vasárnap, április 14, 2024

Trending

Hasonlóak

Dzsungel (Jungle – 2017) [Kritika]

Daniel Radcliffe most a tettek embere lesz.

Mindenki gyűlöl csak simán turista lenni, de ahhoz, hogy kalandor legyen az ember, nyilván kalandokba kell ugrani. Így tesz főhősünk is az izraeli Yossi, aki a katonaság után, jogi iskola helyett inkább elmegy világot látni és egyszer csak a bolíviai dzsungelben találja magát, a társai nélkül és túl kell élnie. Ilyen filmet már láttunk és ilyen sorozatot is láttunk már. Bear Grylls a túlélési ismereteire építette fel a karrierjét. Láttunk már embereket a vásznon ezerféleképpen túlélni vagy meghalni. Érdemes mégis megnézni ezt a filmet is?

A válasz egyértelmű igen! Ez nagyrészt a gyönyörű tájaknak és a Yossit alakító Daniel Radcliffenek köszönhető. Az alakításában szépen kirajzolódik egy olyan ember személyisége, aki keresi önmagát és szeretné álmait megvalósítani. Egyszerre hozza jól a hátizsákos élményjunkie utazót (aki ha manapság élne, tuti insta storykon keresztül közölné a világgal épp hol van), és a magánytól, az éhségtől, a férgektől és az agyrázkódástól az őrület határára, majd a vonalon túlra átesett hipszter Rambo-t. Szimpatikus húzás volt, ahogy bemutatták az alkotók, hogy akkor vagyunk leginkább képtelenek feladni a harcot mikor a legnagyobb tét mellett a legkisebb az esélyünk. Addig megyünk előre, míg van remény és van erőnk.

A film konkrét történelmi tragédiára is utal, ami remek párhuzam a túlélési ösztönre. Külön ki kell emelni a kontrasztot a film eleje és a vége között. A film eleje szinte olyan, mint egy Coldplay videoklip, az 1980-as évek vadregényes Dél-Amerikájának vonzó bájával, ezzel szemben a film második fele egy kőkemény túlélő horror, annak minden undorító finomságával. Itt meg kell jegyeznem, hogy a készítők nem spóroltak a vérrel. Az ellentétet segítik a hallucinációk is, amikben a múlt valósága összeér a fantáziával. Igaz ezek a jelenetek idegenek a film világától, mégis segítenek abban, hogy igazán átérezzük az esőerdei szenvedéseket. A filmnek van egyfajta sodró hangulata és emiatt, valamint Daniel Radcliffe szenzációs játékának köszönhetően egy percre sem unatkozhatunk.

Ugyanakkor muszáj a film hibáiról is szót ejteni: ahogy utaltam rá korábban ilyet már láttunk jó párszor a filmvásznon. Sajnos a történet mellett a film zenéje is klisésre sikerült. Ami viszont a filmből igazán kivet, az két dolog: az első egy nagyon kínos plüssnek kinéző CGI jaguár. A másik egy ennél jóval bonyolultabb kérdés. Ugye a hippi táborból a három bölcsészhallgatónak kinéző (bízz bennem én is az vagyok, még olyan farmeringem is van) jóbarát indul el a filozófus kalandorral a rejtett törzsek után kutatni. Csak a filmvégi feliratokból derül ki, hogy ez a történet sokkal érdekesebb. Értem én, hogy jobban nem lehet eltérni a valóban megtörtént eseményektől, de ez egy játékfilm, nem dokumentumfilm. Ha az amúgy is érdekes mellékszereplők történetét jobban kibontják, sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből a filmből, így viszont hiányérzettel jöttem ki a moziból, annak ellenére, hogy a Dzsungel összeségében egy jól sikerült alkotás lett.



Dzsungel
Összességében
A Dzsungel egy kellemes, sodró lendületű túlélő mozi, ami nem akarja megváltani a világot, viszont a megtekintés után elgondolkodtat, hogy végül is miért mi vagyunk a tápláléklánc csúcsán és milyen jó, hogy otthon van meleg víz, wifi.
Pozitívumok
Daniel Radcliff alakítása
Hiteles
A"hangyafürdős" jelenet
Negatívumok
Klisés
Néhol erős gyomor kell hozzá
10 perccel lehetett volna rövidebb
70
Értékelés