesült Királyság

Augusztus 27., csütörtök: Ausztrália, Ausztria, Bahrein, Kanada, Cseh Köztársaság, Németország, Görögország, Hongkong, Izrael, Libanon, Malajzia, Közel-Kelet, Új-Zéland, Lengyelország, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Tajvan, Thaiföld, Egyesült Arab Emírségek



Augusztus 28., péntek: Kelet-Afrika, Ghána, Nigéria, Norvégia, Románia, Szlovénia, Spanyolország, Vietnam

A tervek szerint Kuvait és Katar szeptember 3-án vetíti először, amit Azerbajdzsán, a még nem említett FÁK-országok, Kazahsztán és Oroszország követ szeptember 10-ével, Japán pedig szeptember 18-ával.

A várólistán Kína mellett olyan – többségében dél-amerikai – országok szerepelnek premierdátum nélkül, ahol a koronavírus járvány még nem tetőzött: Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbia, Costa Rica, El Salvador, Guatemala, Honduras, India, Mexikó, Nicaragua, Panama, Peru, Fülöp-szigetek, Puerto Rico, Uruguay, Venezuela, illetve Dél-Afrika.


ForrásDeadline

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Majer Judit
Majer Judit
Műfajtól függetlenül képes vagyok rajongani filmekért és sorozatokért, igyekszem bennük meglátni a jót, és szeretem őket részletekbe menően is elemezni. Objektív kritika nem létezik, de törekedni kell rá.

Hasonlóak

Barbie, a diadalmas

Vajon ki 2023 legnagyobb, legerősebb, legvonzóbb mozilénye? Hát egy tágra nyílt szemű, vékony, szőke...

Ott ér véget, ahol elkezdődött – Insidious – A vörös ajtó holnaptól a mozikban!

Az immár legendás Insidious horrorfranchise záródarabjában a teljes eredeti stáb visszatér, hogy újabb hátborzongató, álomszerű vízióval...

Kurosawa és társai: A 20 legjobb szamurájfilm, amit muszáj megnézni legalább egyszer

A japán történelem mindig is lenyűgözött. Mondhatni abba a korosztályba tartozom, akiknek gyerekként a...