szombat, december 7, 2024

Trending

Hasonlóak

Könyvesbolt a tengerparton (The Bookshop – 2018) [Kritika]

„Amikor olvasunk, élni kezdünk a történetben.”

Szeretem az előzményekkel kezdeni az írásokat, ezt most sem teszem másként. A cím alapján már nagy várakozásaim voltak, akárcsak az egyik legjobb barátnőmnek vagy bárkinek, akinek a szíve hevesebben ver a „könyv” szó hallatán és láttán. A Könyvesbolt a tengerparton azonban többet rejt magában az irodalom és a vizek szereteténél.

Lássuk az alapsztorit! Őszintén, ki az az elvetemülten őrült és különleges valaki, aki könyvesboltot szeretne nyitni egy kis faluban? Ráadásképpen egy olyan faluban, ahol rajta, a leendő tulajdonoson kívül csak egyetlen ember olvas. Egy olyan ember, aki ki sem teszi a lábát a lakásból, tehát esélytelen a gondolat is, hogy potenciális vevővé váljon. Bemutatnám hőseinket: Florence (Emily Mortimer), a nagyon törékenynek tűnő, de parádésan bátor, iszonyúan megtört nő, akiről nem nehéz a film alapján kitalálni, hogy férje elvesztése után a könyvek birodalmába menekült, és ott – ha boldogságra nem is talált-, de a lelke némiképp nyugalmi állapotba került. A másik említett hős: az antiszociális és elegáns öregúr, Edmund Brundish (Bill Nighy) sorstársa a nőnek: ő felesége mellett (ez annyira nem viselte meg) az emberekben való hitét vesztette el, és egyetlen mentsvára a szavak, mondatok, bekezdések tárháza lett.

Nos, a közönség talán már a bevezetőmből sejtheti, hogy nagy páros lesz az övék, amiből az előzetes sem csinált titkot egyébként. Előre szólok, dicshimnuszokat fogok zengeni most. Ugyanis imádtam a moziból minden egyes momentumot. Megmozgatta bennem az alkotás a fájdalmat, a dühöt, a beteljesületlenséget, az igazságérzetet és a hivatástudatot. Mindig rájövök arra, hogy az érzelmeknek elképesztően színes a skálája. Úgy látom, a mostani mozifilmeknek (vagy legalábbis amiket a közelmúltban én láttam) a hatalom, az elnyomás és az igazságtalanság a témája. Ez egy örökké aktuális téma, de ahogy a világ durvul (márpedig jobb nem lesz, bocsássák meg a naivak és naivák ezt nekem) még aktuálisabb lesz. Ennek ékes példája a film harmadik főhőse, a falu nagy hatalmú és szuggesztív asszonya: Violet Gamart (Patricia Clarkson). Természetesen minden szál az ő kezében érvényesül: életet, dicsőséget és hatalmat adhat, ugyanakkor megalázhat, nyomorba taszíthat, és el is pusztíthat. Az emberi aljasságot és a pozícióval való visszaélést Patricia Clarkson tökéletesen tárta elénk, a hölgy díjat érdemel, nem fér hozzá kétség. Vicces, hogy az Öreg Ház, ami könyvesbolttá vált, évekig-évtizedekig üresen állt, és nem kötötte le nagyasszonyunk fantáziáját, de amint megjelenik Florence, ez a bájos, szomorú, kapaszkodót kereső asszony/lány, már feni rá a fogát. Elveti a könyvesbolt létjogosultságát. Semmibe veszi Florence akaratát és el akarja pusztítani a lányt.




