Ez az alkotás, annak a Park Chan-wooknak a legújabb műve, akinek az életművében már olyan legendás filmek szerepelnek, mint az Oldboy vagy a Szobalány. Mindezek mellett pedig fontos kiemelni, hogy a rendező az életművében nagyon sokszor közelíti meg azt a kérdést, hogy létezik-e egyáltalán káros vagy rossz fajta szerelem? Mindez pedig egy megválaszolhatatlan teoretikus kérdés. Ebből kifolyólag sem mi nézők, sem a művész nem fogja tudni megtalálni a választ rá, és ez nem is tisztünk. Ez egy olyan dolog, amivel példának okáért ebben az alkotásban is a karaktereknek kell megküzdeniük. Nézzük tehát, hogy hogyan befolyásolta ez a sztorit.
Történetünk szerint főszereplőnk Hae-jun (Park Hae-il), egy nagyvárosi nyomozó, aki ideje nagyrészét munkájából kifolyólag a vidéken élő és dolgozó feleségétől távol tölti. Hae-jun a lezáratlan ügyei miatt álmatlanságban szenved, és az emiatt ébren töltött órákat a munkája mellett többnyire megfigyeléssel tölti. Viszont a főkonfliktus, akkor kezd kibontakozni, amikor egy gazdag hegymászó lezuhan egy szikláról és meghal. Ezt az ügyet pedig Hae-jun kapja, és egyre közelebb kerül a halott férfi özvegyéhez és az egész élete fenekestül felfordul.
Itt emelném ki, hogy szakmailag ez a mű a rendező életművének talán legkiforrottabb darabja. Közel tökéletes alkotás. Bár nem a legegyedibb műve Parknak, de a forgatókönyv nem képes hibázni. Azt le kell fektetni, hogy ez az alkotás Park eddigi legkonvencionálisabb darabja, ami a krimi zsánerének minden jellegzeteségét felmutatja, köztük például a már sokszor látott fordulatokat is. Viszont teszi ezt igazán kivételes és minden pillanatban megkapó metaforikus líraisággal, miközben a legdurvább tabukat döntögeti le. Így tehát a rendező a kiszámítható cselekmény ellenére is a fókuszált rendezéssel, és a remek karaktereivel könnyedén tölti meg a művét kellő feszültséggel, hogy az ne váljon egy monoton, száraz és túlnyújtott masszává. Mindeközben pedig a líraiság segítségével érzékien beszél egy tragikus, drámai és eleve halálra ítélt szerelemről. Érezhetjük az egész film alatt, ahogy az elkerülhetetlen vég ott lebeg a karakterek feje fölött, mintha csak Damoklész kardja lenne. Néhol hiányzik belőle a kivételes eredetiség, de mindezt a rendező látványban pótolja, mert ez a mű vizualitásával is kiemelkedik az átlagból. Hiszen még az unalmas és vontatott megfigyeléseket is képes érzelmekkel feltölteni, amiben nagy segítségére vannak az egyedi perspektívák és a jól kiválasztott fókuszok is, mert így könnyen tudja a karaktereinek a komplex érzelmeit kommunikálni a néző felé.
A titokzatos nő Park Chan-wook életművének az egyik ékköve, és ezzel együtt szakmailag 2022 egyik, hanem a legjobb filmje. Egy igazán meditatív, és megterhelő alkotás, ami a krimi zsánerén belül csavarosan és lenyűgöző érzéki líraisággal beszél egy halálra ítélt bűnben kovácsolódott szerelemről, szinte már úgy, mintha maga a film is egy megelevenedett költemény lenne. Mindez egy olyan művet eredményez, ami türelmet és teljes odaadást követel a nézőtől, de ha ezt biztosítja az ember neki, akkor egy felejthetetlen és végtelenül elgondolkodtató élménnyel lesz gazdagabb. Ilyennel pedig nem minden nap találkozhatunk a mozivásznon.
