Az átok háza (The Grudge – 2020) [Kritika]

Elkezdődött az idei év és mozikba került a már nagyon várt Átok című film újragondolása, amihez a horror rajongók nagy reményeket fűztek. De Jeff Buhler forgatókönyvíró újra eljött és pusztított dilettantizmusával. Nem elég, hogy tavaly két filmmel (Kedvencek temetője, A csodagyerek) támadott – az alapanyag miatt a Kedvencek temetője nem lett rossz – de idén évkezdés gyanánt tovább kísért és brutális szellemi kútfő mérgezést hajt végre hozzá nem értése révén, Az átok háza című remake-kel.


Muldoon nyomozó (Andrea Riseborough) és társa Goodman nyomozó (Demián Bichir) egy rejtélyes ügyben nyomoznak, amely megegyezik egy évekkel korábbi bűntény helyszínével. Minden nyom a Landers házhoz vezet, amiről úgy hírlik, hogy negatív erők lakják. Ahogy Muldoon egyre jobban beleássa magát az esetbe, úgy kezd el felborulni az addigi élete és hitvilága. A kérdés pedig adott: vajon képes lesz-e legyőzni az őt hatalmába kerítő gonosz erőt vagy ő is úgy végzi majd, mint megannyi áldozata?

A történet vázlata alapján mindenki azt gondolhatja, hogy ez egy sokrétű, többletjelentéssel rendelkező, nyomasztó horrorfilm lett. Ezekből csak az atmoszférát meg magát a műfajt sikerült abszolválni, azonban a sztori halál gyenge lett. Buhler nem hazudtolta meg magát és a már jól felismerhető kézjegyeit tette le az alkotásra. Nem fogunk meglepődni semmin, hiszen már a legelején a szánkba rágja, hogy az átkot nem lehet elpusztítani, sem elmenekülni előle, így máris adott a végkifejlet és mindezt az első négy perc után. Persze cinkostársa is akadt ez esetben “kedvenc“ forgatókönyvírónknak, hiszen a film rendezője Nicolas Pesce (Anyám szeme, Piercing) is besegített az írói folyamatokba. Pesce stílusában egyébként lenne bőven potenciál, de nagyon érződik rajta, hogy kezdő.

Az viszont egyértelműen látszik, hogy ért a hangulat teremtéshez, mert ha valami nagy erőssége ennek az alkotásnak az az atmoszféra, ami messzemenően nyomasztó és depresszív, ami egy ilyen sztorihoz elengedhetetlen. Ugyanakkor az is szemet szúr, hogy nem igazán érzi, hogyan kell hatásos jumpscarekkel operálni, mert mindegyik egytől egyig kiszámítható és rossz ütemben tálalt, valamint a kontinuitásra sem ártott volna odafigyelni, hiszen van nem egy jelenet, ahol kilóg a lóláb. Továbbá a folyamatos ide-oda ugrálás az időben is megzavarja és kizökkenti az embert, ezen pedig az sem segít, hogy semmilyen támpontot nem kapunk, hogy agyunk érdemben feltudja dolgozni a random és olykor indokolatlan csapongást a szálak között.

A rendező úr a színészvezetésben sem vall kudarcot, de érződik rajta, hogy biztonsági játékot játszik, mert látszik a szereplőkön, hogy nagyon szoros volt az a bizonyos gyeplő és nem igazán tudtak kibontakozni. Ettől függetlenül a színészek teljesítményére egy rossz szavunk nem lehet. Hiteles, megtört karaktereket láthatunk, de mégsem kiemelkedő igazán egyikük sem. Az elvárásoknak megfelelően elvégezték a rájuk bízott feladatot és köszönték szépen távoztak a jól megérdemelt jutalommal. Egy szó, mint száz, Az átok háza, ugyan nem lett olyan szinten gyalázatos remake, mint mondjuk a tavalyi Fekete karácsony, de bőven akadnak hibái, ami miatt sajnálatos módon a szürke középszerből nem tud kilépni. Buhler dilettantizmusa és Pesce lelkes amatőrizmusa átszivárog az egész filmen és pont, emiatt vérzik el az alkotás, hiszen érződik rajta a gagyisztika esszenciája. De talán pont emiatt fogják szeretni, mert az egész mű, olyan mintha egy tizenhat éves horror rajongó kamasz által készített fan fiction-ből készülvolna.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés4 Votes
62


 

Az átok háza
Összességében
Az átok házának nem sikerült beváltania a hozzáfűzött reményeket, viszont sikerült negatív mércét beállítania az idei évi horror termésre nézve.
Pozitívumok
Korrekt színészi játék
Kellően nyomasztó atmoszféra
Negatívumok
Gyenge, csapongó történet
Kontinuitási problémák
Elbaltázott, ütemtelem jumpscare-ek
45
Értékelés

Friss

Szabó János emlék fragmentumai

Szabó János 1967-ben fejezte be tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Barcsay Jenőtől, Konecsni Györgytől,...

Mindenki odavan a Top Gun: Maverickért

A cannes-i fesztiválon ötperces álló ovációval ünnepelték Tom Cruise új szuperprodukcióját, a Top Gun: Mavericket, a sztár pedig...

Viking dráma a javából: Az Északi kritika (The Northman – 2022)

Robert Eggers már első mozijával feltette magát a filmezés térképére. A 2015-ös A Boszorkány...

Az utolsó Halloween-filmen, lehet, csodálkozni fognak a rajongók

Lehet, hogy Stephen King is bele fog kavarni az utolsó Halloween-filmbe, ezzel még kegyetlenebb véget...
Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.

Hasonlóak

Viking dráma a javából: Az Északi kritika (The Northman – 2022)

Robert Eggers már első mozijával feltette magát a filmezés térképére. A 2015-ös A Boszorkány...

Nincs ki a négy kereke, de nem baj: Álom két keréken (Along for the ride, 2022 – Netflix) kritika

Ismét egy fiatalokról szóló, klasszikus történettel állt elő a Netflix, hogy megpróbálja kielégíteni egyre...

Multiverzumos túra Dokival: Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness – 2022) kritika

A Marvel legújabb fázisának célja egyértelmű az Endgame óta. Bevezetni a nézőket a Multiverzumba...