kedd, december 3, 2024

Trending

Hasonlóak

Polkorrekt horror kevés félelemmel, rengeteg üzenettel: Kampókéz (Candyman, 2021 – Universal Pictures/Fórum Hungary) kritika

Vannak filmek, melyek azért készülnek el, hogy egy üzenetet közvetítsenek. Minden egyéb csak a küldetés beteljesítése után kerül előtérbe. A Kampókéz pontosan ezt a vonalat követi, kétes sikerrel.

A történet korántsem egyszerű. Aki nem figyel eléggé, az gyorsan belezavarodik abba, hogy miről is van szó. Ki? Mit? Mikor? Nem baj, figyelni kell, gondolja a néző, és belemarkol a pattogatott kukoricába. Egy dolog már az elején nyilvánvalóvá válik: ez a mozi fekete. Sok olyan amerikai alkotást ismerünk, melyekben a vezető szerepet (néha minden szerepet) színesbőrűek alakítanak. Számos kiemelkedően jó filmet hozhatunk fel itt példaként: Us/Mi, Get out/Tűnj el. Ez a mozi is feliratkozik a sorba, és már az első képkockákról kiderül, hogy itt nemcsak horrorról lesz szó, hanem a rasszizmusról és BLM-ről is. Azonban a két témát csak úgy lehet (érdemes) összekötni, ha azt okosan tesszük, mint a fent említett nagyágyúk.

Kampókéz
Kampókéz kezet nyújt. Kredit: © 2020 Universal Pictures and MGM Pictures. All Rights Reserved.

Hogy ez sikerült-e az alkotóknak, az bizony egy komoly kérdés. Anélkül, hogy lelepleznénk a „meglepő fordulatokat”, annyi elárulható, hogy a történet egy festőről szól és Kampókézről, aki egyébként nem is kampókéz, hanem Cukrosbácsi (Candyman, akinek kampó van a keze helyén). Ez a két szál keveredik szépen lassan össze, de sajnos ez a keveredés nem sikerül igazán. Egyre több és több lyuk tátong a történetben, melyet a rendező még csak be sem akar tömni. Vegyük például magát a rémet, aki nem rém, viszont rémként viselkedik. Miért? Ha ötször kimondják a nevét a tükörben, akkor megjelenik és vérfürdőt rendez – valószínűleg Beetlejuice barátja lehet a szörnyvilágban. De persze többen kimondják (főként fehérek), és ilyenkor jön a horror. De, mármint: miért? Talán, mert haragos. Rendben, de akkor minek van ott a festő, aki egyre mélyebben keveredik bele a történésekbe? Mindegy, gondolja a néző, akkor borzongjunk ezerrel.

Csak sajnos ez a borzongás csak nem akar bekövetkezni. Mert ez a horror nem igazán félelmetes. Láttunk mi már ennél többet is, pláne, hogy itt nem látunk senkit, főként csak hallunk és sejtünk, mintha egy tv-s verziót néznénk. Az emberek random hullanak, de az egyszeri néző nem is érti, hogy ki által, és főleg miért. Csak úgy? Vagy bosszúból? Vagy mert Kampókéz is polkorrekt? A kérdésekre persze szépen lassan választ kapunk. Egyre több és több információt csepegtetnek a szereplők a történetbe, akik ezáltal addig-addig bonyolítják a mesét, hogy már tényleg nem értjük, ki kicsoda. Vagyis értjük, de ettől viszont az az érzésünk támad, hogy mindez túl van bonyolítva, péppé van rágva, és úgy van betáplálva a szánkba.

Kampókéz
Kampókéz: Yahya Abdul-Mateen II, mint Anthony McCoy. Kredit: Parrish Lewis/© 2020 Universal Pictures and MGM Pictures. All Rights Reserved.

A színészek játszanak, de nem túl meggyőzően, a félelmetes jelenetek nem félelmetesek, a párbeszédek alföldsík egyszerűek. De nem baj. Ettől még lehet jó horror egy horror. Csakhogy még mindig nem félünk egy kicsit sem.

Sőt, ahogy halad előre a történet, egyre több rendezői fogást ismerünk fel más filmekből – felbukkan Harry Potter árnyjátéka is –, és mi egyre tisztábban látjuk, hogy ennek az egésznek a lényege az, hogy a színesbőrű élet is számít annyira, mint a fehér, és hogy ha azt nem tisztelik eléggé, akkor bizony jön majd a fekete Kampókéz, alias Cukrosbácsi, alias Beetlejuice, és jól megbüntet mindenkit. Persze még mindig úgy, hogy ne ijedjünk meg túlzottan a moziszékben ülve.

Kampókéz
Kampókéz: Tony Todd, mint Daniel Robitaille/Kampókéz. Kredit: (c) 2020 Universal Pictures and MGM. All Rights Reserved.

Hogy jó-e ez a film? Ki tudja? Az biztos, hogy torkig van tömve mondanivalóval, melynek talán áldozatul esett a műfaj, a történet, a színészek, a motívum, de lehet, hogy csak európai szemmel a felét nem értjük, és minden a helyén van, csak nekünk nem tűnik fel.

Ezt persze minden nézőnek egyedül kell eldöntenie, miután kisétált a moziból.

Varga Lóránt
Varga Lóránthttp://www.vargalorant.hu
A nevem Varga Lóránt és író vagyok. Nyomtatásban megjelent műveim mellett két éve "közösségi íróként" tevékenykedem, ami nyomon kísérhető honlapomon és Facebook oldalamon is. Kis gyerekkorom óta nézek filmeket. Ennek megfelelően mindig is közelemben maradt ez a művészeti ág. Egyetemi éveim alatt számtalan filmesztétika kurzus hallgatója voltam. Ha akarjuk, ha nem a XX. század második felétől a vizuális kutúra átvette a vezető szerepet. A tény fölött egyetlen író sem hunyhat szemet. Ennek szellemében egy általam vezetett, immár 10 éves Olvasókör is rendszeresen tárgyal filmalkotásokat. Olvasni jó. És jó filmet nézni is jó. Ez van!