hétfő, április 15, 2024

Trending

Hasonlóak

Házimozi: Démonok között (The Conjuring – 2013) [Kritika]

2013-ban indult világrengető útjára az, a mostanra már kultikussá nőtt sorozat, aminek a rendezője az a James Wan volt, aki 2004-ben az ugyancsak kult státuszba emelkedett Fűrészt is dirigálta. Wan sose tagadta, hogy szereti a misztikus horrort és ért is hozzá. Elég csak az Insidious – A gonosz háza című mozijára gondolni, aminek idén már a negyedik része jött ki.

A Démonok között címéből adódóan egy démonűzős horror, ami egy paranormális esetekkel foglalkozó házaspár, Ed Warren (Patrick WilsonApró titkok, Kínzó közelség, Insidious 1-2.) és Lorraine Warren (Vera Farmiga Egek ura, Az árva, Forráskód) egyes eseteit dolgozza fel. Ez a film a Perron családról szól akik új, gótikus stílusú házba költöznek öt lánygyermekükkel. Először élvezik a hatalmas ház előnyeit, aminek közelében egy tó is megtalálható. Aztán hirtelen furcsa dolgokra lesznek figyelmesek. Elsőként szeretett kutyájuk dobja fel a tappancsát, a későbbiekben pedig a lányokkal történnek megmagyarázhatatlan dolgok. Ha ez nem lenne elég, a ház órái mindig ugyanabban az időpontban állnak meg, és Perron asszonyon is fura stigmák, sebek jelennek meg. Ez elég indok arra, hogy felkeressék a Warren házaspárt, és segítségül hívják őket. Innentől vesznek igazán izgalmas fordulatot az események. Kiderül, hogy Lorraine látja a szellemeket és a démonokat, érzi a holtak fájdalmát. Férje pedig felszentelt pap, démonűző, akinek eme adottsága nagyon is jól fog jönni a végkifejletnél.

A film cselekményének köszönhetően kapásból két történetet is megismerünk. Melyek által betekintést nyerünk Warrenék múltjába, emellett pedig felfedezhetjük velük a démoni erők szerepét is, hogy kit, és miért akarnak éppen megszállni, valamint, hogy miért száll rá a fődémon a Warren családra is. Továbbá felbukkan benne a híres Annabelle baba is, aki azóta már két saját filmen is túl van, a harmadikat pedig hamarosan forgatni kezdik. Patrick Wilson és Vera Fermiga között kiváló az összhang és iszonyat jól működik a kémia. Én simán elhinném, hogy valóban egy párt alkotnak és azt is, hogy ördögűzéssel foglalkoznak. A mellékszereplőkkel sincs gond. Mind a gyerekek, mind a Perron szülők tökéletesen és hihetően játsszák szerepüket. A látvány, a maszkok és a hidegrázós atmoszféra kellően félelmetessé és emlékezetessé teszi ezt a mozit.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés8 Votes
71
Démonok között
Összességében
James Wan ismét nagyot alkotott és sikerült egy mind anyagilag, mind szakmailag jövedelmező franchise-t felépítenie, aminek a többség nagyon örül és tűkön ülve várja, hogy milyen förtelmes lényt húz elő legközelebb a Warren házaspár esetei közül.
Pozitívumok
Hiteles színészi alakítások
Hidegrázós atmoszféra
Hibátlan díszletek és maszkok
Negatívumok
Összeségében kiszámítható
90
Értékelés
Jordáki Gábor
Jordáki Gábor
Világ életemben nagy tisztelettel és szenvedéllyel voltam a filmek iránt. Első mozis élményem a Fehér nindzsa volt. Lehettem talán 6 éves. Filmajánlók irásával 7eve foglalkozom. Komolyabban, szakmai háttérrel 4 éve . Több online filmes és életmód magazinba jelentek meg cikkeim, kritikáim. Minden műfajt szívesen nézek de a horror és a vígjáték áll az első helyen.