A 2013-as, Leonardo DiCaprio főszereplésével készült, A Wall Street farkasa, mára már filmklasszikussá vált mozi után idén szeptemberben egy újabb bőrt lehúztak Amerika egyik leghíresebb vagy inkább leghírhedtebb utcájáról, a Wall Streetről és annak „népéről”. Csak most mások a főszereplők, és más a sztori is, viszont ugyancsak megtörtént eseményeket dolgoz fel, melynek a középpontjában a mérhetetlen meggazdagodás áll valakiknek a kárára. Míg Jordan Belfort és bandája kezdetben a szegények dolláros részvényeivel akciózott, majd tért át a nagyhalakra, addig Jennifer Lopez (Álmomban már láttalak, Jack, Pénzvonat) pont a Belfort féle (általuk csak hitvány bankároknak tartott) fazonok legombolásából szeretné saját életüket szebbé varázsolni.
Az előzetesekben úgy harangozták be, mint egy modern kori Robin Hood történet, női stripper szereplőkkel, de ez egy hatalmas félrevezetés. Ezek a nők nem jobbak, mint akiktől lenyúlják a pénzt, hisz utána nem rohannak odaadni a szegényeknek, mint azt tette az eredeti Robin Hood, hanem csincsilla bundára, nyolcvanadik luxus táskákra (amikbe még belefér a többi összes táskájuk is egyszerre) költik el. El lehet adni bármilyen filmet, bármilyen mesével, de maradjunk az igazságnál. Ezt pedig, aki megnézi a mozit a saját szemével is látni fogja, majd eldöntheti, hogy együttérez-e a filmvásznon megjelenő vetkőzős-táncos nénikkel és drukkol nekik, hogy valóra álmaikat, vagy köszöni szépen és inkább elengedi a filmet.
Egy viszont biztos és a film történetétől függetlenül, akár objektíven, akár szubjektíven nézzük, az Jennifer Lopez remek alakítása és formája. Az idén a 49. életévébe lépő, bronxi születésű díva sok 20-as és 30-as nő számára lehet példakép. Már az, hogy a filmre ilyen csúcsformába hozta magát, külön tapsot érdemel, ahogy alakítja karakterét, pedig igazolja, hogy miért van a mai napig a legjobbak között számon tartva. Jelenléte nagyon sokat dob az egyébként nem túl acélos mozin. Bár maga Lopez (filmbeli szerepe szerint Ramona) elég központi figurája és origója a történetnek, mégis a másik főszereplő Constance Wu (Amerika Huangjai, Kőgazdag ázsiaiak), által alakított Destiny karakterén keresztül ismerhetjük meg igazán ezeket a lányokat, akik táncolással, és némi furfanggal szedik ki áldozataikból a pénzt, ami szerintük jár nekik. Kicsit olyan érzése van az embernek nézve a filmet, hogy a már említett DiCaprios film egy oldalága lenne a történet.
Helyette viszont látunk egy 107 perces krimi-drámát, néhány humorbonbonnal megtűzdelve, melyben szép és szexi női testek próbálják elcsábítani a wall street-i kopékat. Hogy keretet adjanak a filmnek Destiny nem tipikus narrátorként meséli el a történetet, hanem, interjút adva Jennifer-nek (Julia Stiles – Szíven érted rapes, Bourne-filmek, Mona Lisa mosolya) avatja be az újságírót élete egyik legérdekesebb szakaszába. 2015-ben jelent meg Jennifer Pressler cikke a New York Times magazinban, mely elég nagy port kavart, azzal, hogy egy Rosie nevű gyönyörű, éles eszű sztriptíztáncosnő a Hustlers nevű bárban többed magával módszeresen meglopva az oda bejáró wall street-i bankárokat, busás vagyonra tettek szert. Mikor lebuktak és várták a bírósági meghallgatásukat, melynek végén Rosie abban reménykedett, hogy a már említett Belforthoz hasonlóan az ügy lecsengése után, ő is motivációs trénerré válhatna, hirtelen meggondolta magát és azt mondta: „Bocsi gyerekek az egész egy kitalált sztori volt.” Persze több se kellett Hollywoodnak, felkapták a történetet és Lorene Scafaria (Dalok ismerkedéshez, Míg a világvége el nem választ) megírta hozzá a forgatókönyvet és meg is rendezte a női Wall Street farkasa sztorit, ami már most igazán megosztó a nézők, a kritikusok és a forgalmazó országok körében is. Van ahol imádják, de van ahol a túlzott szókimondások és a minimális textil viselése miatt betiltásra került.
