Szerelmünk napjai (Time Freak – 2018) [Kritika]

Elég merész címet választott a hazai forgalmazó (Big Bang Média) azzal, hogy a mára már klasszikussá vált Szerelmünk lapjai című romantikus film egy betűjét felcserélve Szerelmünk napjaira keresztelte legújabb romantikus dráma-vígjáték műfajú filmjét. Sokan ugyanis egyből a fent említett Ryan Gosling filmre asszociálhatnak ezt a címet meghallva, de a valóságban semmi köze nincs ahhoz. Viszont a témaválasztás nagyszerűen sikeredett. Hisz hányan ne vágytunk volna egy szakítás után, – főleg, ha mi voltunk a „kidobott” fél – arra, hogy legyen egy időgépünk, és bárcsak visszamehetnénk vele a múltba és kijavíthathatnánk minden hibát, ami a fájdalmas búcsúhoz vezetett.

Így van ezzel a főhős, Stillman (Asa Butterfield – Farkasember, Leleményes Hugo) is, aki azon felül, hogy egy valóságos fizikus lángész, halálosan szerelmes barátnőjébe, Debbie-be (Sophie Turner – Trónok Harca), aki legnagyobb bánatára szakítani akar vele. A fiatal srác ezért nem talál más megoldást, mint visszamenni az időbe az általa készített időgéppel (mely az okostelefonjával van összekötve egy app segítségével – micsoda modern készülék!) és digitális naptárjában visszanézni, hol voltak azok a rossz napjai, melyek a szakításhoz vezethettek. Majd újra és újra visszajátsza azokat, míg tökéletessé nem teszi az adott pillanatot – és ezzel eltűnik a telefonjából szerelme utolsó „beszélnünk kell” baljós üzenete. (Kicsit emlékeztet a Vissza a jövőbe filmekre, mikor McFlynak egy fotó segített jelezni, hol tart a küldetésben). Ebben lesz segítségére legjobb barátja, Evan (Skyler Gisondo – Vakáció, A csodálatos Pókember 2.), aki a film leghumorosabb beszólásait és helyzetkomikumait hozza el számunkra.

A filmet az az Adrew Bowler írta és rendezte, akinek már 2011-ben ugyanezzel a címmel és szereplőkkel – csak más színészekkel – volt egy Oscar díjra jelölt 10 perces (angolul Time Freak) rövid filmje. Ebből lett végül tovább gondolva ez a 105 perces mozifilm. A téma örök, maga a probléma mindennapos, az elképzelés pedig, hogy legyen egy időgépünk, mellyel meg tudjuk változtatni a múltat és ezzel befolyásolni a jövőt, pedig rendszeres ábránd. A film ezt próbálja hol komolyan, hol viccesen feldolgozni. Szórakoztat, miközben gondolatokat is ébreszt. Biztos jó dolog beavatkozni a múltba?! Amit egyszer a sors már megírt, azt van jogunk megmásítani, hisz ezzel nem csak a saját életünket, de másokét is igencsak megváltoztathatjuk, az ő beleegyezésük nélkül. A szakítás okozta fájdalom arra késztet, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy enyhítsük a keserűségünk, de ki tudja, hogy jól döntünk-e azzal, ha harcolunk a sors ellen. Hisz, ha hagyjuk folytatni az Élet megírott útját, lehet, hogy valami sokkal jobbat tartogat nekünk, ahelyett, hogy valami olyanba kapaszkodunk, ami az egyik, de legrosszabb esetben mindkét fél számára nem, hogy boldogságot nem ad, de boldogtalanságot eredményez.

A film, tele van olyan hétköznapi helyzetekkel, melyet szinte minden kapcsolatban lévő ember többé kevésbé átélt már. Így könnyen tud mindeki azonosulni a szereplőkkel. Egyszerűen beleélheti magát a néző, hogy hogyan/mit tenne az adott szituációban. Pozitívum, hogy végre nem 30+-os színészek játszanak 20-on éves szereplőket, hanem valóban 20-as éveikben járó színészek a saját korosztályuk bőrébe bújnak. Továbbá az is plusz pontot érdemel, hogy nem megy bele mélyen az időgép technikai részébe, nem akar tudományos területeket boncolgatni, helyette inkább az emberi vonalat helyezi előtérbe, a technika csak egy mellékes szál – hiába múlik azona a misszió sikeressége.

A Szerelmünk napjai bár érzékeny témát érint, mégsem akar túlságosan mélyen belemenni a szakítás okozta fájdalmas életérzésbe. A téma és ezáltal a film feldolgozását megkönnyítendő, nagy hangsúlyt fektet a humoros párbeszédekre és helyzetekre, melyek szerencsére nagyban segítik a filmet, hogy ne legyen vontatott, hanem könnyed szórakozást nyújtson. A dráma jelző maximum a szakítás témája miatt lehet kategória a filmre, szóval aki arra számít, hogy több papírzsebkendőt fog elhasználni, mint egy háziorvosi rendelő az influenza időszakában, annak más filmet ajánlok.

Neked mennyire tetszett a fim
Olvasói értékelés6 Votes
33
Szerelmünk napjai
Összességében
Aki szereti a humoros, de tartalommal bíró romantikus filmet, annak kellemes kikapcsolódást fog nyújtani kortól, nemtől függetlenül.
Pozitívumok
Nagyszerű helyzetkomikumok
Érdekes témaválasztás
Nincs túlhúzva
Negatívumok
Hiába romantikus dráma, hiányzik valami plussz, hogy jobban átérezzük a szereplők érzéseit
80
Értékelés

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....

Hasonlóak

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

Branagh, Poirot és a kisértetek – Szeánsz Velencében (A Haunting in Venice, 2023) kritika

Poirot, Kenneth Branagh jóvoltából most Velence csodálatos kulisszái között nyomoz miközben néha a nézők...

Rózsaszínbe borult a világ – Barbie (2023) kritika

A Barbie-t senkinek nem kell bemutatni. Több évtizede már, hogy kislányok ezekkel a babákkal...