Mesebelinek bizonyult számomra, hogy mindenki a lány ellen van, mesebeli az, ahogy levelezik az antiszociális férfival, mesebeli, hogy végül az antiszociális férfi visszanyeri általa a hitét és segíteni akar neki. Lehetne akár az egész történet mesebeli, de kérem szépen, tündérmesék már nincsenek vagy talán nem is voltak soha, a franc se tudja. Egy valami viszont biztos: Nagyon szeretnénk, ha Florence nyerne, de tudjuk, hogy ez esélytelen. Azonban hiszünk benne, visszakapjuk a reményünket és együtt mozgunk a cselekménnyel. Kicsit úgy érezhetjük magunkat, hogy mi vagyunk az antiszociális bácsika és Florence kiment minket abból a börtönből, melybe a világ, az önzés és talán a két kezünk munkája is bezárt. Patricia Clarkson nem aprózza el a dolgot: ügyvédi befolyást gyakorol, konkurenciát nyit, „katonákat” vet be a hősnő ellen és rendelet változtat meg. Mindezekkel szemben egy bátor, édes naiva áll, aki rendelkezik azzal, amivel manapság nem sokan: hittel, erővel, és meggyőződéssel. Nincs szomorúbb egy szerelem elvesztésénél, ezt mindnyájan tudjuk. Bátor, édes hősnőnk egy könyvesboltban ismerte meg a férjét, és bár kimondva nem lett, mégis tudjuk, érezzük, hogy ez áll a bolt nyitás hátterében. Az üzlettel ugyanis életben akarja tartani a halott férfi emlékét.

A színészi alakítások és az erkölcsi útmutatók mellett gyönyörűek az asszony visszaemlékezései is. Annak idején nem volt romantikusabb annál, minthogy könyvekből, kötetekből olvasott neki a férfi. Erre egy másik hölgy, szomorúan epekedve ezt mondta: „Akivel én vagyok, sosem olvasna nekem egy sort sem.” Érezzük azt, hogy mi az a szerelem, és mi nem lesz az sosem. Ahogy haladunk előre a történetben egyre több kémekedő és rosszakaró tűnik fel a szinen. Az egyik legfőbb szélhámos, Milo North karaktere sokszor bosszantott, de színészi alakítás-ügyileg meg kell dicsérnünk az őt alakító James Lance-t. Jól hozta a magától elszállt, bárkit hátba támadó figurát. A film nézése közben azt gondoltam, a drámai jelenetek nem lepnek majd meg, de idővel rájöttem, hogy mekkorát tévedtem. Az egyik karakter halála után ugyanis szó szerint kővé dermedtem.

Szükségünk van a pozitív hősökre, szükségünk a remény utolsó szalmaszálára, és szükségünk arra, hogy Florence-nek megmaradjon a könyvesboltja. A rendező/forgatókönyvíró, Isabel Coixet-nek igazán fondorlatos az észjárása: merített a tündérmesékből és abból is, hogy a valóságot sem hagyhatjuk annyiban. Végül igazságos befejezést adott a Florence ellen irányuló igazságtalan eljárásnak. A háborúban, amelyet vívunk-, akadnak olyanok, akik eltávoznak, de olyanok is, akik tovább visznek egy életművet, megvalósítanak egy vágyat, és ha a jó nem is győzhet, nem adnak korlátlan lehetőséget az igazságtalanságnak sem. A kislány, Christine (Honor Kneafsey) – aki segédkezett Florence boltjában- szembeszállt mindenkivel, még szüleivel is, akik szintén árulói lettek Florence-nek, és miután kilakoltatták a nőt, lángokkal teli fricskát adott mindenkinek. Számomra ő volt az igazi főszereplője ennek az alkotásnak.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés44 Votes
77
Könyvesbolt a tengerparton
Összességében
A Könyvesbolt a tengerparton egy nagyon igaz, nagyon szép, de ugyanakkor szomorú film is, ami számomra igazán emlékezetes élményt nyújtott.
Pozitívumok
Kiváló színészi alakítások
Megható és tanulságos történet
Negatívumok
Számomra nem voltak
100
Értékelés
Mészáros Eszter
Mészáros Eszter
Szia! A nevem Eszti, imádok írni és filmeket nézni. A véleményközlő műfajok a kedvenceim, ebből fakadóan a kritika is. Sokszínű az ízlésem, mindenféle filmet megnézek, de leginkább a művészfilmeket kedvelem. Egy filmkritika írásánál a fókuszba a karaktereket és a történet kidolgozottságát teszem.