fbpx
18.1 C
Budapest
csütörtök, szeptember 23, 2021

Méltatlanul alulértékelve V. – Az IMDb legjobb 6/10-esei

Abban, hogy létezik egy film, ami kiérdemelné a világ legjobb filmje címet, erősen kételkedem. Mégis, ha döntenünk kell, este mit vegyünk elő, rengetegszer az IMDb szubjektív értékelésekkel felállított listájához nyúlunk, és általában 7-től felfelé válogatunk. A csoda azonban időnként ott rejlik, ahol valójában sosem kerestük volna. Én nem hiszek a kiválóságban, én az egyediségben és a művészi kifejezőerőben hiszek. Egy filmnek nem kell kimagaslónak lennie ahhoz, hogy emlékezetes legyen, viszont egy emlékezetes film számomra már valahol igenis kimagasló. Filmek terén nem vagyok szőrösszívű, ami megragadott bennem valamit, vagy elkísért egy különleges utazásra, az már számomra, még ha szakmailag hibákkal teli is, jó filmnek számít. Ebben a rovatban hétről hétre összegyűjtök egy kosárral az IMDb méltatlanul alulértékelt gyöngyszemei közül. Megnézni őket ér! Jó szemezgetést!



Exodus: Istenek és királyok (Exodus, 2014) (6,0/10)

Kép: PC Guru

Az Exodus, Ridley Scott látványos – mondhatni biográfia – filmje Mózesről és a bibliai kivonulás történetéről. Nemcsak a grandiózusra sikeredett jelenetei, hanem a sztárszínészgárda fantasztikus alakítása miatt is különleges alkotás. Christian Bale mint Mózes száll alá az ókori Egyiptom kietlen világába. Ahogy a Joel Edgerton által megformált Ramszesz harctéri sikereinek vége, úgy kezd az ő csillaga is leáldozni, hiszen egyhamar rájön, hogy legközelebbi barátjából legnagyobb ellenfele válik. Az egészben van valami költői, ahogy Mózes az Úrral való beszélgetésekben ráébred igazi sorsára és kötelességére. Egy szinte mindenki által valamilyen formában ismert történetet nehéz ügy feldolgozni, főleg, ha vallási témákat boncolgat. De Ridley Scott nem ijedt meg a feladattól és képes volt olyan oldalát kidomborítani a történetnek, ami a fantasztikus és csodás elemekből kicsit a valóság és a realitás oldalára billenti át a jól ismert történeti elemeket. Pont annyira sikerül mindezt átbillenteni, hogy az arány ne legyen egyik oldalnak sem zavaró. A tíz csapás és a tenger szétválasztása mögött mind megtalálhatja igazát a logikát kereső laikius és a vallás mellett voksoló hívő. De persze a módszer mellett a képi világának költőisége sem utolsó. Úgy veszi fel a popcorn fantasy-k fonalát, hogy egy cseppet sem lesz gagyi vagy klisés. Na, a két főbb szereplő mellett olyan figurák csillogtatják meg tehetségüket, mint John Turturro, Aaron Paul, Sigourney Weaver vagy Ben Kingsley. Különleges hangulata és Bale remeklése miatt érdemes egy esélyt adni neki.

 

Megrepedve (Fractured, 2019) (6,4/10)

Kép: Netflix

A gépészt jegyző Brad Anderson egy újabb, elmét forgató filmmel érkezett, ezúttal a Netflixnek. Ray Monroe (Sam WorthingtonAvatar) feleségével és kislányával utazás közben megállnak egy benzinkútnál. A kislány egy véletlen baleset folytán megsérül, így a pár kénytelen a közeli kórházba sietni gyermekükkel. A váróteremben Ray elalszik, és mikor felkel, feleségének és kislányának hűlt helyét találja, a kórházi dolgozók meg, úgy tűnik, nem is hallottak sérült kislányról. Ray a betegnapló szerint is egyedül érkezett, enyhe fejsérüléssel. Műfaját tekintve nem ismeretlen a téma: a világ végére vergődött idegen úgy érzi, a helyiek összefogtak ellene. Az igaz, hogy láttunk már ilyet, de Brad Anderson mégis úgy nyúl a zsánerhez, ahogy igazi műértők szoktak, tud bele váratlant rakni. Persze becsatornázza a szükséges dramaturgiai építkezést és a felismeréseket, de a vége olyan katarzissal hagy ott, ami thrillernél ritka. Tárva-nyitva hagyja a lezárást és neked szegezi a kérdést. Vajon melyik az igazi valóság? Én azt a valóságot találtam, hogy ez egy Netflix Original, ahhoz képest pedig meg tök korrekt film.

