2003-at írunk. Amerika Angliával karöltve akarja megtámadni Irakot annak állítólagos vegyi fegyverei miatt. Tudjuk ennek mi lett a vége. Szaddam rémuralma helyett megkaptuk az ISIS-t és a következő pillanatban már az volt hírértékű a kisembernek, hogy a fél Közel-Kelet Európába kényszerül. De mielőtt ez megtörtént volna – s ne legyenek kétségeink, az utcát elöntő háborúellenes tömegek dacára, minden fennforgás és visszhang nélkül vágta volna partiba Irakot jó pár nemzet -, Katharine (Keira Knightly – A Karib-tenger kalózai széria) húzott egy keményet. Miután kapott egy arra vonatkozó, szigorúan titkos utasítás, hogy néhány nemzetről (Angola, Bulgária, Chile) elő kéne bányászni némi szennyest, hogy megfelelően tisztelettudóan szavazzanak az Irak elleni háborúra, ő úgy dönt, hogy akkor azért ezt csak megmutizza egy pacifista barinőjének és megkéri, hogy juttassa el egy újságírónak, aki majd jól tájékoztatja a közt.
Majd aztán annyira fű alatt történnek az események, hogy három hét alatt el is jut a The Observer-hez az a papír. Nyomozás indul. Igaz, nem igaz? Leközöljük, ne közöljük? Mit mondd az MI6-es haverod és az ex-tábornok pajtid? Van valaki az NSA-tól aki ezt majd jól nem cáfolja meg? Szóval egy óvatos duhaj félnyomozás után csak megjelenik az a cikk, ami kiborítja a bilit. Katharina közben már alig él, az ideg eszi és még egy nyomozás is elindul a melóhelyén. A neheze még csak most jön.
Ez a film egy tisztességes iparos munka. Szépen hozza a politikai thrillerek kliséit. Csak sajnos ez a sztori nem elég izgalmas ahhoz, hogy a játékidő 1 óra 47 perce alatt feszes maradhasson. Igazából csak azért tapadsz képernyőre, hogy biztosan megértsd, ki melyik állami szerv titkait teregeti ki éppen. Maga a történet nem annyira izgalmas. Persze Katharina Gun-nak az volt, mivel több mint egy évig lebegtették a vádemelését. A férje letelepedési kérelmének sem tett túl jót a hazaárulással jött hírnév. Szóval a kisember megérti, milyen is megmártózni a politika mocskos, fekáliás mocsarában és ezt nekünk is szépen átcsepegteti a film. De sajnos a figyelem fenntartása a mérhetetlen mennyiségű információk nézőre hordásában ki is merül. No meg aki nem merült alá anno a 2000-es évek aktuálpitikájában, annak meglehetősen tömény lesz. Mindezek mellett, még ha önostorozó is a film, mindezt olyan angolosan, visszafogottan teszi, hogy bennem speciel csak kérdéseket hagyott. Meg a kétely keserű ízét, hogy vajon tudok-e bármit is a világunkról, de ami még fontosabb, akarok-e egyáltalán. Lehet, hogy ez volt a cél, de ezt most valószínűleg csak a jóindulatom mondatja velem.
Keira Knightly alakítása kifogástalan. Érzelmek olyan skáláját hozza, amiről nem is sejtettem, hogy benne rejlenek. A többiek mindent meg is tesznek, hogy a nézőt végig a művésznő tehetsége kösse le. Kicsit izommemóriából is tolja mindenki (Ralph Fiennes, Matt Smith, Matthew Goode) a kiosztott karakterét. Egyfajta „nem túl meggyőző ez a sztori, de performáljuk, aztán húzzunk haza” életérzés lengi át.
