hétfő, október 14, 2024

Trending

Hasonlóak

Vigyázz, kész, szörf! 2. (Surf’s Up 2: WaveMania – 2017) [Kritika]

Emlékszem közel 10 éve hatalmas pozitív élményként éltem meg a Vigyázz, kész, szörf! első részét. Nulla elvárással ültem le elé mégis végig remekül szórakoztam. Vicces, izgalmas és ötletes volt, ráadásul a tanulságot se rágta a néző szájába. És nem csak számomra volt pozitív csalódás a szörföző csőrösök kalandja, a kritikusok szerették, még Oscar-díjra is jelölték legjobb animációs film kategóriában, ellenben a kasszáknál nem teljesített túl fényesen, többek között ez lehetett az oka annak, hogy a folytatásra 10 évet kellett várnunk.

A történet szerint pár évvel az előző rész eseményi után vesszük fel a fonalat. Cody a szigeten maradt gyerekeket tanítani szörfözni. Amikor azonban felbukkan az azóta befutott cimborája Pipi Joe azon kezd el rágódni, hogy most ő is ünnepelt sztár lehetne, ha az évekkel ezelőtti nagy bajnokságon az önzetlenség helyett a trófeát választotta volna. Ezzel egy időben pedig a „Nagy Ötös” nevű extrém szörfös formáció is megérkezik a szigetre, akik Cody gyerekkori példaképei és most lehetősége nyílik rá, hogy beálljon közéjük, de ehhez barátai felett kell diadalmaskodnia és megannyi veszélyes próbát kiállnia.

Azt hiszem nem vagyok egyedül azzal, hogy ki nem állhatom, ha egy minden aspektusában működőképes első részt, egy teljen ötlettelen folytatás követ. A Vigyázz, kész, szörf! 2. erre tökéletes példa. A készítők próbálták szinte egy az egyben leutánozni az első részt, de még az sem sikerült nekik tisztességesen. Az elsőre jól működő és nem kevés pluszt adó „áldokumentarista” stílus most teljesen felesleges és beleerőszakolt a cselekmény szempontjából, a levonandó tanulság (a barátság fontosabb a hírnévnél) is megmaradt csak most nagyjából minden ötödik percben figyelmeztetnek rá minket és a szánkba rágják, ami egy idő után nem, hogy nem tanulságos, de egyenesen zavaró. Az amerikai pankrátorok (John Cena, Vince McMahon, Marc Calaway) alapján mintázott „Nagy Ötös” pedig egyáltalán nem vicces, akármennyire is erőlködnek. Egyedül a változatos tájak – hol sivatag, hol lávatenger, hol elhagyatott templom – csempésznek némi színt ebbe a fakó folytatásba.

Vigyázz, kész, szörf! 2.
Összességében
A Vigyázz, kész, szörf! 2. egyetlen mentsége az, hogy habár nálunk a mozik is műsorra tűzték, külföldön egyenesen csak DVD-re jelent meg, így pedig ha nem is bocsájtható meg minden hibája, azért elnézőbbek lehetünk a gyenge sztori és még gyengébb poénokkal szemben.
Pozitívumok
Változatos helyszínek
Negatívumok
Gyenge sztori
Gyenge poénok
45
Értékelés
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog.Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat...Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/