 

Tron: Örökség (Tron: Legacy, 2010) (6,8/10)

Kép: origo.hu

Joseph Kosinski (akinek munkásságát még fogom méltatni) első rendezésével, a Tron: Örökséggel igyekszik feltámasztani az 1982-es (Tron) kult-klasszikot. Bár a kritikusok nem kedvelték annyira, a popkultúra befogadta és a nagyjai közé emelte ezt az extravagáns látványvilágú alkotást. A cyberpunk hangulat és a Daft Punk zenéje méltán teszi különlegessé a sci-fik műfajában. Bár a sztori nem rengeti meg a világot és sokat merít az 1982-es előzményfilmből, tudja, amit kell: szórakoztat. A sztori végigköveti, ahogy Sam (Garrett Hedlund) alászáll az apja által tervezett virtuális világban, miután üzenetet kap rég elveszett felmenőjétől. Az apját (Jeff BridgesA bátrak) keresve találkozik a gonosz számítógépes programmal, Clu-val, aki a program leigázása után a világ meghódítására is készül. Az egész egyszerűen annyira menő, ahogy elektronikus zenére, ebben a fura cyber-világban egymással motorversenyeznek és korongokkal küzdve csépelik egymást a karakterek. Képes váratlan húzásokra és merész megoldásokra, hiszen elengedhet mindent, ami a való világhoz kötött, lévén egy kitalált miliőben mozog a story. Modernizált 80-as évek LED-fényekkel és fényes csíkokkal, gépzene és székbe szegező show. Tényleg nagyon stílusos filmet kerekített ki Kosinski. Annyira, hogy nemrég bejelentették, jön a következő Tron-film Jared Letoval a főszerepben. Fenyegető világvége kilátások, egy géniuszi gonosz és mellbevágó önfeláldozások, ezt kínálja a Tron: Örökség.

 

Kétarcú január (The Two Faces of January, 2014) (6,2/10)

Kép: geekz

A Drive – Gázt! és A gyávaság tollait íróként jegyző Hossein Amini első rendezésével, a pszichológiaithriller-irodalom kiemelkedő alakjának, Patricia Highsmith-nek azonos című regényét dolgozza fel. Aminit elragadta Highsmith kiváló képessége arra, ahogy könyveiben a nem szerethető karakterek tetteit megérthetővé, életüket átélhetővé teszi. A Kétarcú január főszereplője is egy ilyen alkoholista, irigy, szélhámos figura, Chester Macfarland, aki feleségével, Colette-tel, éppen Athénban töltik nyaralásukat. Megismerkednek az idegenvezetőként működő, de kint élő amerikaival, Rydal-lel és eleinte minden jól alakul, de miután Chester véletlenül megöl egy privát kopót, a párnak menekülnie kell. Rydal segítő kezet nyújt, a helyzetet azonban bonyolítja, hogy Rydal és Colette vonzódnak egymáshoz. Bár a sztori időnként leül és vannak üresjáratok, azért bővelkedik hitchcocki fordulatokban és végig képes fenntartani egy zaklatott vibrálást és ködös bizonytalanságot. Mindig kiszámíthatatlan a következő lépés. A képi világ korhűsége, és az egész film hangulata mind-mind a professzionális kategória versenyzőjévé teszi. Hossein Amini rendezői zsenijét mutatja, amilyen szakértelemmel színészeit végigkarmesterkedi a sztorin. Viggo Mortensen kitűnő Chesterként. Játéka annyira hiteles és olyan mélyről jön, hogy nem is Viggot látni benne, hanem egy igazi svindlert. Oscar Isaac mint Rydal szintén hengerel, Kirsten Dunstnál jobb Colettet pedig aligha lehetett volna találni. A Kétarcú január egy fordulatokkal és izgalmakkal teli romantikus thriller, amely méltán meghálálja a vele eltöltött időt.

