Ki ne olvasta vagy látta volna legalább egyszer a Micimackót. Ez a regény és később a rajzfilmek nem véletlenül lettek klasszikusak, hiszen komolyabb a hangvétele a vetélytársaihoz képest, mégis gyerekeknek szól. Éppen, ezért a felnőttek is élvezhették a gyermekeikkel együtt. Jelen írásom tárgya a Barátom, Róbert Gida, viszont még komolyabb lett és leginkább a felnőtt korosztályhoz szól.
A történet szerint Róbert Gida (Ewan McGregor) már felnőtt és családja van. Azért, hogy családjának mindent megadjon a munkájába temetkezik, de időközben teljesen elhanyagolja őket. A főnöke Winslow úr (Mark Gatiss) egyik nap bejelenti, hogy hétvégén be kell mennie dolgozni pont, amikor a családjával utazna vidékre. Felesége Evelyn (Hayley Atwell) és kislánya Madeline (Bronte Carmichael) nélküle utaznak le a házba, ahol Róbert Gida felnőtt. Ekkor tűnik fel váratlanul a színen régi jó barátja Micimackó, hogy visszaterelje őt a helyes útra.
A film remekül mutatja be a kapitalizmus család romboló hatását és ezáltal nem is lehetne időszerűbb. Tökéletesen ábrázolja mind az időnket és energiánkat kizsákmányoló felsőveztőket, mind pedig a munkában való túlhajszoltságot. Ez már nem az a Róbert Gida, akit a klasszikus művekben megismerhettünk, ez a férfi egy meggyötört, megfáradt, morózus ember, aki már mosolyogni is elfelejtett. Éppen, ezért ez a sztori inkább felnőtteknek készült sem, mint gyerekeknek, ami egy Micimackó történet esetében meglepően hat.
A forgatókönyv jól van megírva, bár nagyon kiszámítható. A színészek egytől egyig remek alakítással örvendeztetnek meg minket. Ewan McGregor, mint a címszereplő nagyon jól teljesít, de Hayley Atwell sem marad el sokkal mögötte. Róbert Gida szerepe nagyon hálás, hiszen nagyon széles érzelmi skálán mozog a karakter. Atwell pedig jól szállítja az aggódó feleség karakterét, aki tisztaszívéből szereti hősünket. Ami igazán meglepett, hogy a gyerekszínészek is nagyon jók legfőképpen a fiatal Róbert Gidát játszó, Orton O’Briant emelném ki, akire érdemes lesz majd a jövőben odafigyelni. Annyira természetesen játszik, ilyen fiatalon, hogy öröm nézni.
A Százholdas Pagony sajnos nem szerepel sokat, de amikor igen, akkor az embert elfogja a nosztalgia érzése. Ebben pedig a gyönyörű fényképezés és a fantasztikus filmzene is segít. A Micimackóból is felcsendül jó pár ismert dallam, történés és dialógus így fokozva nosztalgikus hangulatot. Minden pagony lakó feltűnik, aki csak számít: Micimackó, Füles, Tigris, Nyuszi, Zsebibaba, Kanga, Malacka és Bagoly is. Mindezt olyan technikai bravúrral, mintha ténylegesen plüss figurák járkálnának fel és alá, a legapróbb résszletekig kidolgozva. A szinkron is kiválóan sikerült, ez köszönhető annak, hogy Micimackó szinkron hangja ismételten Mikó István volt, aki Bács Ferenctől még Tigris hangját is átvette.
Minden apró hibája ellenére úgy gondolom, hogy ez a film lehet a nyár legnagyobb meglepetése. Minden meg van benne, ahhoz, hogy olyan klasszikussá váljon, mint Milne regénye és az abból készült adaptációk. Ez egy olyan folytatás azonban, ami szeretne többet is adni a kisgyermekek szórakoztatásánál és egyfajta tanmeseként szeretne szolgálni a felnőtteknek, ebben a mai rohanó világban. Biztos vagyok benne, hogy aki szerette a Micimackót az ezt a filmet is szeretni fogja. Igazi nosztalgia bomba!
