kedd, április 16, 2024

Trending

Hasonlóak

Oldboy (Oldeuboi, 2003): Filmkritika

Ha őszinték szeretnénk lenni, akkor bátran kijelenthetjük, hogy az ázsiai filmek nem feltétlenül az európai szájíznek megfelelően vannak kikeverve. Ezeknek a moziknak megvan a sajátos stílusa, narratívája, és bizony, akik nincsenek hozzászokva ehhez, azoknak simán megfeküdheti a gyomrát egy-egy alkotás, gondoljunk csak a különböző harcművészeti filmekre, melyekben a koreográfia néha oly módon elnagyolt, és időnként már inkább humoros, hogy nem igen tudja az európai szem komolyan venni. Ennek ellenére időnként készülnek olyan filmek, amik aztán az amerikai és az európai filmvilágot is meghódítják. Nem kell túlzottan messzire visszamenni az időben ahhoz, hogy találjunk ilyen filmet, hiszen a legutóbbi Oscar-díjon az Élősködők című film nagy meglepetésre tarolt. Ennek ellenére nem mondanám, hogy ez a film a leghíresebb dél-koreai alkotás. Ha visszautazunk az időben egészen 2003-ig, akkor bizony megtaláljuk az Oldboy című filmet, amire nem túlzás azt mondani, hogy az évek során megvetette lábát a kultfilmek táborában. Népszerűségét az is bizonyítja, hogy egy évtizeddel később kapott egy kevésbé sikeres amerikai feldolgozást is. A rendező Park Chan-wook nem ismeretlen a filmes körökben, hiszen több, ismert alkotás is az ő nevéhez fűződik. Az Oldboy című filmje része, az úgynevezett bosszú- trilógiájának, melynek másik két filmje a Sympathy for Mr. Vengeance, valamint a Sympathy for Lady Vengeance.

A történet főhősét, Oh Dae-su-t (Choi Min-sik) egyik éjszaka elrabolják. Egy lakásban tér magához, és ötlete sincs, hogy miért került oda. Rabsága nem kevesebb, mint 15 évig tart, majd váratlanul szabadon engedik. Azt a feladatot kapja attól a személytől, aki valószínűleg fogva tartotta, hogy derítse ki, hogy ki ő és miért bánt így el vele. Ezután kezdődik Oh Dae-su bosszúmenete, amely során olyan dolgok történnek, amikre senki nem számít.

A történet az első pillanattól az utolsóig pórázon tart minket, és egy pillanatig sem enged el. A főhőshöz hasonlóan minket is fűt a kíváncsiság, hogy miért is történtek így a dolgok. A film nagyon tudatosan és logikusan építkezik. Egyre több mindent tudunk meg, egyre inkább érezzük, hogy ez egy nagyon személyes bosszú volt valaki részéről, ám a tényleges megoldásra a mozi utolsó húsz percéig várnunk kell. A várakozás megéri, ugyanis a megoldás garantáltan mindenkit fejbe fog vágni. A film több fronton is nagy hatást gyakorol a nézőre, ám mind közül érdemes kiemelni a képi megvalósítást. Több, igen durva jelenet is van a film során, melyek bizonyára pár nézőnél kiverik majd a biztosítékot. Fogalmazzunk úgy, hogy egy élő polip elfogyasztása csak egy nagyon lightos szekvencia a filmben azokhoz képest, amik utána várnak ránk.

Az egész mozi alapvetően a bosszú motívumára épül, és a főhősünk szempontjából nézhetjük végig, hogy mire is képes az igazság feltárása érdekében. Az erős képi megvalósításon kívül több, morális kérdést is felvet a film, ezért azon kívül, hogy néha tág szemekkel nézünk bizonyos jeleneteket, bizony néhol el is gondolkodtat minket. A színészgárdából méltán lehet dicsérni szinte mindenkit, de a mozi nagy részében alapvetően a főhősünket alakító Choi Min-sik-et és a segítőjét, a Kang Hye-jeong által játszott Mi-do-t látjuk, akik közösen próbálják kideríteni az igazságot.


Nagy Norbert
Nagy Norbert
Hello, Norbi vagyok! Kiskorom óta rajongok a filmekért, sorozatokért. Műfajtól függetlenül, bármit megnézek, és szeretem utána kifejteni a véleményem róluk. Kritikáim írásban és videó formájában is megjelennek általában.
Az Oldboy egy, a bosszú motívumára épülő, nagyon erős képi megvalósítással rendelkező alkotás az évezred elejéből. A film mindvégig képes fenntartani a feszültséget, és lépésről- lépésre viszi közelebb a nézőit a megoldáshoz, amely olyan meghökkentő, hogy az garantáltan életünk végéig elkísér majd.Oldboy (Oldeuboi, 2003): Filmkritika