Almodóvar filmjében úgy hullámzik élet és halál, mint a felkorbácsolt tenger az ókori Görögország partjainál. A táj szépsége és az emberi szenvedés ellentéte görög sorstragédiákkal való összeolvasásra teszi alkalmassá, olyan intenzíven jelennek meg benne áthagyományozott, mitologikus események. A modern euro-atlanti kultúra és a régi görögök, ennek a két örökös válságban lévő kultúrának egymásba játszása történik, ettől igazán érdekes a film.
A mai Spanyolországba helyezett történet emlékező narratívával, az idősíkok változásával ábrázolja Julieta Arcos (Emma Suárez és Adriana Ugarte) életének egy hosszabb időszakát, melynek szervező ereje lányával való kapcsolata, illetve annak hiánya. Ennek rendeli alá párkapcsolatát, lakóhelyét és a jövőjét. Galícia, Madrid és Andalúzia, e három eltérő kulturális világ emblematikus szereplői jelennek meg a filmvásznon, hogy a múlt fiktív elbeszélő levélregény formában táruljon fel, és Julieta megérthesse életének ezt a különleges és fájó részét.
Ha van mondanivalója a filmnek, akkor az, hogy életünk forgatókönyvét nem mi írjuk, csak részei vagyunk valami nagyobb erőnek. Az ókori görögök óta nem sokat változott az ember, ha van még ilyen érvényes kategória. A világhoz való viszony alapvetően olyan, mint a régi görögöké, állandóan választani kell az elsődleges hajtóerők és a magasabb régióban szálló metafizikus értékek között, és ez a küzdelem maga az élet. Almodóvar filmjében kultúrtörténeti asszociációk, szimbólumok és motívumok szövevényén át vezet az út, minden halálra jut egy élet, és a körforgás soha, de soha nem ér véget.
Ha igaz, hogy a jó író mindig androgün, akkor a jó filmrendező is az. A filmben azonos súlyt kapnak a női és a férfi szereplők, sőt, a női karakterek felé billen a mérleg. A filmes alkotásokban (művészi és a mainstream együtt) túlsúlyosak a férfi problémákra épülő művek, ezért üdítő látni, hogy Amodóvar egy középkorú nő életét helyezi középpontba. A nők egymás közötti viszonya legalább annyira hangsúlyos a filmben, ha nem jobban, mint a férfiakhoz fűződő kapcsolatuk. A férfi karakterek feltűnő sajátossága, hogy hiányzik belőlük az erőszak és a hatalmi pozíció, amit a kultúrakritika általában a férfiakhoz rendel. Szelídek, archaikusak, szerethetők, ám jellemüknek nincsenek rejtett dimenziói. Leginkább Xoan-ra (Daniel Grao), Julieta fiatalkori szerelmére vonatkozik ez, de a művészettörténész Lorenzo Gentile (Darío Grandinetti) karaktere is ilyen. A nőiség és a férfiasság a művészet szimbólumain keresztül jelenik meg, a film képi kifejező eszközei a demiurgosz művészet produktumai, beszélő képek és szobrok, melyek aláfestik a filmes hangulatot.
Az egymás közötti törésvonal tematizálása érdekes módon nem anya és lánya, hanem Julieta és apja (Joaquín Notario), valamint a házvezető nő (Rossy de Palma) között a legerősebb. Julieta személyének árnyalásával adós maradt Almodóvar, a tanításhoz és a görög kultúrához való viszonyán kívül nincs megmutatva énje, nincs saját élete.
Bechdel- tesztje pozitív.
