kedd, december 5, 2023

Idegtépően izgalmas a Hang nélkül 2 első előzetese

A Hang nélkül folytatásának elkészülte talán senkit sem lepett meg, ugyanis a 2018-as év egyik legnagyobb sikeréről volt szó. A 17 millió dollárból készült különleges horror film 50 millióval nyitott Amerikában, ami után a Paramount azonnal zöld utat adott a folytatásnak. És milyen jól tették, hiszen világszinten 333 millió dolláros jövedelemre tett szert a film, emellett pedig még a kritikusok is ódákat zengtek róla. A rendezői feladatokat ezúttal is John Krasinski vállalta magára, főszereplőként pedig Emily Blunt-ot láthatjuk viszont, amint gyerekeivel próbál éltben maradni egy hangra érzékeny lények által uralt világban. Egy korábbi 20 másodperces ízelítő után pedig ma végre befutott az első teljes értékű előzetes is!

Férje elvesztését követően Evelyn Abbottra minden korábbinál nagyobb felelősség hárul, hogy megóvja gyermekei életét egy olyan világban, ahol a némaság az életbenmaradás kulcsa.

Friss

Diószegi Vilmos fotói a Néprajzi Múzeumban

Sokan tanulmányozták és tanulmányozzák ma is a régi magyarok hitvilágát. Ezek egyike Diószegi Vilmos...

Star Wars: Egy még újabb történet

Ahsoka Tano, Plo Koon, Darth Plagueis, Darth Bane, Kylo Ren, Cad Bane, Trilla Suduri,...

Harc a fronton és a hálószobában: Napóleon (Napoleon, 2023) kritika

Ridley Scott a korához képest igen termékeny rendezőnek számít Hollywoodban. A múltban több, ikonikus...

A legkeményebb pap – A pápa ördögűzője (The Pope’s Exorcist – HBO Max – 2023) kritika

A pápa ördögűzője, annak a Gabriel Amorth atyának az életútjából merített inspirációt, aki a...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Felejtsd el a vágyaidat, mert Így vagy tökéletes

Nem kell hibátlannak lenni, az elérhetetlen álmokat hajszolni, mert már most is a helyeden...

Breaking: Megérkezett az Eternals első kedvcsinálója!

Elérkezett a pillanat, hogy hosszas várakozás után a Marvel-moziverzum rajongói végre egy kis ízelítőt...

Megérkezett a Space Jam Új kezdet szinkronos előzetese

LeBron James, a Bolondos dallamok sztárjai és egy intergalaktikus kosármeccs – minden, ami egy...