Elizabeth Banks-et színészként számtalan filmben láthattuk már, többek között az Éhezők viadalában, vagy éppen a Power Rangers főgonoszaként. Rendezőként ez a második filmje a Tökéletes hang 2 után. Charlie csapatába ezúttal Kristen Stewart (Alkonyat-filmek), Naomi Scott (szintén a Power Rangers-ből lehet ismerős) és Ella Balinska került. Utóbbinak ez az első nagyobb filmes szerepe. A sztori szélesebbé vált a Diaz-Liu-Barrymore film óta, ugyanis Charlie ügynöksége már az egész világra kiterjed. Az aktuális és lassan formálódó hármasnak ezúttal pedig egy semmiből energiát csináló szupermasinát kell megszereznie a rosszfiúktól, ami könnyen fegyverré alakítható és nyom nélkül bárki megölhető a segítségével. De ez mindegy is. A Charlie angyalai erőssége nem a cselekmény. Az angyalok üldözik a gonoszokat, akik valahogy mindig túljárnak az eszükön, amíg rá nem jönnek, hogy árulással van dolguk és megmentik a világot. A filmben minden férfiről kiderül, hogy csak a pénz érdekli, hímsoviniszta és embereket gyilkol. Na jó, túloztam, egy kivétel van, lehet tippelni ki az.
A Charlie angyalairól mindjárt az első jelenetben kiderül, hogy a szexi kémnők szexualitásukat használva távolítják el a gonosz férfiakat a porondról. Az LMBTQ reprezentáció és feminista színezetű akciófilm ezzel éppen azzá válik, ami ellen „küzdeni” akar. A moziba beülők két órán át nézegethetik az aktuális miniszoknyás lányokat, akik szexi pózokban likvidálják az egytől egyig romlott férfiakat. Jelzés értékű, hogy a – különben remek jelmezt kapó – bérgyilkos egyetlen szót szól a film alatt: „ribanc!”. Banks filmje a férfiuralom ellen kíván fellépni, de ugyanazokat a külső jegyeket hordja magán, ami miatt kritika éri Hollywoodot feminista nézőpontból. Egy idő után nagyon kínossá válik, hogy kifejezett gender háború zajlik a filmvásznon. A film végi leszámolásjelenet jól példázza az egész film szellemiségét. A teremben álló összes férfi elájul a hiperkütyü miatt, amit a mögöttük álló nők illesztettek a nyakukra. A nők állva maradnak, a férfiak pedig a lábaiknál hevernek. Félreértés ne essék, nem a feminista mozgalmak aktuális hullámát szeretném bántani a kritikával, hanem éppen annak félreértelmezését.
Mindezen felül a Charlie angyalai elég lapos. Az árulás szerves részét képezi a cselekménynek olyannyira, hogy többször történik meg, mint amit egy ember fel tud fogni. Aki először jófejnek tűnik, arról elkezdjük sejteni, hogy rosszban sántikál, de végül kiderül, hogy ő mindvégig a jó oldalon állt és vice versa. Egy idő után elveszítjük a fonalat, mert konkrétan sorban kiderül mindenkiről, hogy nem az, akinek először hittük. Az akciójelenetek meg egymás után történnek különösebb tét nélkül. Tény, hogy van egy-két emlékezetesebb közel harci jelenet (például a hamburgi kávézós koreográfia), de összességében csak elmúlik az összecsapás.
A színészek nagyrészt hozzák a formájukat, de ők sem kiemelkedők. Egyedül talán Patrick Stewarton látszik, hogy élvezte a szerepet. Nem megy olyan mélységekbe, mint amire képes lenne, de a szerep nem is adott erre lehetőséget. Mégis ő egy kicsit szórakoztatóbb, mint a többiek. Aki viszont egészen kiváló volt, az Kristen Stewart. Az Alkonyat Belláját már jócskán maga mögött hagyta, rendkívül szórakoztató ebben a szerepben is. Igazán játékosan kelti életre a félig-meddig biszexuális angyal karakterét. Az megint csak nem az ő hibája, hogy ezt is csupán sejtjük, annyira nem bátor a film, hogy ki is mondja. A többi szereplő pedig egyszerűen elmúlik, mint a cselekmény. Nem zavarnak sok vizet, de alapvetően nincs velük baj. A legtöbb karakterre érvényes 180 fokos fordulat után pedig ugyanazt csinálja, mint előtte, csak ellenkező előjellel. Elizabeth Banks filmje azért nem felejti el az előző Charlie angyalai verziókat sem, sőt valahogy azoknak folytatásaként tekint magára. Utalások történnek a már említett kétezres évek eleji filmekre, sőt a hetvenes évek végi sorozatra is. Utóbbi sztárja, Jaclyn Smith cameozik is a filmben. Az ilyen kisebb utalások és poénok miatt érdemes lehet a stáblistát is végig ülni.
