7 C
Budapest
szombat, október 24, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Kritikák Csuklyások: BlacKkKlansman (BlacKkKlansman - 2018)

Csuklyások: BlacKkKlansman (BlacKkKlansman – 2018) [Kritika]

A cikk megírásában közreműködött Rudas Éva.

A rasszizmus, vagy általánosságban véve a diszkrimináció sokak számára egy távoli fogalom: időben és térben egyaránt. Mintha minden annyira régen, vagy annyira távol történne.Mintha történelemkönyvekben, vagy távoli országok híradóiban olvasnánk, hallanánk csak arról, hogy emberek más embereket bántottak bőrszínük, származásuk, nemük vagy nemi identitásuk miatt. Rosa Parks esete az átlag amerikai polgárnak talán olyannyira megfoghatatlan történelmi esemény, mint számunkra Adolf Hitler és a holokauszt. Aztán az ember körbenéz, és rájön, hogy alig változott valami, hogy a mentalitás vadul él sokakban: és a Csuklyások – BlacKkKlansman hiába játszódik a múltban, félelmetesen aktuális képet fest a mai valóságról. (Leonidas)

Ron Stallworth az első fekete rendőrként csatlakozik Colorado Springs kapitánysághoz – egész életében zsaru akart lenni, és úgy véli, belülről küzdhet az intézményesült rasszizmus ellen. Nagy ügye azonban váratlan módon ölt alakot: kiszúr egy újságban egy toborzó apróhirdetést a Ku Klux Klantól, majd félig komolytalanul betelefonál, a klán eszméivel azonosuló személynek adva ki magát. A kapcsolattartó azonban teljes mértékben beveszi, és meghívja egy személyes találkozóra. Ron egy fehér zsidó kollégáját, Philip Zimmermant küldi maga helyett, és a duó egy emlékezetes, humorral, könnyekkel és kőkemény társadalomkritikával teli helyzetbe keveredik, amely összemossa a valós történések és a fikció közötti határokat. (Leonidas)

A két főszereplő ambivalens helyzetbe kerül, hiszen meg kell játszaniuk a rasszista, antiszemita, a fehér felsőbbrendűségben hívőt, így imitálva a saját kisebbségi csoportjukkal szembeni gyűlöletet. Miközben ők belső harcot vívnak, megismerhetjük a másik oldalt is: a klán tagjai őszintén meg vannak győződve saját nézeteik tisztaságáról. A buzgó hit olykor intim környezetben is megmutatkozik – ábrázolva, hogy az elvek nem csupán a gyűléseken, hanem gyakran a hálószobában is erőre kapnak. (Éva)

A Ront alakító John David Washington, valamint a Philipet életre keltő Adam Driver kimagasló játéka mellett a többi karaktert is fantasztikusan, sokszor gyomorforgató hitelességgel adják át a színészek. Spike Lee rendező stabil kézzel, határozottan – bár néhol kissé elnyújtva – adja át hidegrázóan releváns és aktuális üzenetét, odafigyelve arra is, hogy az akkor – és ma – is rengeteg embert átható gyűlölet állandóan jelen van, és nem csak adott pillanatokban tör fel. (Leonidas)

Jól ábrázolja a film, hogy mekkora befolyása van az emberekre és különböző társadalmi csoportokra, ha bizonyos történelmi eseményeket és eszméket egy bizonyos narratívában adnak át: így lehet, hogy egyesek őszintén hisznek a fajgyűlölet és népirtás helyességében. Ezt jelzi a filmben párhuzamosan futó két jelenet is, mikor egy esemény két teljesen ellentétes interpretációját láthatjuk. (Éva)

A Csuklyások – BlacKkKlansmen párhuzamosan dolgozza fel a feketék elleni rasszizmus és az antiszemitizmus negativitását az egyre erősödő feminizmus és a fekete azonosságtudat pozitív mivoltával, egyszerre demonstrálva korabeli jelentőségüket és reflektálva jelenlegi feltörésükkel. Sajátos hangsúlyt kap W. E. B. Du Bois amerikai szociológus elmélete a „kettős tudatról”: az, hogy milyen egy társadalom elnyomott csoportjának tagjaként önmagát látni, mint elnyomott tag, de közben úgy is érzékelni, mintha az elnyomó rendszer része lenne. (Leonidas)

Az erősödő feminizmust képviseli a határozott, politikában és közügyekben aktív Patrice (Laura Harrier), aki nőként az egyetemi afro-amerikai diákszövetség elnöke. Vele ellenpontban megjelenik a KuKluxKlan tagjának felesége, aki a szeretetet és gondoskodást képviseli a házban, ám elvárás felé, hogy a közügyekbe már ne szóljon bele, és gondolkodás nélkül támogassa férjét. Érzékletesen világít rá a kettős mércére, hogy míg az afro-amerikai nőt következmények nélkül fogdoshatja, zaklathatja a fehér rendőr, addig a fehér nő simán megúszhat egy bűntettet, ha egy afro-amerikai férfit erőszakkal vádol.

A film drasztikusan mutat rá – ironikusan építve a blaxploitation műfaj képi és zenei hagyatékára is –, hogy bár a film a ’70-es években játszódik, a benne megjelenő fajgyűlölet a mai napig hihetetlenül jelen van. Körbevesz minket, a világ bármely pontján is éljünk. Hiszen a „többség” mindig tud találni egy olyan kisebbségi csoportot, aminél felsőbbrendűnek érezheti magát, s kényszert érez rá, hogy hatalmát fitogtassa, akár erőszakkal eltaposva egy csoportot annak fajára, nemére, nemi identitására, etnikumára vagy vallására hivatkozva. A téma aktualitását mi sem jelzi jobban, mint hogy világszerte hatalmi pozícióban vannak ilyen nézeteket valló egyének. Így nem is csoda, hogy például a charlottesville-i tragédiához hasonlók megtörténhetnek – és míg a szélsőségesen radikális csoportok működhetnek, a gyűlölet pedig sokak lételeme, meg is fog történni. (Éva)

[letsreviewuserrating postid=”11464″ id=”4481″ title=”Neked mennyire tetszett a film?” content_title=”Olvasói értékelés” image=”11506″ format=”1″ design=”1″ score_box=”off” skin=”2″][/letsreviewuserrating]

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

KI NE HAGYD!