 

Holiday (The Holiday, 2006) (6,9/10)

Kép: stellar.ie

Azért szeretem Nancy Meyerst, mert olyan romantikus filmeket ír és rendez, amelyek egyben humorosak, van bennük elegancia és mentesek a romantikus cukormáztól. A karakterek sokszínűek, emberiek, a történetvezetés intelligens és egy pillanatig sem untat. Ilyen darab a Holiday is, amely két, szívét összetört nő történetét helyezi a középpontba. A hollywoodi áloméletet élő Amanda (Cameron Diaz) és a vidéki angliai életet élő Iris (Kate Winslet) az interneten találkozva rájönnek, hogy szerelmi csalódásaik után pont arra van szükségük, ami a másiknak megadatott. Vidéki nyugalom és nagyvárosi csillogás. Lakást cserélnek. Csakhogy a férfimentes kalandba mindkét oldalon váratlanul betoppan egy nagy szerelem lehetősége. A Holiday nem forradalmasítja a romantikus filmek műfaját, ehelyett olyan erős karakterhálóval áll föl, amelyben helyet kap Jude Law és Jack Black. A Holiday úgy melengeti a lelket, ahogy a tökéletes romantikus filmeknek kell, kicsit megpróbálja kiszakítani a szíved, de utána átölel és mélyen a szemedbe nézve tudatja, hogy az élet olykor igenis csodálatos. Tökéletes választás őszi estékre vagy a karácsonyi ünnepek meghittsége alatt.

 

Bónusz: Feledés (Oblivion, 2013) (7,0/10)

Kép: aarp.net

Igen, tudom, hogy ez a rovat a 6-os filmekre lett kitalálva és minek ráncigálok ide egy 7-est. Megértem a népharagot, de ha a következő sorokban nem is sikerül meggyőznöm senkit az igazamról, a film remélhetőleg megteszi ezt majd helyettem. Egyszerűen csak annyit mondok, hogy a méltatlanul alulértékelve kifejezést a Feledésre találták ki. Ha valakinek ez a három mondat elég volt ahhoz, hogy eldöntse, biztosan meg fogja nézni a filmet, annak a maradék néhány sor maximum kellemes olvasmány, a vonakodókat azonban még győzködöm kicsit. A szabály itt is ugyanaz, mint a korábban említett nagyszerű filmeknél, előzetest, értékelést nézni nem szabad. Minden újabb infó csak rontaná az élményt. Nem kell félni, én is csak annyit árulok el, amennyi még belefér. Anno, első nézés előtt, csupán annyit tudtam az egészről, hogy Tom Cruise játszik benne, és a plakátja menő, na meg azt, hogy sci-fi. A maximális filmélményhez ennyi elég is. Itt álljon meg az, akinek már ennyi megfelel és keresse meg a filmet a Netflixen. Akinek, azonban még mindig kell a győzködés, az olvassa el, miről is szól a történet. Az alapsztori szerint a Föld egy súlyos földönkívüli támadás után szinte elpusztult, az emberiség megmaradt része pedig egy űrhajón várja, hogy elindulhassanak egy új világ felé. A Tom Crusie által megformált veterán, Jack Harper feladata, hogy felügyelje a Föld megmaradt erőforrásainak kiaknázását és javítsa a kitermelő eszközök mellett dolgozó drónokat. Egy idő után azonban elkezdi megkérdőjelezni missziójának célját. Itt abba is hagytam! Tökéletes film! Az egyik legjobb sci-fi sztoriban, színészi játékban! A zenéi tökéletesek, az építkezése pazar, a díszlet és a világépítése is mesteri. Az a Joseph Kosinski rendezte, akiről ígértem, hogy szólok még. Mekkora rendező! Mekkora csavarok! Ebben a filmben édes az átverés.

KÖVETKEZŐ

Méltatlanul alulértékelve VI – Az IMDb legjobb 6/10-esei



  • Címkék