A kritikusoknál csúfos kudarc lett az Életem nyara, a közönség valamivel elnézőbb

Senki sem várta, hogy ez a film váltja majd meg a világot, de a Netflix újdonságának fogadtatása még így is igen kellemetlen.

Nem is olyan rég mi is beszámoltunk arról egy kritikában, hogy finoman szólva sem lett jó film az Életem nyara, a Netflix friss tinimusicalje. Nos, úgy néz ki, Roman White rendezését – melyben a problémákkal küzdő fiatal főszereplő, Will Hawkins, egy keresztény nyári táborban talál rá mentorára, a szerelemre és önmagára is – nem csak mi találtuk meglehetősen rossznak.

A kritikákat összesítő metacritic.com weboldalon ugyanis, a hét beérkezett értékelés alapján csupán 31 ponton áll a film a maximális 100-ból, ami igen harmatos teljesítmények mondható. Ráadásul még azt sem állíthatjuk, hogy az Életem nyara legalább megosztó lenne, hiszen még a legvajszívűbb kritikusok sem adtak 50 pontnál többet az alkotásra.

A közönség köreiben valamivel azért jobb a helyzet. Az IMDB internetes filmadatbázison 1467 felhasználó átlagosan 5,6-osra értékelte a filmet a lehetséges 10-ből. Ez sem egy túl magas pontszám, de minden esetre azt azért megmutatja, hogy végül is az Életem nyarának is van egy közönsége. Ezzel pedig nincs semmi baj.

Friss

Egy igazi Netflix romantika, sorozat formában – Puszi: Kitty 1. évad (XO, Kitty – 2023, Netflix) kritika

Az igazi Netflix romantika már-már saját fogalommá nőtte ki magát az évek alatt a...

Kurosawa és társai: A 20 legjobb szamurájfilm, amit muszáj megnézni legalább egyszer

A japán történelem mindig is lenyűgözött. Mondhatni abba a korosztályba tartozom, akiknek gyerekként a...

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...
Gulácsi Bence
Gulácsi Bence
Üdv, Bence vagyok. A Pázmány végzős Filmelmélet és filmtörténet szakos hallgatója. Tizenöt éves korom körül határoztam el, hogy filmkritikus leszek. Azóta aktívan művelem magam, olvasok és írok a témában. Igyekszem átlátni, alaposan megvizsgálni és megérteni mind filmeket, mind a mozi világát.

Hasonlóak

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...

A Transformers: A fenevadak kora az újrakezdést jegyében készült

Az új, hetedik Transformers-film minden bizonnyal figyelmen kívül hagyja azt az előző öt Transformers-produkciót, amelyet Michael...

Vérszemet kapott Nicolas Cage, saját Drakula-filmet akar

Hamarosan Drakula grófként láthatjuk Nicolas Cage-et a Renfield című vidám thrillerben, amelyben a címszereplő (Nicholas Hoult), aki a...