Legyünk őszinték, a Godzilla vs. Kongról kritikát írni egy kicsit olyan, mintha valakinek színházkritikusi minőségben kéne beszámolnia egy amatőr iskolai színjátszó kör Betlehem-játékáról, ahol a 15 éves, műszakálas József és a szigorúan műanyagbaba kis Jézustól kéne meghatódnunk. Komolytalan feladat.
A Godzilla vs. Kong valójában nem film. Mire épül az egész koncepció? Valljuk be: szeretnénk látni ezt a két stílustalan, drabális monstrumot egy összecsapás erejéig egy városban, ahol darabokra zúzzák egymást és a felhőkarcolókat. Ez a történet váza. Ez lett a kreatív értekezleten bedobva, hogy srácok, ez a megoldandó feladat és e köré várnánk egy veretes, mélyen szántó történetet. Nagy eséllyel a Thomas Vinterbergre jellemző forgatókönyvírói finomságok élből kihullottak a főszereplők kötöttsége miatt, és maradt egy papírvékonyságú történet, ami az eddigi univerzumba is nehezen illeszkedik. Hiszen ez a történet Godzilla személyiségét újraformálja. Igen, van Godzillának, ennek az 50 emelet magas sárkánygyíknak jelleme, legalábbis eddig volt. Ezt próbálták két rész erejéig ránk erőltetni, hogy Godzilla egyfajta buddhai karakter, aki mérlegel és mindig egy tévedhetetlen erkölcsi iránytű szerint cselekszik és valójában az emberiség egyfajta védőszentje.
Tudom, hogy vannak valódi védőszentek, például Szent Kristóf a hajósok és utasaik védőszentje, vagy Szent Lúcia, a szembetegek védőszentje, sőt van külön a magyar polgárőröknek is védőszentje Szent László személyében (már ha hihetünk az internetnek), de Szent Godzilla jó eséllyel nem lesz az agyontaposott, porrázúzott irodaházi dolgozók védőszentje, az biztos. Ő inkább az emberiség eléggé túlméretezett őrangyala, aki sok hasznot hajt, mert meggátolja a katasztrófákat, de ez jár némi véráldozattal, főleg az irodaház dolgozói sínylik meg Godzilla bevetéseit. Eddig ezt tanultuk meg. Szent Godzilla mindig okkal jön és segít. Most viszont kicsit megismerhetjük a sötét énjét, vagy hát, mintha ok nélkül támadná meg a történet elején Hongkongot. (Amit ki más védhetne meg, mint Kong. Kicsit olyan, mintha Hamburgot egy hamburger védhetné csak meg.) Viszont aki járatos ebben a mélyen barázdált mitológiában, már sejtheti, hogy mint mindig, Godzilla a szent, akinem önös, gőgös érdekből cselekszik.
A történet másik szálán a szupermarket méretű terráriumban tárolt Kongot ismerhetjük meg, aki nehezen tűri az éhezők viadalát idéző díszletek közötti életet. Mivel Godzilla megtámadta az emberiséget, az egyetlen lény, aki felveheti vele a küzdelmet, az nem más, mint KING KONG. Készen is van az alaptörténet. Azonban, hogy némi izgalom legyen az egyszerű filmnézőnek, mindezt megfűszerezik azzal, hogy Kongnak fel kell készülnie az ütközetre és el kell jutnia a Föld középpontjába, a régi otthonába. Tehát kapunk egy végletekig leegyszerűsített, Verne Gyula-szerű élményt a Föld középpontja felé, csak most a kalauz nem Verne Gyula lesz, hanem King Kong, lássuk be egy klasszis különbség van Kong javára. Tehát adott egy technohalandzsa, amire építve a Föld középpontjába kell jutnia Kongnak, hogy ott felvehesse Godzillával a kapcsolatot, de közben a gonosz, emberi kutatócsapat kihasználja a naiv King Kongot, hogy eljuthassanak a végtelen energiáért, de KÖNYÖRGÖM! Kit érdekel? CSAPJANAK MÁR ÖSSZE! Ezt érzed a film közben, hogy oké, rendben, haladjunk, jöjjön a BUNYÓ!
Még egy teljesen érdektelen szálon visszahozzák a második részben megismert Madison Russellt (Millie Bobby Brown – Stranger Things), aki kiegészülve a túlsúlyos, de humoros sráccal a suliból Josh Valentinenal (Julian Dennison – Deadpool 2), és az összeesküvés elméletekbe teljesen becsavarodott Barne Hayes-szel három fős alakulatként igyekszik megbuktatni a gonosz Apex céget és vezetőjét (segítve Godzillát, mert ők tudják, hogy Godzilla Jó, és most is jót akar). Fantáziátlan, sótlan, erőltetett humorbonbonok, viccesnek szánt beszólások és végtelen szellemtelenség vár minket ezen a fronton a filmben.
Kong segítői között a legjobb karakter a néma kislány volt, aki a jelbeszéddel képes Konggal kommunikálni, aminek annyi valós alapja van, hogy pár majmot meg tudtak tanítani a jelbeszédre valamilyen formában. A film Kong edukációjával nem foglalkozik, ők rögtön képesek egymással kommunikálni, de tényleg, a legértékelhetőbb momentumok a kislány játékához köthetőek.
Viszont ha ez a film nem a történetről szól, hanem az összecsapásról, amiből összesen kettőt kapunk, kérdezheti az olvasó, hogy az legalább jó lett? Hát, mit mondjon az ember. Lehet, hogy ez mozivásznon látványosabb, de ilyen streamingkörülmények között jelentősen veszít a látványból, ez tagadhatatlan. Ledőlnek a házak, több minden látszik az ütközetből, nem esik az eső, nem villámlik, nincsen porfelhő, nem Godzilla (a szent) lábujjai között autóval menekülő emberekért kell izguljunk. Ebben határozottan jobb, mint az elődje. Azonban az egész harcnak szerintem nem volt tömege, az ütéseknek valahogyan nem volt súlya. Olyan volt, mintha egy japánfalakból felhúzott makettvárosban küzdöttek volna. Nem éreztem a házak tömegét. A mozgáskultúrája ezeknek a monstrumoknak nem kifinomult, nyilván a méretekből is adódik, ezért nekem inkább komikusnak hat ez a harc, de van, aki meg imádja ezt.
Lehet, ha ez a projekt erre az ütközetre épül és készül ebből egy 25 perces kisfilm, bővel elég lett volna a rajongóknak, de köré építeni ezt a filmnek látszó tákolmányt felesleges volt. A történet legvége tartogat egy eddig titkolt főellenfelet, amit jól elrejtettek, de semmi olyat nem láthattunk, ami eddig ne lett volna nagyvásznon. Összességében a Godzilla vs. Kong egy rétegnek szól, az a réteg imádni fogja, de mint film egy értékelhetetlen vásári cirkuszi mutatvány. Aki imádja ezt a zsánert, annak tetszeni fog, de a jelenleg 7 fölötti értékelése IMDb-n inkább a vicc tartományba sorolandó. Nem ajánlom különösebben! A Godzilla vs. Kong maximálisan kimeríti az ipari hulladék látványfilm kategóriáját, nem követel semmilyen intellektuális energiát az elfogyasztása, nem nyújt semmivel nagyobb élményt, mint egy nem létező lényekkel meganimált pankráció.
